BLOG
Angkor és Sziemreap
Bangkok
ÉLŐ - Kínában vagyok!
Izraeli országjárás
Párizs
Török EVS
Velencei karnevál
ÚTTERVEZŐ:
Ausztria
Bécs
Csehország
Prága
Franciaország
Párizs
Hollandia
Amszterdam
Hongkong
Hongkong
Indonézia
Gili-szigetek
Izrael
Eilat
Jeruzsálem
Tel-Aviv
Kambodzsa
Sziemreap
Kína
Peking
Sanghaj
Sanya, Hainan
Lengyelország
Krakkó
Zakopane
Magyarország
Állatkertek
Velencei-tó
Németország
Mannheim, Heidelberg
Olaszország
Velence
Szingapúr
Szingapúr
Thaiföld
Bangkok
Elephant Haven
Törökország
Gaziantep, Halfeti
Isztambul
Kappadókia
Mersin

Cikkek: Így spórolj százezreket az utazásod alatt! – 2/2. rész

Ahogy a múltkori írásomban ígértem a spórolós cikk második felében konkrét számokkal és példákkal fogok illusztrálni, hogy mutassak egy-két trükköt amivel hatalmas pénzeket lehet megtakarítani. Mert miből is áll össze alapvetően egy utazás? Odaút (repülő, autó, vonat stb.), szállás, étkezés, költőpénz. Lássuk hol tudunk ezekből faragni!

Ha az ember a világ másik felére készül, akkor nem árt ha lélekben felkészíti magát hogy már az odaút sem lesz olcsó mulatság. Két dolgot tehetünk, hogy a legjobbat hozzuk ki: először is vegyük meg időben a repjegyet. Nyilván nem mindig lehet hónapokkal előre tervezni, de az utolsó két-három hétben vásárolt jegyek sokkal drágábbak, főleg ilyen nagy távolságoknál. Konkrét példa: a jó előre kinézett Auckland-Sydney jegyem tartósan 40-45 ezer Ft körül mozgott. Én idióta figyelmen kívül hagyva a saját tanácsom a jegyvásárlás időpontjáról indulás előtt pár nappal vettem jegyet, persze hogy duplaannyi lett az ár. Duplaannyiba került VOLNA, mert itt lép életbe a második dolog amit tehetünk a spórolás érdekében: ugrálva közlekedünk. Igen, sokszor nem a legegyenesebb út a legjobb, ezért érdemes Budapestről például Bangkokba-ba repülni és onnan tovább például valamelyik ausztrál városba, mert így sokszor, mint a direktjegy Ausztráliába. A saját példámnál maradva: Hamilton-ból végül nem Auckland reptere felé vettem az irányt (ami két óra busszal), hanem buszoztam 9 órát Wellington-ig, majd a reptéren töltve az éjszakát reggel repültem Sydney-be. Kellemetlenebb volt, hosszabb volt, de a buszjegy+repjegy kombót tekintve spóroltam tizenvalahányezer forintot.

Nem csak a spórolás miatt érte meg elmenni a wellingtoni reptérre

Ha sikeresen megérkeztünk akkor valahol aludni is kell. Ma már számos olyan honlap van, ahol kereshetünk munkát szállásért és étkezésért cserébe, én a HelpX-et tudom jó szívvel ajánlani, mert azt próbáltam többször is. Hogyan működik? Regisztrálsz a HelpX honlapján, valamennyit be kell fizetni hogy korlátlanul tudd használni, majd kiválasztod azt a régiót ahova utazol, és keresel egy szimpatikus családot. FIGYELEM! Ne küldd ugyanazt a sablon e-mailt mindenkinek, mert akiknek írtál ők látják azt is ki másnak üzensz, és bár magát az üzenetet nem de a karakterszámot igen, így elég hamar leszűrik ha valaki válogatás nélkül írsz mindenkinek (ezt a fülest az egyik HelpX-es host-om osztotta meg velem). Válassz ki egy-két igazán szimpatikus családot, és írj nekik személyre szóló üzenetet. Ha megvan a család és minden részletet letisztáztatok – mit kell dolgozni, hány órában, ezeket jobb előre megbeszélni –, akkor kezdődik maga az élmény.

Általában két opció közül lehet választani: napi 4 óra munka és a többi része a napnak szabad, vagy egy nap munka, egy nap szabad. Én ezt a második verziót jobban szerettem, mert így teljes napokat tudtam csatangolni. A munka nem megterhelő, Új-Zélandon fát csiszoltam, Sydney-ben drótkerítést tettem fel, Északkelet-Ausztráliában pedig az esőerdőben dolgoztam.

Miért éri meg? A fent említett két országban egy éjszaka egy teljesen minimál szálláshelyen 10-12 ezer forint, a tíz napos új-zélandi HelpX-emmel így kapásból spóroltam 100-120 ezer forintot. Az étkezésre is elmegy napi legalább hatezer forintnak megfelelő dollár, de inkább több (kis víz a boltban 500 forint, egy ebéd 4000 forintnál kezdődik). Természetesen azon is lehet spórolni ha a boltban vásárolsz, de akkor is be fog csúszni egy-egy drága ebéd vagy vacsora, mert két hónap májaskonzerven nem kellemes. Akárhogy nézzük, az új-zélandi példánál maradva másfél hét alatt közel 200 ezer forintot lehet spórolni, miközben van hol aludni, korlátlan a wifi, saját fürdőszobád van, és akkor eszel és annyit amikor akarsz. Északon mangót szedtem a hátsókertben, Sydney-ben reggel kakaduk kopogtattak az ablakon, és inkább erre kelek, mint a hotelben a takarítókra.

Nem beszélve arról, hogy míg egy hotelben 3-4 éjszakát tudnál kifizetni, így háromszor annyi időt tudsz az adott helyen eltölteni. Lehet hogy dolgozni kell, de még mindig sokkal több időt marad felfedezni a környéken. Személy szerint engem a munka sem zavart, mert rengeteg új dolgot tanultam általa. És ami miatt még imádom a HelpX élményt: helyi fogásokat kóstolhatsz meg, nagyon sok mindent megtudhatsz a helyi emberekről és kultúráról, valamint sokszor el is visznek ide-oda. Volt olyan host aki kölcsönadta az autóját, de ennél is jobb volt, hogy Melbourne-ben ingyen lakhattam a Sydney-s HelpX-es családom barátainál! Így egy hét HelpX-szel – és mellesleg Sydney-ben a hét napból csak ötöt kellett dolgoznom – két városban is ingyen szállást kaptam, lehet matekozni mennyi pénz maradt így a zsebemben.

Ha akkora országról (kontinensről!) beszélünk, mint Ausztrália, akkor a határokon belüli utazás sem mindig olcsó. Itt lép életbe a relocation lehetősége: a lakóautós cégeknek szüksége van arra, hogy valamelyik autójukat egyik városból elvigyék egy másikba, de nincs rá szabad kapacitásuk, így egy olyan lehetőség nyílik meg a turisták előtt, ami nem csak takarékos, de hatalmas élmény is. Van egy lista (ide kattintva meg tudjátok nézni az ausztrál kínálatot, de fent kiválaszthattok új-zélandi és amerikai ajánlatokat is), ahol meg tudjuk nézni honnan hova kell autót vinni, és ha találunk nekünk tetszőt, akkor le tudjuk foglalni. Mivel ha ezért pénzt kapnánk a cégtől az munkának minősülne, így mi fizetünk jelképesen egy dollárt egy napra, valamint a választott biztosítást. A benzinpénz változó, szinte mindig beleadnak, ha nem is az összeset, de a nagyrészét fizetik. Szerencsére rohanni sem kell, a Sydney-Brisbane távra volt három napunk, holott ha nagyon akarjuk egy nap alatt is letudható (bár sötétedés után nem szabad vezetni, mert a kenguruk akkor aktívak és félő hogy elcsapunk egyet). Így ahelyett hogy két óra alatt átrepültem volna volt lehetőségem megnézni a kontinentális Ausztrália legkeletibb részét Byron Bay-ben, és szörfözni egyet a híres Surfers Paradise-nál Gold Coast-on. Három napig volt egy hatszemélyes fürdős-konyhás lakóautónk, amiért más komoly pénzeket fizet, mi pedig megkaptuk benzinestül-mindenestül 40 dollárért. Útközben hangulatos kempingekben lehet éjszakázni, ami egyrészt olcsóbb mint egy hotelszoba, másrészt használhatod az Ausztráliában mindenfelé megtalálható ingyenes barbecue-kat.

A fent említett Sydney-Brisbane repülőút nem lett volna vészesen drága, 21-25 ezer Ft, de így mindössze átszámolva nagyjából 2000 Ft lett a rám eső rész. És ha hosszabb távról beszélünk – például Alice Springs-ből visszük az autót valahova –, akkor bár többet kell vezetni, de sokkal többe is kerülne a repjegy, így nagyon sokat lehet spórolni, tízezer forintokról beszélünk. Ráadásul ha egyedül vagy és szerzel egy négy-, öt- vagy hatszemélyes autót még útitársakat is kereshetsz, és mindjárt pluszban jön ki anyagilag az út. Ha relocation szempontjából nem csak lakóautóban, hanem személyautóban is gondolkodsz, akkor ezen a honlapon vegyítve találsz mindent, több kontinensre is.

Hogyan tudunk spórolni a szálláson és az utazáson felül? Ha kicsit utánanézünk a dolgoknak indulás előtt sok olyan hasznos infóra bukkanhatunk, amiért hálás lesz a bankszámlánk: sok városban találunk ingyenes tömegközlekedési lehetőséget (például Melbourne-ben az egyik villamosjárat, vagy Brisbane-ben az egyik komp), ingyenes programokat (ha már Brisbane: van ingyenes múzeum, ingyen felmehetünk az óratoronyba a Városházán, és a belvárosban lévő medencéért sem kell fizetni), de néhány helyen csak a megfelelő időpontot kell eltalálni (erre jó példa, hogy a párizsi Louvre ingyen látogatható októbertől márciusig minden hónap első vasárnapján). Utána kell nézni hol lehet a legolcsóbban vásárolni; ami nálunk a Tesco, az Ausztráliában a Woolworths vagy a Coles. Ha pedig nem a város szélén lakunk, és a legtöbb nevezetesség sétálótávolságban van, akkor a tömegközlekedésre sem kell sokat költeni.

Remélem tudtam segíteni, ha maradt benned kérdés megtalálsz Facebook-on, vagy a szia@beferekaborondbe.hu-n, ezen felül pedig sok hasonló cikk van a honlapomon, például itt vagy itt.

Ui.: Hamarosan elkezdem feltölteni az utazós videókat a Beférek a bőröndbe? Youtube csatornájára, ahol a szép tájak mellett igyekszem néhány hasznos utazós tippet is megosztani, ha nem szeretnél lemaradni itt tudsz feliratkozni!

Tovább olvasom...

Cikkek: Így spórolj százezreket az utazásod alatt! - 2/1. rész

Ahogy a saját bőrömön már többször megtapasztaltam, egy utazás szinte mindig többe kerül mint amivel az ember előzőleg kalkulál, főleg ha olyan drága országokat látogat, mint Új-Zéland és Ausztrália. Érthető módon ott kell takarékoskodni ahol lehet, és nekem a két hónapos utam alatt több százezer forintot sikerült spórolnom úgy a szálláson, étkezésen és utazáson, hogy nemhogy nélkülöznöm nem kellett, de még kellemesebb is volt az utazás. Egy kétrészes cikkben szeretném nektek bemutatni ezt hogyan is vittem végbe, íme az első fejezet!

Spórolni rengeteg módon lehet útközben; nem étteremben eszel, hanem bevásárolsz a boltban, tömegközlekedés helyett sétálsz, vagy akár azzal is, hogy a belépőket online veszed, így sokszor 5-10% kedvezményt is kaphatsz. De van egy másik mód is, amit legegyszerűbben a Supershop kártyához tudnék hasonlítani: minden vásárlás után kapsz néhány forintot, és amikor elég sokat elérsz, akkor beválthatod. Nem kell vele bajlódni, nem kerül semmibe, és egy idő után egy kis plusz pénzhez jutsz vele. Tudnál ilyet hasznosítani utazás közben? Akkor van egy örömteli hírem.

A nagyobb bónuszoldalak eddig Magyarországon kevésbé voltak elérhetőek, de nemrég a finn Bonusway kis hazánkban is megkezdte működését, ami nagyon jó hír nekünk, utazóknak. Hogy miért? Mert sok olyan oldal után – amit amúgy is használunk – ezután a kifizetett összegünk bizonyos százalékot visszakapjuk, ami egy idő után kézzelfogható pénzként fog landolni a számlánkon. Lényegében semmi sem változik, ugyanúgy, ugyanazokat az oldalakat használod, csak ezentúl egy kis hasznod is lesz belőle.

Bonusway 1. kép

Hogyan működik ez a gyakorlatban? Regisztrálsz a Bonusway oldalán a Facebook profilodon vagy az e-mail címeden keresztül, és miután elintéztél minden jelszavas kihívást, csak ki kell választanod a neked megfelelő honlapot. Az ’Utazás’ fül alatt választhatsz többek között a Booking.com, a Hotels.com, az Agoda, a Tripsta vagy akár a Qatar Airways ajánlatai közül is. Ha például szállást foglalnál a Booking.com-on keresztül akkor rájuk kattintasz – és itt jön a kedvenc részem –, ami után a Bonusway átirányít a Booking.com honlapjára. Nem kell egy új, átláthatatlan honlapon mindent végig zongorázni, ugyanazon az oldalon intézed a foglalásod mint eddig, annyi különbséggel, hogy ezután kedvezmény is jár hozzá. Konkrét példával ez a kedvezmény a Booking.com-nál 4%, azaz ha foglalsz egy szállást 20 ezer Ft-ért, akkor 800 Ft körüli összeg fog jóváíródni a Bonusway számládon (a 4% valamennyire változhat az egyes hotelektől függően). Amint eléred a 3000 Ft-ot átutalják a számládra az összeget, és aki sokat utazik, annak ez a sok kicsi elég nagyra tud nőni a végén. Természetesen ha visszamondod a szállást vagy az egyéb vásárolt terméket akkor nincs visszatérítés, és az átutalás két hónapot is igénybe vehet, de ugye a potyapénz mindig jókor jön.

Ez mindenkinek jó: a Bonusway jutalékot kap a cégektől ha rajtuk keresztül intézed a vásárlást, és ők ebből a jutalékból utalnak vissza neked. Természetesen ez a honlap nemcsak az utazóknak szól: több száz bolt ajánlatát veheted igénybe, és néhol akár 10%-ot is visszakapsz a vásárlás összegéből. Mielőtt belevágnál rágd át a honlapjukon a részletes útmutatót, hogy tuti ne legyen hiba és meglegyen a bónusz.

Ha kipróbálnád a Bonusway-t, akkor ha rajtam keresztül regisztrálsz az első vásárlás után kapásból kapsz 1000 Ft-ot, ami csak egy gombóc fagyi Ausztráliában, de két koktál Kambodzsában! A kedvezményért kattints ide: https://www.bonusway.hu/beferekaborondbe

A következős spórolós cikkben konkrét számokkal bemutatom hogyan és mennyit spóroltam a szálláson a világ legdrágább országaiban, és hogyan utaztam szinte ingyen az ország egyik pontjából a másikba. Addig is megtaláltok Facebook-on! 

Tovább olvasom...

Cikkek: A világ legolcsóbb Michelin-csillagos étterme

Ha nekem azt mondják, hogy este menjünk vacsorázni egy Michelin-csillagos étterembe, akkor biztosan kalapáccsal esek a malacperselyemnek. Ha valaki azt mondja, hogy mindezt csináljuk Szingapúrban, a világ legdrágább országában, akkor már a jelzálogon is el kell gondolkodnom. Érthető mennyire meglepődtem amikor megtudtam, hogy a világ legolcsóbb Michelin-csillagos étterme a világ legdrágább országában található.

Igazából az étterem szó is erős túlzás, hiszen inkább street food jellegű a dolog. A szóban forgó hely Szingapúr kínai negyedében van, és nem olyan könnyű megtalálni. A food street végén található épület második emeletén lelünk rá, ahogy csöndesen beolvad a többi hasonló küllemű árus közé. Egy nagyjából két méter széles ablakban ínycsiklandó sült kacsák és mindenféle más húsok lógnak, a kirakat sarkában pedig szerény oklevél hirdeti, hogy ez bizony Michelin-csillagos étkezde. Nincsenek csili-vili székek és porcelántányérok, ha rendeltél akkor leülsz az egyik asztalhoz, ami pont úgy néz ki, mint az emeleten lévő több tucat másik étterem asztala.

Persze a Michelin-csillag feldobja a forgalmat, így nemrég nyitottak egy második helyszínt is az elsőtől kb. egy percre, ami már inkább hasonlít étteremre. Hihetetlen profizmussal dolgoznak, folyamatosan özönlenek a vendégek, megállás nélkül veszik fel a rendelést, hozzák ki az ételt és takarítják az asztalokat, senki sem áll le egy percre sem.

Mikor sorra kerültem megkérdeztem a pénztárost mit ajánl, és természetesen a leghíresebb fogásukat, a szójás csirkét javasolta. Így kértem egy olyat tésztával, és ha már végre sikerült ide eljutnom (előző szingapúri látogatásomnál nem volt időm/türelmem kiállni a sort) kértem disznót is rizzsel. Nagyjából negyed órát kellett várnom a rendelésem után, és már neki is eshettem a dupla ebédemnek.

A csirkével kezdtem, ami számomra nem hozta el azt a megváltást, amit reméltem. Ettől függetlenül nagyon ízletes és omlós volt, ami engem különösen kellemesen érintett, mert eddigi lakhelyemen, Hainan-on félig nyersre készítik a húst. Nem kétséges, nagyon finom volt, de nem olyan hogy az ember a földhöz veri tőle a hátsóját. A hozzá tartozó tészta olyasmi volt, mint amiből a pad thai-t készítik, szerencsére nem túlfőzve, a paradicsomos szósszal elkeverve nagyon finom volt.

És akkor jött a disznó… ami aztán tényleg megrengette a világom. A rizs semmi extra (16 hónap Kína után már az ember a háta közepére kívánja), de az a hús! Ahol kellett omlós volt, ahol kellett ropogós, majdnem lefolytam a székről gyönyörömben. Kis szeletekre volt vágva, az egyik fele jobban megsütve, és már a puszta emlékétől megkordul a gyomrom.

A legszebb az egészben az, ahogy a cikket is kezdtem: az árak. A csirke és a tészta 4,8 szingapúri dollár volt, a disznó és a rizs pedig 4 dollár, azaz két adag étel egy Michelin-csillagos étteremben 8,8 SGD, ez nagyjából 1700 Ft-nak felel meg. Ár-érték arányban ez hihetetlenül jó. Ja, és természetesen mindent megettem!

Ha megkeresnétek az éttermet, akkor itt van egy részletes útmutató hogyan lehet megtalálni (valamint további hasznos infók az országról). Ha pedig szeretnétek felfedezni Szingapúrt és az evésen kívül más is érdekel, akkor itt egy rövid videó az ország legérdekesebb részeiről.

Tovább olvasom...

Cikkek: Utazás egy stewardess szemével

Repülőútjaim alatt mindig eszembe jut egy csomó kérdés, és mostanra olyan sok összegyűlt, hogy ideje volt válaszokat találni rá. Kifaggattam hát egy kedves stewardess ismerősömet, és biztos vagyok benne hogy ti is sok új dolgot tudtok meg a repülőkről és a légiutaskísérők életéről!

Mióta dolgozol stewardess-ként?

2012 májusban kezdődött a kiképzés, júliusban már repkedtem.

Mennyivel az utasok előtt kell felmennetek és milyen feladataitok vannak, mielőtt mindenki felszállna?

Mivel én a rövid utakat viszem (a leghosszabb utunk kb. 5 órás), ezért napi 2-4 járatom van. Az első felszállás előtt 1 órával kell a reptéren lennünk. Ezt az időpontot úgy hívják, hogy „check in”. Ilyenkor összeül a crew és megbeszéli az aznapi teendőket: hova megyünk, hány utassal, vannak-e speciális esetek (pl. vak, süket, mozgássérült, kutyás, cicás, gyerekes stb.). A munkanap ezen részét „briefing”-nek hívják. Ezután felszállunk a gépre és mindent előkészítünk az utasok érkezése előtt. Az egyik legfontosabb feladatunk a vészhelyzet esetén használatos eszközök ellenőrzése, ilyen például a tűzoltó készülék, a mentőmellények vagy a fontos gyógyszerekkel teli „First Aid Kit”. A személyzet minden egyes tagjának megvan a saját feladata. Miután megbizonyosodtunk arról hogy minden rendben van, semmi sem hiányzik és minden ott van ahol lennie kell (ez azért fontos, hogy vészhelyzet esetén ne kelljen keresni semmit), és a Catering Service is meghozta a szükséges mennyiségű kaját és innivalót, érkezhetnek az utasok. Ez ideális esetben 20 perccel az indulás előtt történik.

Leszállás után kell még valamit csinálnotok?

Mint már említettem, napi több járatunk is van. Leszállás után tehát a következő felszállás előtti feladatokat kell elintéznünk. Amint kiszálltak az utasok átnézzük a gépet, hátha valaki ott felejtett valamit. Megnézzük, hogy minden a helyén van-e, nem vitt-e el egy utas „véletlenül” egy mentőmellényt stb. Ez után pedig rendet teszünk a repülőn. Bizonyám, az én kis low cost légitársaságomnál ez a légi kísérők dolga. Rendbe tesszük az üléseket, keresztezzük az öveket, összeszedjük a szemetet, ha nagyon kell, akkor összeporszívózunk. Egy dolgot nem csinálunk, az pedig a WC vagy a hányás takarítása (mivel mi osztjuk ki a kaját és az eléggé undorító lenne). Olyankor lehetőségünk van a takarító brigádot hívni, akik amúgy csak minden negyedik út után jönnek nekünk segíteni.

A nap utolsó leszállása után nincsen olyan sok dolgunk. Mint minden út után átnézzük a gépet, összepakolunk, aztán mi is elmegyünk haza. A landolás után 30 perccel ér hivatalosan véget a munkaidő. Ezt úgy hívják, hogy „check out”.

Mi volt a legfélelmetesebb élményed?

Amikor akkorát dobott egy légörvény a gépen, hogy minden a repülőn fél métert felemelkedett és láttam, ahogy egy utas üvegéből felfelé kirepül az almalé. Ilyenkor a lehetséges sérülésektől félek.

Voltak olyan férfi utasok, akik túlzott érdeklődést mutattak irántad? Hogyan lehet ezt kezelni?

Voltak, vannak és lesznek. Amennyi embert mi egy nap alatt látunk, ez elkerülhetetlen. Repülőgép típustól függően van napi 550-600 utasunk. Vannak olyanok, akik visszafogják magukat és esetleg az út alatt vagy végén a kezembe nyomják a telefonszámukat aztán csendben kiszállnak, esetleg megkeresnek Facebookon. De vannak olyanok is, akik le sem veszik rólam a szemüket és állandóan a telefonszámom után érdeklődnek. Ez nagyon irritáló tud lenni. Szerintem ez nem feltétlenül a kedves mosolyomnak köszönhető. A stewardess köztudottan a 10 legszexibb női munkák egyike. A pasik ezáltal szerintem csak egy álmukat szeretnék megvalósítani.

Szép kis gyűjtemény jött össze a hódolók üzeneteiből

Szövődtek esetleg barátságok közted és utasok között?

Igen, de ezek általában flörtölésnek indulnak. Az utasnak megtetszem, megadja a számát vagy ír Facebookon. Ha kölcsönös a szimpátia, akkor még válaszolni is szoktam. Általában hamar kiderül ezeknek a kapcsolatoknak a sorsa. Lehet ebből barátság (ami ritka), szerelem (ami még ritkább) vagy egy jó nagy semmi (ez a leggyakoribb eset).

Legutálatosabb utas?

Ki nem állhatom a beképzelt, udvariatlan és pofátlan utasokat, akik azt hiszik, hogy azért születtem erre a világra, hogy kinyaljam a hátsójukat. Akik még nagyon ki tudnak hozni a sodromból azok a rendetlen utasok… Amilyen állapotokban hagyják a helyüket, arra nincsenek szavak…

Egy friss fotó az egyik járat landolása után

Sok utas – például én – kérne repetát az ebédből/vacsorából de úgy tűnik mindig nagyon ki van számolva. Mennyire „legális” kunyizni még egy adagot?

Ha a stewardess nem ad neked repetát, annak több oka is lehet:

  • Tényleg ki van számolva és nincs több.
  • Nem ad többet, mert nem szabad és fél, hogy kikap a fő-stewardesstől.
  • Ha neked ad még egyet, akkor mindenki másnak is adnia kell…
  • Nem voltál hozzá elég kedves J

Menü valamelyik ázsiai járaton

Vannak „extra” szolgáltatások, amik járnak minden utasnak, de a többség nem tud róla? Például takarót kérni, gyógyszert ha nem tudnak elaludni stb.?

Mivel mi egy low cost airline vagyunk és nincs sok hosszú utunk, ezért takaróval és párnával nem tudunk szolgálni. (De ha valakinek például fáj a feje vagy nem érzi jól magát, akkor mindig fel tudunk ajánlani egy aspirint és egy pohár vizet.) Egy 30 eurós jegyért szerintem nem is szabad többet elvárni, az ember csak csalódna. Ha valakinek több luxus kell, akkor repüljön drágább légitársaságokkal, mint pl. Lufthansa vagy Emirates.

Mennyi szabadidőd marad a munka mellett?

Szabadidőnk az van elég, főleg mivel én minden munkanap után itthon alszom (kivéve amikor nem, de az ritka). A baj csak az, hogy ezt a szabadidőt nem mindig tudjuk élvezni. Sokszor nagyon fáradtak vagyunk és leginkább csak aludni szeretnénk. Nem a jetlaggel van a baj (rövid utas stewardess lévén az nálam nem téma), hanem az állandóan változó munkaidővel. Van, hogy öt nap alatt dolgozom hajnali, napközbeni és esti műszakban is. A bioritmusunk ennek nem nagyon örül, de ez a munka (sajnos vagy nem sajnos) ezzel jár.

Hány órát repülhettek egy nap?

Ez attól függ, hogy hány órakor kezdünk (ha hajnalban kezdünk, akkor kevesebb a maximum, ha normális időben, akkor több) és hány utunk van. Körülbelül napi 14 a maximum.

Ha esetleg csúszás van és nem értek haza időben vagy bármi közbejön, akkor hol szállásolnak el titeket? A vendégeket általában sokcsillagos hotelbe teszik, veletek mi a helyzet?

Minket is sokcsillagos hotelbe tesznek :)

Mint utas hol szeretsz ülni a legjobban? Ablak, folyosó mellett, gép eleje vagy hátulja?

Természetesen az ablak mellett! Hiába vagyok évek óta stewardess, a kilátás a mai napig elvarázsol.

Érkezés a kínai Hainan szigetre

Mi kell ahhoz, ha valaki ezt a munkát szeretné elvégezni? Tegyük fel, hogy én most elhatároztam hogy ezt fogom dolgozni, hogyan álljak neki?

Fontos, hogy ne félj a repüléstől. Tudatában kell lenned annak, hogy bármikor bármi történhet: tűz a repülőn, esetleg valami meghibásodás miatti kényszerleszállás, utas, aki úgy döntött, hogy a Te járatodon hal meg és újra kell élesztened, esetleg le kell vezetned egy szülést. Ha ezek a feladatok nem rémisztenek meg, az már fél siker! Mi első sorban ugyanis az utasok biztonságáért vagyunk a repülőn és nem azért, hogy kinyaljuk a popsijukat. Ezt sajnos nagyon sokan elfelejtik!
Az én légitársaságomnál minimum 165 cm-nek kell lenned. Ez azért fontos, hogy vészhelyzetben elérj magasabban lévő dolgokat is. Előny, ha szívből jövő mosolyod van és jól tudsz konfliktust kezelni.

Minden légitársaságnak más követelményei vannak. Az egyik ázsiai légitársaság például nem vesz fel nőket, akik 30 feletti BMI-vel rendelkeznek.

De vannak követelmények, amelyek mindenhol ugyanazok. Ilyenek többek között például a nyelvtudás, vagy az, hogy tudj úszni. Az, hogy a nyelvtudásod elegendő-e, legkésőbb a felvételi vizsgán kiderül, szóval nem érdemes hazudni. Az én légitársaságomnál a kiképzés 6 hetes volt és nem került semmibe. (Azt hiszem körülbelül 3600 € a képzés ára, amit csak abban az esetben kellett kifizetni, ha 6 hónapon belül felmondtál. ) Nálunk még a szállást is állták hétfőtől péntekig. Lazának nem mondanám a képzést, ugyanis minden héten vizsgáznunk kellett az éppen adott témából. Pótvizsga nem volt, akinek nem sikerült elsőre, az mehetett haza. Az egész tanulást 3 fizetetlen „próbaút” koronázta meg, ahol még kiderülhetett, ha mégsem neked való ez a munka. Az egyik kurzuskollégám például akkor jött rá, hogy fél a repüléstől és felmondott.

Sok helyre el lehet így jutni, vagy a stewardess-ek mindig adott útvonalon közlekednek?

Mivel én mindig oda-vissza repkedek és csak rövid utakat viszek, ezért a reptereken kívül mást nem nagyon látok. De a szabadidőmben bárhova elrepülhetek. A repjegy nekem sincs ingyen, de mint stewardess van lehetőségem standby jegyet venni, ami sokkal olcsóbb. Viszont csak akkor szállhatok fel a gépre, ha marad szabad hely. Ha nem marad, akkor én maradok ott, ahol éppen vagyok. Ha több stewardessnek (vagy esetleg pilótának) is standby jegye van, akkor az szállhat fel, aki régebb óta a cégnél dolgozik. Standby jegyre jogosultak a szüleim, testvéreim és az élettársam.

Miért kell kikapcsolni az elektronikus eszközöket?

Kattints ide és nézd meg :)

Miért van, hogy némelyik járaton elég a repülőgép üzemmód, néhol pedig teljesen ki kell kapcsolni a telefonokat?

Ma már elég, ha egy mobiltelefon repülő üzemmódba van kapcsolva. Szerintem ez 2017-re minden légitársaságnál így van. Viszont tényleg vannak olyan esetek, amikor például annyira borzalmasak a látási viszonyok, hogy a csak a műszerekben bízhatnak a pilóták, mert a szemük nem lát az orruknál tovább. Ilyenkor kifejezetten fontos, hogy minden készülék ki legyen kapcsolva a kabinban. Ilyen esetben viszont elmondjuk az utasoknak, hogy pontosan miért is kell lemondaniuk landolás közben a spotify-ról.

Az hogy lehet, hogy a telefont nekem nem engedik használni repülőgép üzemmódban sem, de a mellettem ülőre aki laptopozik nem szólnak rá?

A légitársaságnál, ahol én dolgozom, a laptopokat ki kell kapcsolni starthoz és landoláshoz, nem elég a repülő üzemmód. Én ezt be is tartatom az utasaimmal. Ha veled kikapcsoltatják a telefonodat is, a laptopot meg engedik tovább használni, akkor lehet, hogy csak nem volt kedvük vitatkozni az utassal. Értelmét a dolognak ugyanis nem látom.

A landolás utáni tapsolás tényleg csak magyar szokás?

Ma az olasz és a német utasaim tapsoltak, amikor leszálltunk Szicíliában, tehát nem! Ez inkább ilyen „hurrá nyaralunk” szokás.

Nálatok is fordult már elő olyan túlfoglalásos eset, amivel néhány hónapja tele volt minden médium a United Airlines-nál?

Szerintem ez minden légitársaságnál előfordult már. A légitársaságok több jegyet adnak el, mint amennyi hely van a gépen, ugyanis az esetek nagy százalékában nem jön el mindenki. A baj ebben az esetben csak az volt, hogy már egy a repülőn ülő utast akartak kitessékelni. Naná, hogy nem akart kiszállni, én sem akartam volna. Ha az ilyen eseteket még a beszálló kapunál intézik, akkor a többi utas észre sem veszi mi történik és nincs ekkora botrány belőle.

Van rá mód, hogy földi halandó benézzen a pilótafülkébe? Én például nagyon szeretnék!

Van! Felszállás előtt és leszállás után (amennyiben nyitva van a pilótafülke ajtaja) meg lehet kérdezni a légiutaskísérőt, hogy be szabad-e menni egy pillanatra. Én ilyenkor megkérdezem a pilótákat, hogy rá érnek-e egy percre és amennyiben igent mondanak, szabad a pálya! Nem csak gyerekeknek szabad bekukucskálni!

Mi az a mondat ami minden stewardess szeret hallani az utasoktól?

Egy őszinte „köszönöm”!

Tovább olvasom...

Angkor és Sziemreap: A világ 8. csodája

Ha az életem egy romantikus film lenne, akkor Kambodzsa és én lassított felvételben rohannánk egymás felé egy homokos tengerparton, annyira beleszerettem az országba. Közel egy év Kína után valószínűleg bármelyik ország megugrotta volna az ingerküszöbömet, de Kambodzsa csont nélkül rávert az összes eddigire.

Az ország leghíresebb látványossága Angkor ősi épületegyüttese, kis túlzással az összes turista emiatt érkezik Kambodzsába. Az ő kiszolgálásukra alakult át Sziemreap egy olyan várossá, ahol még az legelkényeztetettebb nyugati látogatók is a földhöz verik hátsójukat elragadtatásukban. Eleve az egész környék kiépítése zseniális: Angkor, a reptér és Sziemreap egy háromszög csúcsait képzik, és a köztük lévő távolságok nem többek néhány kilométernél. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 25 perc alatt tuktuk-kal bent vagy a reptérről a szállásodon, és onnan további 25 perc alatt már Angkor csodás épületeit látogathatod.

Thaiföld arról híres – többek között –, hogy milyen olcsó ott az élet, nos, Kambodzsa talán ebben kenterbe veri. Konkrét példával: a sziemreapi szállásomhoz járt reggeli, meseszép medence, egy botanikus kert közepén volt a hotel, nagyon közel a főutcához, ráadásul ingyen transzferrel a reptérről. Mindez egy éjszakára 6 ezer Ft-ba került, Bangkokban egy messze nem ilyen álomhelyért 9 ezer Ft-ot fizettem éjszakánként, Hongkongban pedig egy 6 négyzetméteres szobának nevezett cipősdobozt kaptam a Nathan Road-on ennyi pénzért. A város ugyanilyen olcsó, ráadásul sokkal lelkesebben alkudoznak, mint Thaiföldön vagy Kínában. A hivatalos pénznem a riel, de az annyira értéktelen mintha Monopoly-s pénzzel akarnánk Ferrarit venni, úgyhogy mindenhol amerikai dollárt használnak. Centtel nem találkoztam, ha kevesebb mint 1 dollárt kellett visszaadniuk vásárlásnál vagy pénzváltásnál akkor rielt kaptam, 1 dollár 4000-4100 rielt ér. A boltokban nagyon olcsón lehet vásárolni, ahogy az utcán is jól tudunk lakni pár száz forintból, ha nem minden este ausztrál marhát vagy krokodilhúst szeretnénk enni (ami szintén nem drága, 7 dollárért már all you can eat lehet fogyasztani a marhát). Ha valami egzotikusabbat kóstolnál akkor vehetsz skorpiót, kígyót vagy tarantulát is, bár véleményem szerint olyan az ízük mint egy nehezen rágható csirkének, úgyhogy talán jobb helyre is mehet az a pénz.

Nadrágok, pólók 2-3 dollárért vásárolhatók, és a Pub Street bármelyik élőzenés előkelő bárjába be tudunk ülni anélkül, hogy a számla miatt aggódnánk, mert koktélt is ihatunk már 3-4 dollárért. A helyi söröket is érdemes megkóstolni, többek között az Angkor és a Cambodia is nagyon finom, és 1 dollárért bárhol kapunk egy üveggel. Őszintén szólva bennem felemás érzéseket váltott ki ez az utazókra épülő virágzó kisváros az elképesztően szegény ország közepén, ahol az ötcsillagos luxushotelek és a düledező apró házak, a zacskókkal megpakolt gazdag turisták és a kéregető kisgyerekek hatalmas kontrasztot mutatnak, valamint egy hatalmas középsőujjat a világnak, mert ennek nem így kéne lennie. Ennek ellenére – vagy pont ezért – a kambodzsaiak a legkedvesebb emberek, akikkel valaha találkoztam.

Pub Street Kambodzsa

Az egyetlen dolog ami drága az az, amit úgyis mindenki megvesz: az Angkor belépő. Itt lehet napijegyet váltani, illetve három- és hétnapos bérletet venni, én az aranyközéputat választottam, mert egy nap nem elég, egy hetem pedig nem volt sajnos. Három napra a belépő 62 dollár, jegyvásárlásnál készítenek egy fotót és már kész is a bérlet, az egész nem több három percnél. Kínában azt is öt perc elmagyarázni az étteremben ha sót kérek a leveshez, úgyhogy nagyon melengette  a szívemet ez a gyors ügyintézés. Fontos továbbá, hogy a romokat csak megfelelő öltözékben lehet látogatni: fedett váll és fedett térd az előírás (nyilván a kettő között is mindent ruhának kel borítania, így csupasz popóval nem igazán lehet rohangálni Angkorban). 

Az épületegyüttes hatalmas területen helyezkedik el, így gyalog lehetetlen felfedezni, biciklizni meg biciklizzen az 35 fokban, akinek három tüdeje van, úgyhogy szinte mindenki tuktuk-kal közlekedik. A szállásunk is tud intézni, mi is tudunk vadászni magunknak, de a lényeg hogy napi 15-20 dollárért van egy tuktuk-unk sofőrrel, aki egész nap csak minket visz ide-oda, amíg pedig ránk várnak addig tudnak egyet szunyálni is helyben.

Kétféle fő útvonal van, az egyik a rövid túra, a másik a hosszú. A rövid Angkor Wat-tal kezdődik, mely egyértelműen a leghíresebb rész, az ország zászlójában is ez látható. Bár az épületek megkoptak az elmúlt 800 év során, még ma is hatalmasak és fenségesek, nem csak kívülről  de a belső domborművek is elképesztőek, kellett is 30 év amíg elkészült.

A következő megálló az új főváros, Angkorthom, benne Bayon-nal, az Elefántterasszal és a Leprás király teraszával. Nekem személy szerint Bayon volt a kedvencem egész Angkor-ban, minden oszlopon a négy égtáj felé négy hatalmas arc néz, a lélegzete eláll az embernek ahogy köztük sétál. Ha kizárjuk a fejünkből a kínai turistákat (mindenhol kísértenek úgy tűnik), akkor teljesen áthat minket a történelem, amin sokat dob az esőerdő és a romok között futkározó majmok jelenléte.

Ezután irány Ta Keo, majd Ta Phrom, ahol a Tomb Raider-et is forgatták, ezt az épületrészt teljesen benőtte a dzsungel. A romokra 30-40 méteres indiai fügefák akaszkodtak, melyek légzőgyökerei érdekes módon fentről lefelé nőnek, behálózva a falakat és bejutva a talajba. Olyannyira összefüggnek hogy kivágni sem szabad őket, mert akkor összedől az épület.

A nap utolsó állomása Banteay Kdei és vele szemben Sras Srang, a királyi úszómedence. Ez a túra egy kényelmes reggeli 9-10 órái indulással simán belefér a délután fél 6-os zárásig, és akkor mindent alaposan megnéztünk. 

A nagy túra reggel 5-kor indul egy napfelkeltével Angor Wat-ban, a templom (merthogy a Wat templomot jelent a khmer és a thai nyelvben is) szándékosan olyan tájolású, hogy mögötte bukkanjon fel a sárga korong. Olyan kora reggel kell kelni hogy az még inkább késő este, de utána minden ásítás megtérül.

Miután feljött a nap a túra ugyanúgy továbbmegy Angkorthom-ba (ahol nem kell megállnunk, ha már előző nap úgyis megnéztük), ezt követően Preah Khan, Neak Pean, Ta Som, East Mebon és Pre Rub a további megállók. Ezek kisebb templomok (bár tegyük hozzá irtózatos számú lépcsővel), de Preah Khan külön említést érdemel, mely olyan mint a Tomb Raider-es Ta Phrom, csak szerintem még meghittebb és elvarázsoltabb. Úgy éreztem magam, mintha egy időkép bedobott volna egy többszáz éves épületbe az őserdő mélyén, ahol valamilyen fura oknál fogva a biztonsági őr Justin Bieber-t hallgat hangosan a telefonján.

A hivatalos útvonalban nincs benne de útba esett úgyhogy megnéztem Phnom Bakheng-et is, ahonnan nagyon szép rálátás nyílik Angkor Wat-ra és a naplementére, ennek köszönhetően előszeretettel tapossák agyon egymást itt azok a turisták délután, akik a napfelkeltére lusták voltak felkelni. Ide egy hangulatos kis erdei út vezet fel, ez elefántháton is megtehető – de az elefántok sokkal jobban érzik magukat szabadon, ahogy ezt pár nap múlva Kanchanaburi-ban megtapasztalhattam egy fantasztikus elefántrezervátumban, amit mindenkinek ajánlok ha Thaiföldön jár.

Harmadik nap azokat néztem meg, amik a legjobban tetszettek: Bayon a hatalmas kőarcokkal, Preah Khan őserdővel benőtt romjai, valamint Angkor Wat magas tornyai és belső domborművei. Természetesen a kambodzsai látogatás nem csak abból áll, hogy addig lépcsőzünk a 35 fokban amíg Velociraptorokat nem hallucinálunk az őserdőben, esténként a város főutcáján hatalmas élet van, és a 4 dolláros masszázs kellőképpen jólesik egy sétálással töltött hosszú nap után. 

Azon túl, hogy a legszebb ember alkotta építményeket lehet látni hatalmas őserdők közepén, a helyiek kedvessége és az ország légköre is olyan magával ragadó, hogy ha egy helyet kéne választanom ahol már jártam de visszatérhetek, akkor ez lenne az. Ha kedvet kaptál ahhoz hogy te is felfedezd Angkor-t és Sziemreap-et, akkor ezen a linken részletesen meg tudod tervezni az utad, ahogy sok másik országhoz is találsz útitervezőt.

Tovább olvasom...

Cikkek: Hogyan járjunk világot úgy, hogy több pénzünk legyen a végén?

Nagyon sok sztorit olvastam világutazóktól, akik eladták mindenüket és világgá mentek, hogy azt a szabad életet éljék, amiről mindig is álmodtak. Erről eszembe jut az a kérdés, amit már sokszor hallottam: ha lenne x millió forintod, akkor autót vennél belőle vagy elutaznád azt a pénzt? Én úgy gondolom ez nem ennyire lesarkított kérdés, mert miért ne lehetne mind a kettőt? Ezen a kérdésen pont egy reptéren gondolkodtam valamikor tavaly, és gyorsan kiszámoltam hogy abban a fél évben annyit költöttem utazásra, amiből kijött volna egy középkategóriás autó. Megérte? Abszolút! Kell nekem autó? Hogy a viharba ne kéne! Mert azon túl, hogy baromi hasznos vele eljutni dolgozni például, utazáshoz is kiválóan lehet használni. Na de nagyon elkanyarodtam.

Ha életvitelszerűen szeretnél utazni – sőt, inkább úgy mondanám, hogy külföldön élni –, akkor nem kell eladnod a lakást, az autót, és jelzálogot felvenni a kutyádra, inkább keresd meg a pénzt menetközben. Persze az alaptőke elengedhetetlen, de ehhez sem kell megválni semmitől: ha igazán szeretnénk akkor tudatosan gyűjtögetünk annyit hónapokig vagy évekig, hogy legyen miből elindulni. Az sem árt ha első állomást előre megtervezzük, utána majd improvizálunk.

Mielőtt felvázolnék néhány konkrét lehetőséget, még szeretném tisztázni: ennek az egésznek nem arról kell szólnia, hogy szar munkát csinálsz jó pénzért; persze ha az a cél, hogy egy év alatt minél több pénzt összeszedj külföldön akkor így is lehet, de legalábbis nekem nem ez lebeg a szemem előtt. Olyan munkát csinálj amit szeretsz olyan helyen amilyenre vágytál, különben mi értelme az egésznek?

Na a sok bölcselkedés után lássunk néhány konkrétabb lehetőséget. A mai fiatalok nagy hányada megy az EU-n belül külföldre dolgozni, azon belül is főleg Nagy-Britannia népszerű, hiszen kis túlzással mindenki találhat valamit, és a papírokkal sem kell sokat vacakolni. Ebbe nem is mennék bele részletesebben, biztos mindenkinek van szegről-végről egy ismerőse aki már megjárta a szigetországot, és akitől tud kérdezni.

Sok embertől hallottam, hogy szívesen önkénteskedne, de csak olyan lehetőséget talál, ahol neki kell ráfizetnie. Hát akkor íme a tökéletes megoldás: EVS. Két feltételnek kell megfelelni, 17-30 év közötti legyél, és rendelkezz magyarországi lakcímkártyával. Ha ezeket teljesíted indulhat a buli: fizetik a repjegyed 90%-át, a szállásod, ellátásod, biztosítást, nyelvoktatást, ingyenes képzést egy ötcsillagos hotelben, kapsz zsebpénzt, ráadásul rengeteg külföldi barátot szerezhetsz. Az EVS-ben főleg EU tagországok vesznek részt, de nem csak kizárólag. Még itt vagy, vagy már a jelentkezési lapot töltöd? Esküszöm nem kamu, én két felejthetetlen hónapot töltöttem így a török tengerparton.

Ha az a célod hogy megismerkedj egy országgal, és a pénzszerzés másodlagos, akkor lehetsz au pair. Biztosítanak szállást és ellátást, valamint zsebpénznek megfelelő összeget, ez pl. Kínában átlag 2000-2500 yüan, még a nyelvtanári fizetés 9-10 ezer yüannál kezdődik. Ha még nem töltötted be a 27. életéved akkor az USA-ba is jelentkezhetsz J1-es vízummal, fantasztikus feltételekkel: fizetik a repjegyed, van szállás és ellátás, sokszor saját autót is adnak, valamint havi kb. 1000 dollár zsebpénzt.

Ha kilépnél az öreg kontintensről és távolabbra vetnéd hálód, akkor neked találták ki a Working Holiday vízumot. Ezzel a vízummal 1 évet tölthetsz egy országban, miközben legálisan vállalhatsz munkát. Ezek az országok jelenleg Új-Zéland, Tajvan, Ausztrália, Dél-Korea és Japán, valamint Kanada is tervben van, sőt elméletileg Chile is, szóval majdnem az összes kontinens képviselteti magát. A feltételek eltérőek, ami egységes, hogy évente 100 ember vehet részt a programban (kivéve Ausztráliánál, ott 200 fő).

A fenti lehetőségeket egy link alatt összegyűjtöttem és részletekbe menően kifejtettem, itt megtaláljátok.

Én imádok utazni és nem büdös a munka sem, így már bő 14 hónapja dolgozok Kínában, Hainan trópusi szigetén. Amióta itt vagyok voltam Pekingben, Sanghajban, Hongkongban, ellátogattam Bangkokba (kétszer), Kambodzsába és Szingapúrba is. Szeptember közepén állok tovább, de nem megyek rögtön haza, mert előtte belevetem magam egy nagyjából két hónapos Indonézia – Új-Zéland – Ausztrália körútba. És mikor majd hazamegyek utána még több pénzem is lesz, mint amennyivel anno kijöttem. Nem azért írom ezt hogy felvágjak, hanem hogy megmutassam: így is lehet. Miért kéne egész évben egy hét tengerparti nyaralásra spórolni, ha élhetsz egy egész évet a tengerparton?

Ha a fentiek közül valamelyik lehetőség felkeltette az érdeklődésed és kérdésed lenne, akkor nyugodtan keress meg vele e-mailben vagy Facebook-on keresztül. Ha pedig érdekel milyen az élet Kínában egy ironikus – de abszolút reális – szemüvegen keresztül, akkor ajánlom figyelmedbe a Youtube csatornámat.

Tovább olvasom...

Párizs: Párizs, a fény(kép)ek városa

Párizsról mindenkinek hasonló dolgok jutnak az eszébe: Eiffel-torony, romantika, Eiffel-torony, kultúra, Eiffel-torony… én azonban talán kicsit máshogy asszociálok erre a városra, mint a többség.

Eiffel-torony

Az okokat a családomban kell keresni, tudniillik eddigi két utamat velük tettem meg a fények városába. Először 2007-ben, amikor a három húgommal és Anyával utaztam, egy távoli rokonunk lakásában laktunk a Champs-Elysées közelében, az erkélyről a Diadalívet lehetett látni. Rokonunk nemcsak házigazdánk, hanem idegenvezetőnk is volt a kint eltöltött egy hét alatt, így a kötelező látványosságokon felül az igazi Párizst is láthattuk. 2015-ben Anyával voltunk kettesben, akkor egy másik rokonunknál, ugyancsak egy bő hetet. Mindkétszer ingyen szállást kaptunk, ingyen kaját, és bőven volt időnk felfedezni a várost. Jól hangzik, ugye? Hát, ahogy mondani szokták, az életben semmi sincs ingyen.

Aki ismeri a húgaimat azoknak nem kell részleteznem, hogy a 2007-es kirándulás miért hasonlított inkább egy Bear Grylls-féle túlélőtáborra. Nem tagadom, voltak olyan pillanatok amikor épp egyikük sem nyavalygott valami miatt, de ez csak azért történhetett meg mert mind aludtak. Költői túlzás nélkül állíthatom, hogy több dráma volt egy hét alatt, mint amennyit három argentin szappanoperában összesen lát az ember. Igazság szerint ezeket az emlékeket próbálom olyan mélyre nyomni a tudatom alá, hogy még hipnózissal se lehessen előhozni a későbbiekben, úgyhogy a beszámolómban inkább az Anyával közös, 2015-ös júniusi utazást veszem górcső alá.

Már az előkészületeknél is voltak problémák, sőt, utólag úgy mondanám, hogy figyelmeztető jelek. Anya felhívott egyik nap, hogy ő majd szeretne fényképezni, de elromlott a gépe. Először is megkérdeztem, hogy muszáj-e egyáltalán fényképeznie. Tudni kell róla, hogy az összes eddigi szülinapot, névnapot, karácsonyt, húsvétot, szilvesztert, hóesést, nagy vihart, kis vihart, nyaralást, érdekes követ, érdekes felhőt, a fotógép lencséjét amit elfelejt levenni, tehát nagyjából mindent lefotózott, ami az elmúlt pár évtizedben történt. Néha véletlenül videóra van állítva a kamera, így van kb. félmillió darab kettő-öt másodperces videó, amit eredetileg fotónak szánt. Persze néha szándékosan szeretne videózni mert valószínűleg úgy képzeli, hogy majd egyszer összeül a család, és megnézi milyen érdekesen fújta a faleveleket a szél tizenöt évvel ezelőtt egy borús októberi napon. A húgaimmal annyira nem díjazzuk a non-stop videózást, ezért az évek alatt egész cseles lett és valahova a polcon eldugja a kamerát, hogy úgy videózzon a karácsonyi vacsora alatt. A fentiekből is látszik, hogy miért tiltakoztam a fotózás ellen, de természetesen hajthatatlan volt. Tanácsot kért, hogy új fotógépet vagy tabletet vegyen, én pedig a másodikat javasoltam mert az hasznosabb, és úgysem a National Geographic-nak csinál képeket.

A reptéren rögtön fel is lett avatva a tablet, mert kellett nagyjából hetvenháromezer ”most indulunk” kép. Ezen még túltettem magam, de utána előkerült a hátizsákjából a fényképezőgép. Csodálkozva, és a körülményekhez képest még nyugodtan kérdeztem, hogy ez mégis hogy lehet. Kiderült, hogy bizonyára valami isteni csoda hatására megjavult a fényképezőkép, de azért megvette a tabletet is, mert miért ne, és elhozta mindkettőt, mert miért ne. Így indult a tortúra, mert Párizsban mindent le kellett fotózni, mindkét géppel, és minimum tizenkétszer, mert vagy belelógott valaki, vagy elmosódott, vagy Anya kövérnek látta magát a képen a 45 kilójával. És ha ez nem lett volna elég valahogy rájött hogy mi az a szelfi, de a technikának már valószínűleg nem nézett utána, mert a legtöbb ilyen képén csak a homloka látszik és minden más felette, vagy másik esetben az ujja, ahogy kitakarja a fél kamerát. Én támogatom, hogy kövesse a legfrissebb trendeket, csak engem kihagyhatott volna.

Természetesen az évek alatt azért már megedződtem, úgyhogy ennél több kellett, hogy elvegye a lelkesedésem. Ahogy lepakoltuk a cuccainkat érkezés után egyből nyakunkba vettük a várost. Anya már többször járt a városban mint Ady, így egy túllelkesült idegenvezető energiájával indult velem a sétára. Én az Eiffel-tornyot szerettem volna elsőként viszontlátni, úgyhogy azt mondta sétáljunk picit a Szajna parton és hamarosan ott vagyunk. Benne voltam a kis sétában, de javasoltam hogy később váltsunk metróra, mert gyalog túl messze vagyunk. Anya azt mondta jobban ismeri a várost, mint a tenyerét, ne aggódjak, hamar lesétáljuk. Két óra séta után már túl voltam az aggódáson és egy másik idegállapotba kezdtem kerülni, ami elég sok kiabálással tud járni. Anya továbbra is csak nyugtatott, hogy lám már látszik az Eiffel-torony teteje, de mivel egy 300 méteres toronyról beszélünk, aminek a teteje kis túlzással Lyon-ból is látszik, annyira nem lettem nyugodtabb. Közben kiderült az is, hogy Anya miért kampányolt ennyire a séta mellett: otthon bemagolt mindent a hidakról, hogy majd fel tudjon vele vágni. Az elején érdekes volt, de miután a harmadik nap ugyanazokat az érdekességeket hallottam tizenhetedszer, úgy éreztem, hogy a párizsi hidakról szóló ismereteimet sosem leszek képes kitörölni az agyamból.

A nagy séta utáni első közös programként együtt fedeztük fel a Notre Dame-ot, ahol egy másodpercre fordultam el és már el is vesztettem Anyát a több száz turista között. Kisgyerekként ilyenkor biztos kétségbe estem volna, de itt inkább igyekeztem kihasználni a nyugalom édes perceit, és bebarangoltam Quasimodo törzshelyét. A templom meghittségét csak kicsit törte meg az egymással ordibáló kínaiak hangja (azóta megtudtam hogy nem veszekedtek, ők így beszélgetnek). A Notre Dame amúgy gyönyörű, mellette a Szajna-part tele van árusokkal, valamint a közelben be lehet fizetni egy hajóútra, így a folyóról láthatjuk a város legnagyobb nevezetességeit, valamint Anyát, aki egy-egy jó kép érdekében fél lábbal már a vízben van.

A héten a párizsi látnivalók egy részét közösen, egy részét egyedül néztem meg. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy Anya már mindent látott többször, és inkább más, alternatív programokat választott múzeumlátogatás helyett. Ha még őszintébb szeretnék lenni akkor azt is megnevezném oknak, hogy kicsit kikezdte az idegrendszerem hogy annyit fotózott, mint az összes japán turista együttvéve, mindezt ugye tablettel és fotógéppel is. Nem maradt ki az Eiffel-torony, ahova érdemes gyalog felmenni addig amíg lehet (azaz a 2. emeletig, onnan már lift visz a legtetejére), mert egyrészt így olcsóbb a jegy, másrészt szerintem sokkal feelingesebb a lépcsőzés. Ha valaki magában a toronyban szeretne gyönyörködni, akkor erre a legjobb hely a Mars-mező, ahol csak félpercenként próbálnak ránk sózni egy órát/pezsgőt/szelfibotot. Később séta a Champs-Élysées-n, ahol folyhat az ember nyála a sok drága üzlet kirakata előtt, de nem is az a lényeg, hanem hogy milyen jó érzés elindulni a Diadalívtől, elérkezve a Concorde térre és mögötte a Tuileries kertjébe.

Aki kultúrára vágyik keresve sem találhatna jobb várost, a Louvre hatalmas termei, a Musée d’Orsay és a Rodin múzeum mind-mind hónapokra elég művészet-túladagolást okoznak. Az ember addig bolyong a hatalmas termekben amíg Leonardo da Vinci-nek nem képzeli magát, és a frissen érkező látogatók furán néznek az emberre, aki már reggel óta a múzeumban van, a haját tépkedi, és miközben üveges szemekkel magában beszél a Vitruvius-tanulmányt próbálja felvésni a falra a körmeivel.

Aki meghittségre vágyik annak ott a Sacré-Cœur Basilica, ahol bár tilos fotózni, de próbáljon valaki ezügyben Anyával szembeszállni. Továbbá ha kicsit megpihennénk a múzeumok és sétálóutcák forgatagában, akkor a Luxembourg kertben nyugodtan ücsöröghetünk, amíg a helyi gyerekek a medencén tologatják kis vitorlásaikat. Ha pedig az ember éjszaka élné ki magát, akkor ott a Moulin Rouge, és a méregdrága táncos-vacsorás esték.

Párizs nem az a város ahol pár nap után az ember unalmában pasziánszozni kezd, a fentieken kívül ott van még például az Invalidusok Háza Napóleon hatalmas sírjával, az üzleti negyed, melynek főszereplője a Grande Arche, az „új Diadalív”, és persze Versaillles, aminek gyönyörű kertje és palotája mindenképp megér egy egész napost kirándulást. Valamint egy ingyen térképet a bejáratnál ha nem akar úgy járni mint én, aki rossz irányba indultam el a hatalmas terület felfedezésekor és egy óráig bolyongtam a tökig érő gazban.

Hazafelé a reptéren még kicsit bepánikol az ember hogy mit csináljon a maradék tíz eurójával, érdemes-e beváltani otthon vagy mi legyen, de aztán megszólal a hangosbemondó hogy ideje beszállni, és akkor az egészet gyorsan elkölti túlárazott duty free sajtra. A repülőn hazafele meg lehet nézni Anya fotóit, minden második kép valami ilyesmi: „És ez itt az Eiffel-torony (Anya hüvelykujja), a Diadalív (Anya mutatóujja),  óóó, és emlékszel milyen szép volt a kilátás a Sacré-Cœur-nél? (Anya két ujja és egy japán turista fél feje)”. Már értem miért hívják Párizst a fények városának: Anya sok vakus fényképe miatt.

Ha kedvet kaptál Párizs meglátogatásához, akkor ezen a linken minden hasznos infót megtalálsz, amivel egyénileg is meg tudod szervezni az utazásod!

Tovább olvasom...

Cikkek: Sárkányhajó Fesztivál

Kínát nem tegnap alapították, és a nagy falhoz sem a múlt héten keverték ki a betont, az ország több évezredes történelemmel büszkélkedik. Ennek megfelelően vannak olyan ünnepeik, melyekről már 2000 éve megemlékeznek, amibe hihetetlen belegondolni. Ide tartozik a Sárkányhajó Fesztivál is, ez idén május 30-ra esik. Hogy miért csak idén? Mert a kínaiak kétféle naptárt használnak, és az ünnepeik időpontjának meghatározásában sokkal ősibb módszerük van, mint a Gergely-naptár.

Ilyen szuper sárkányokat csináltunk a gyerekekkel

A holdnaptár a hold ciklusain alapszik, ennek következtében egy év 354 napból és kevesebb, mint 9 órából áll. A Sárkányhajó Fesztivál a holdnaptár 5. hónapjának 5. napja, ami idén – a nálunk használatos naptárt nézve – május 30. Emiatt az ünnepet hívják Double Fifth Festival-nak is, azaz nyersen fordítva Dupla Ötödik Fesztiválnak, valamint használatos a Duanwu Festival és a Zhongxiao Festival megnevezés is. Bár az ünnep eredete Qu Yuan költő és miniszter i.e. 278-ban bekövetkezett halálához kötődik, csak 2008 óta számít nemzeti ünnepnapnak.

Mit szeretnek csinálni a kínaiak minden ünnepen? Petárdázni és enni. Minden hasonló eseményen reggeltől estig megy a petárdázás, a kínai újév alatt még az ilyen tengerparti levegő is elromlik kicsit a töméntelen mennyiségű füst szagától. És ahogy nálunk is, itt is vannak az ünnephez kötődő tradicionális ételek, még ha szubjektív véleményem szerint ezek fel sem vehetik a versenyt a halászlével és a töltött csirkével. A Sárkányhajó Fesztivál alatt zongzi-t (粽子) szoktak készíteni, mely levélbe tekert rizses étel. A zongzi-t nagy, lapos levelekbe csomagolják – többnyire bambusz- vagy nádlevelet használnak –, általában kettőt, melyeket úgy tesznek egymásra, hogy az egyik kicsit átfedje a másikat.

Felgöngyölik a két levelet úgy, hogy az egyik vége tölcsért képezzen, és ebbe pakolják bele a hozzávalókat. Belülre aztán már bármi kerülhet a rizs mellé, ami csak a kínai embereknek eszébe jut: bab, tojássárgája, apróra vágott gyümölcsök, zöldségek, húsok és sok minden más, néhol édesre, néhol sósra készítik.

Ha megpakolták a levél tölcsér részét akkor a másik felével lezárják, majd madzaggal átkötik az egészet, hogy ne essen szét. Ezt főzik meg, és utána nagy élvezettel bontogatják és eszik a ragadós rizses ételt.

És hogy miért pont ezt eszik ekkor? Mert a fent említett költő, Qu Yuan a legenda szerint a tengerbe vetette magát bánatában, és az emberek annyira szerették, hogy ilyen zongzi-kat dobáltak a vízbe, hogy a halak azt egyék a költő teste helyett. Előtte sárkányhajókkal próbálták megtalálni, innen az ünnep neve, és állítólag innen erednek a sárkányhajó versenyek is.

Kína hatalmas, és egyes részein más szokások is kialakultak az évezredek alatt. Az ország északi részein például a Sárkányhajó Fesztivál alatt készítenek egy öt különböző színből álló karkötőt, melyet az ünnep utáni első eső alkalmával le kell vágni és el kell dobni, így hoz majd szerencsét.

Ahogy a többi ünnepen, ezen a napon is összegyűlik a család apraja-nagyja, a kínai újévhez hasonlóan most is volt alkalmam egy helyi családdal ünnepelni ezt a napot. Itt Hainan-on nem szokták teljesen átsütni a húst, így elég rágós, de azért finom kacsa és liba kerül az asztalra, sokféle zöldséggel.

A kínai emberek nagyon vendégszeretők, így boldogan szüretelték nekem a nagy zöld kókuszdiókat, kaptam egy csomó jávai almát és mindenből megkínáltak legalább háromszor. És bár ez nem kötődik szorosan a Sárkányhajó Fesztiválhoz, de ha már vendégségben jártam mutatok pár képet milyen szép helyen voltam, külön kiemelve a szuper légkondit!

Tovább olvasom...

Cikkek: Mindenki utazhat!

A honlap – amin jelenleg is ezt a cikket olvasod – azért jött létre, hogy segítse azokat az utazókat, akik önerőből szeretnének minél takarékosabb, de ugyanakkor tartalmas és szuper utazást kihozni. Nincs szükségünk utazási irodákra, nem kell méregdrága csoportos utazásra befizetnünk, tökéletesen meg tudjuk szervezni mi magunk is. Senkinek nem kell lemondania álmai utazásáról, mindenki utazhat, csak kezünkbe kell venni a dolgokat. Na de hogyan induljunk el?

Költség szempontjából egy utazás alapvetően négy főbb tételből áll össze: az oda- és hazajutás, a szállás, az étel, és költőpénz (egyéb járulékos, megkerülhetetlen költségek, mint például védőoltás vagy vízum most nem kerülnek kibeszélésre). Vegyük ezeket sorra!

Egy nyaralás egyik legnagyobb költségtétele maga az oda- és visszajutás, a repülőjegy ára alapvetően meg szokta határozni milyen országokban tudunk gondolkodni. Mert például hiába hihetetlenül olcsó Kambodzsában a szállás és minden más is, ha a retúr repjegy bőven 200 ezer Ft felett kezdődik. Ilyenkor kell kreatívnak és rugalmasnak lenni, mert lehet hogy nem olyan időpontra találnunk akciós jegyet, amit eredetileg terveztünk. Ez nem azt jelenti, hogy a tengerparti nyaralást 12 fokos vízben kell kiviteleznünk, hanem hogy néhány nap/hét változtatás beleférjen, mert már egy nap különbséggel is tízezreket spórolhatunk. Arra hogy megtaláljuk a legolcsóbb repjegyeket nagyon jó módszerek vannak, akkor meg főleg, ha nincsenek kőbe vésve a terveink. Skyscanner-en be tudjuk állítani hogy honnan hova mennénk, az időpontnál pedig a legolcsóbb hónap opcióra kattintva egyből látjuk mikor vannak a legkedvezőbb árú jegyek. Ha csak az időpont van meg és az úti cél az ártól függ, akkor állítsuk be az időpontunk, a célországot meg hagyjuk üresen, és máris kapunk egy növekvő listát a legolcsóbb jegyekről az adott időpontra. Ha pedig mindegy hova megyünk és mikor… hát akkor fantasztikusan olcsó repjegyeket tudunk találni. Persze nem mindegy a poggyász sem és sok egyéb fontos dolog: itt el tudsz olvasni egy nagyon hasznos és részletes, képes leírást arról, hogyan találj jegyet a fenti esetekben, és hogy mi egyébre kell még figyelned. További jó módszer lehet a spórolásra, ha nem egyből az úti célhoz repülsz: Kambodzsánál maradva Bangkokba kapunk retúrjegyet Magyarországról 125 ezer Ft-ért is, és onnan oda-vissza el tudunk repülni a szomszédos Kambodzsába 20-25 ezer Ft-ért. Ebben az esetben ráadásul két országot is meg tudunk nézni. Sokszor sokkal olcsóbb kicsit „megbolondítani” az utat, mert nem mindig a legegyenesebb út a legjobb, ha kicsit játszunk a repjegyekkel akkor lehet hogy hosszabb lesz az út, de az is megtörténhet hogy az eredeti ár felébe fog kerülni.

Persze nem csak repülővel lehet utazni, mehetünk vonattal is, amennyiben jobban megéri. Ha például Európát szeretnénk felfedezni, akkor vehetünk olyan vonatbérletet, amivel egy hónapig utazhatunk 30 európai országba. Vannak egyéb változatai is a bérletnek, itt találjátok az árlistát.

Busszal vagy autóval akkor érdemes menni ha közel van az úti cél, mert hiába spórolunk pár ezer forintot, ha az úttal elvesztünk két napot (mert ugye az idő is pénz).

Ha megérkeztünk akkor valahol aludnunk is kell. Érdemes olyan szállást keresni ami közel van a város központjához és a nevezetességekhez, mert akkor nem kell időt és pénzt költenünk arra hogy bejussunk a város szívébe, hiszen már eleve ott vagyunk. Szálláskeresésre tökéletes a booking.com, mert nagyon sok szűrőt be lehet állítani (én például nem szoktam 7-es értékelésnél alacsonyabb helyet keresni), valamint érdemes olvasgatni a véleményeket mielőtt választanánk. Sokszor jobban megéri a hotelnél ha lakást bérelünk, melyre az Airbnb az optimális választás, nekem nem okozott csalódást. Ez akkor is ideális ha több privát térre van szükségünk annál, mint amit egy hotel adhat, vagy ha gyerekekkel megyünk és egy nagy lakás kényelmesebb. Ha nagyon minimális a költségkeret, akkor érdemes kipróbálni a Couchsurfing-et, ahol a két szép szemünkért szállhatunk meg valakinél, de ez ugye ingyenes jellegéből fakadóan kicsit kiszámíthatatlanabb. Amit még ajánlani tudok az a munka szállásért és ellátásért opció. Ebben az esetben ahol megszállunk napi 3-4 órát dolgozni kell – na nem egy szénbányában –, úgy mint kertészkedés, házfestés, kutyafelvigyázás, ilyesmi. Cserébe kapunk szállást és legtöbb esetben ellátást is, én az őszi útjaim már így tervezem a Helpx segítségével. Ha hosszabb időt, esetleg éveket töltenél külföldön arra is van lehetőség, erről itt találsz egy összefoglalást lehetőségekkel.

Amennyiben a bőröndöd felét nem konzervek teszik ki úgy enni is kell venni valahol, és ez nem mindig olcsó. Annyi pénzből amennyiből Bangkokban kétszer megebédelsz, Párizsban kapsz két bagettet. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha nagy nehezen eljutok az áhított helyre akkor szívesen élek kenyéren és vízen, mert valamit valamiért. Ennyire persze nem szélsőséges a helyzet, ha kerüljük az éttermeket és utcai árusoknál eszünk, vagy mi dobunk össze magunknak valamit akkor ezen sokat lehet spórolni.

A költőpénz teljesen opcionális, de mindig több megy el belőle mint amennyit terveztünk. Ezen is tudunk spórolni: ha megoldható gyalogoljunk, ha mégsem akkor nézzünk utána melyik tömegközlekedési bérlet a legoptimálisabb nekünk, és a taxi csak végszükség legyen. Nézzünk utána a múzeumoknak, mert néhánynak van ingyenes nyitvatartási napja. Pénzt ne a reptéren vagy a város frekventált részein váltsunk. Vigyünk magunkkal kulacsban vizet, és akkor azt sem kell megvenni mikor ránk tör a szomjúság (sok kicsi sokra megy). És ha már fent említettem a vízumot, mint kötelező összeg: néhol a reptéren is el lehet intézni, de sokszor olcsóbb ha előre kiváltod, ennek is érdemes minden esetben utánanézni.

Remélem a fentiekből most már te is érzed, hogy önállóan is össze lehet hozni egy szuper nyaralást, ami persze az első alkalommal még nehézkes lehet, de később már ujjgyakorlat. Ha szükséged lenne egy kis segítségre akkor nyugodtan írj nekem Facebook-on vagy a szia@beferekaborondbe.hu-ra! 

Tovább olvasom...

Cikkek: Irány a Youtube!

Bár az írás mindig a szívem csücske marad, azért vannak dolgok amiket sem a betűk, sem a képek nem tudnak visszaadni, és csak videóval lehet kifejezni. Épp ezért nemrég belefogtam a Beférek a bőröndbe? honlap Youtube-os karrierjébe, és úgy érzem jó hangulatú és vicces videókon sikerül visszaadnom azt hogy milyen itt Kínában az élet, és hogy hogyan érzem magam ezen a kis trópusi szigeten, miközben gyerekeket tanítok nap mint nap.

A két legfontosabb videó elkészítésével kezdtem, az egyikben a munkámról mesélek, azaz hogy milyen egy távol-keleti óvoda és hogy hogyan telik a nap. A hangsúly nálam aranyosabb és viccesebb szereplőkön van, úgyhogy a gyerekek bemutatkoznak nektek, majd megmutatják kik ők és mit is csinálnak, csinálunk napközben.

Ha szeretnél egy jót nevetni és megnézni az ovis videót akkor kattints ide! ;)

Hainan Teacher Lucky

A másik bemutatkozó videóban Kína legkisebb tartományát; Hainan szigetét, az otthonomat mutatom be, és bizony itt sem a komolyságon van a hangsúly. Megnézhetitek milyen az itteni trópusi tengerpart, milyen egy tipikus kínai kisváros, és milyen kulturális különbségek vannak (mert bizony vannak dögivel).

Ha kíváncsi vagy Hainan varázslatos szigetére katt ide!

Előfordulhat hogy majd receptes videók is felkerülnek, egyelőre egyet tettem fel, ami a szusi készítésről szól. Ha megnézted az előző két videót akkor már sejtheted hogy itt sem egy halálkomoly főzőműsorról van szó.

A szusi készítő receptet itt tudod megtekinteni!

szusi készítés Hainan

A Youtube csatorna még nagyon friss, épp csak bontogatom a szárnyaim, úgyhogy bármilyen visszajelzést szívesen veszek és hálásan megköszönök, ha pedig tetszik, akkor ne felejts el feliratkozni :)

Tovább olvasom...

Cikkek: Városok becenevei

Fények városa – Párizs

Párizs esetében nem szó szerint kell érteni a becenevet; nem azt jelenti, hogy Franciaország fővárosának lakói előszeretettel hagyják égve a villanyt egész nap, sokkal inkább szellemi világosságra utal: Párizs adott számos kiváló embert a világnak, kulturális és tudományos központtá emelve a várost, és mind a mai napig a művészet egyik kiemelkedő centruma, elég például a Louvre-ra gondolni.

Ha Párizsba látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Arany város, Száztornyú város, Városok királynője – Prága

Az „arany város” elnevezésre két lehetséges verzió is létezik, mindkettő a középkorból származik. Az egyik szerint I. Károly cseh király alatt nevezték el így a várost, mikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. A másik változat azt mondja, hogy a II. Rudolf német-római császár uralkodása alatt tevékenykedő alkimisták és aranycsinálók miatt kapta ezt a becenevet.

Ha Prágába látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Észak Velencéje – Amszterdam

Igazság szerint elég sok várost neveznek Észak Velencéjének, többek között Szentpétervárt is. Ez azonban cseppet sem vont le Amszterdam érdemeiből, ami tökéletesen rászolgál a becenévre: egyrészt hangulatos csatornák között lehet bóklászni a városban, másrészt Európa északi részén helyezkedik el. A várost a XIII. században halászok alapították, és csak fél óra vonatozásra van az Északi-tengertől.

Ha Amszterdamba látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

A lagúnák városa, Az Adria királynője, A víz városa – Velence

Velence sem véletlenül kapta becenevét, a világ egyik legromantikusabb városának pont a sok kis lagúna, és a rajtuk közlekedő gondolások adják meg a hangulatát. Az Adriai-tengeren elterülő szigetvilág több millió turistát vonz minden évben.

Ha Velencébe látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Tiltott város – Peking

A Tiltott Város eredetileg azt a hatalmas komplexumot jelentette, mely közel 500 évig volt a kínai császárok lakhelye, a Ming-dinasztiától a Csing-dinasztiáig, egészen 1912-ig. Nevét onnan kapta, hogy a császár engedélye nélkül nem lehetett ide belépni, ma már palotamúzeumként funkcionál. A Tiltott város elnevezés végül ráragadt egész Pekingre, és ma már így is szoktak rá hivatkozni.

Ha Pekingbe látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Szent város – Jeruzsálem

Talán ezt kell a legkevésbé megmagyarázni, hiszen Jeruzsálem a három fő vallásnak is mélyen szent helye. A zsidóknak itt van a legszentebb helyük, a Siratófal, mely az i.e. 70-ben lerombolt második templom egyetlen megmaradt része, a nyugati fala. Az egymást rég nem látott zsidók között kedvelt mondás, hogy „Jövőre Jeruzsálemben!”, vagy „Hogy ha elfeledlek, Jeruzsálem, száradjon el a jobbom!”. Ha a városba utaznak azt mindig úgy mondják, hogy „fel Jeruzsálembe”, ezenkívül mindig a Szentföld felé fordulva imádkoznak. Az iszlám vallásnak Mekka és Medina után Jeruzsálem a harmadik legszentebb városa a Sziklamecset és az Al-Aksza-mecset miatt. A kereszténységnél nincs ilyen rangsor, de számos, Jézus életéhez köthető esemény történt itt.

Ha Jeruzsálembe látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Az oroszlán városa – Szingapúr

Ez több okból is kakukktojás, egyrészt mert Szingapúr városállam, így inkább ország, mint város. Másfelől az „oroszlán városa” nem csak becenév, a nevében szereplő „singa” oroszlánt jelent, a „pura” pedig várost, így nem kellett nagy brainstorming előrukkolni ezzel a becenévvel.

Ha Jeruzsálembe látogatsz itt tudod önállóan és takarékosan megszervezni az utad!

Szingapúrról is felkerült egy videó a Youtube csatornára, amit itt tudsz megtekinteni!

Tovább olvasom...

Cikkek: Kína-Kambodzsa-Thaiföld verseny!

Személy szerint sokszor olyan sokáig tervezek egy-egy utazást, hogy a végén teljesen megidealizálom a helyet, és amikor már ott vagyok a nyaraláson és valami nem úgy ment ahogy előre elgondoltam, akkor hajlamos vagyok még magamat is becsapni, hogy nincs semmi baj, minden tök jó. De lássuk be, szinte minden úton beüt a kaki, viszont nem mindegy, hogy mennyire. Épp ezért ha ázsiai túrát tervezel akkor itt van néhány támpont felkészülni, hogy minimálisra vedd a rizikófaktort, azaz íme a Kína-Kambodzsa-Thaiföld verseny! A legfontosabb szempontok alapján hasonlítom és rangsorolom ezt a három országot, aminek a végén egy reális sorrendet szeretnék mutatni. Kínában Peking, Sanghaj, és természetesen a közel egy éve az otthonom, Hainan szigete a kiindulási alap (Hongkongot nem sorolom Kínához, azt majd esetleg egy későbbi bővített listába fér bele), Thaiföldön Bangkokot jártam meg már kétszer, Kambodzsában pedig az ország első számú turistacélpontját, Sziemreap-et fedeztem fel.

1. Kommunikáció: A messzi Európából Ázsiába tévedt utazónak nem hátrány ha megérteti magát a helyiekkel, és bár nem várható el hogy a kedvünkért megtanulnak magyarul, azért az angoltudás nem hátrány.

I. Kambodzsa: A hotel dolgozóitól kezdve az árusokon át az utolsó tuktuk sofőrig mindenki beszél angolul. Hatalmas biztonságérzetet ad, hogy lehet tudni ha bármi baj van akárkit megkérdezünk érteni fog minket és tud segíteni.

II. Thaiföld: Szomszédjához hasonlóan itt is szinte mindenki beszél angolul, de sok taxisofőr vagy árus nem, így ha nem is sokkal, de Thaiföld lecsúszik az első helyről.

III. Kína: Szegény Kína még ezen a hármas listán is csak ötödik lenne ha őszinték akarunk lenni, mert igencsak elvétve találni olyan embert, aki angolul beszél. És ez nem csak ezen a Kínához mérve kis szigeten van így, Pekingben és Sanghajban is hasonló a helyzet. Ami bizakodásra ad okot, hogy a mostani gimnazista generáció már tanul angolul az iskolában, míg a szüleiknek nem igazán volt angolórájuk (nem mintha én ezzel most ki lennék segítve).

 

2. Árak: Az egyik legfontosabb szempont utazásnál az ár, mert nagyon nem mindegy hogy egy vacsoráért 500 vagy 3000 Ft-ot fizetünk.

I. Kambodzsa: Egy nagyon szegény országról beszélünk, ahol a lakosok nagy része rossz körülmények között él. Nem csoda hát ha az árszínvonal is alacsony, mindemellett egy olyan értéktelen nemzeti pénznemmel vannak megáldva – a riel-lel –, hogy inkább USA dollárt használnak helyette. Legyen szó szállásról, étkezésről vagy ruhavásárlásról, Kambodzsa nagyon pénztárcabarát.

II. Thaiföld: Szintén egy nagyon olcsó ország, néhány helyen meg is előzi Kambodzsát, de ott ahol igazán számít – például a szállások áránál – drágább.

III. Kína: Kína sem egy drága ország, a boltokban sok mindent a magyar áraknál alacsonyabban kapunk, ezen a listán azonban még így is csak harmadik lehet. Nem beszélve arról, hogy olcsóbb otthon főzni mint beülni valahova, mert az éttermekben és a kocsmákban meglepően magas összegekkel találkozhatunk.

 

3. Közlekedés: Mivel az egyik helyen kiépített metróhálózat van, míg a másiknál egyáltalán nincs is tömegközlekedés, így ez a kategória a sofőrök attitűdjét hivatott tükrözni.

I. Thaiföld: Bár messze vagyunk az európai megállok-a-zebránál-és-átengedem-a-gyalogost hozzáállástól, azért nem igyekeznek mindenáron átmenni rajtunk. Türelmesen araszolnak a dugóban, nem könyökölnek a dudán, és néha-néha még át is engednek az úton úgy, hogy nincs is közlekedési lámpa. Külön érdekesség a baloldali közlekedés!

II. Kambodzsa: Nem sokkal marad el Thaiföldtől ebben a kategóriában, annyi a különbség, hogy ők kevesebbszer engedik át a gyalogosokat, de nem figyelmetlenek. Tuktuk minden második méternél elérhető, nagyon olcsón.

III. Kína: Kína mellett egyedül az szól, hogy legalább lassan vezetnek, de ettől függetlenül nem teljesen százasok: a kínai kresz fele valószínűleg arról szól, hogy a dudát folyamatosan nyomni kell, egy nagymamát a babakocsiban lévő unokájával sem engednének át a zebrán, de még csak nem is lassítanának, mindemellett mindegyik sofőr arra kanyarodik amerre épp kedve van, és a két sáv az legalább hármat jelent. Kína abszolút utolsó ebben a kategóriában.

 

4. Ételek: Itt leginkább arra gondolok, hogy mennyire lehet változatosan enni egy adott országban, és mennyire finom az az étel, amit a pénzünkért kapunk. 

I. Thaiföld: Elég száz méter sétálni az utcán vagy valamelyik piacon, és már láttunk tizenöt különböző árust ötven különbözőféle étellel, mindenhol pár száz forintnyi összegért. Ha nincs nagy bizalmunk az utcai ételekkel, akkor is választhatunk rengeteg nyugatias étterem vagy gyorsétterem közül.

II. Kambodzsa: Itt is nagyon sok utcai árus van, de azért Thaiföld ebből a szempontól sokkal változatosabb. Nyugati éttermeket Sziemriep-ben is találunk, nem is keveset.

III. Kína: Az utcán főleg hot pot árusokkal futunk össze, a nagyobb városokban van szélesebb kínálat. Ugyanakkor egyrészt ez messze elmarad a másik két országtól, másrészt a nyugati éttermek a gyorséttermekben merülnek ki: bár elvétve vannak hamburgerezők és pizzázók, a minőségük nem az igazi, míg az áraik az egekben van.

 

5. Mentalitás: Nagyban meghatározza az utazást az adott ország lakóinak a hozzáállása, kedvessége, és hogy hogyan viszonyulnak hozzánk.

I. Kambodzsa: Végtelenül kedves és segítőkész emberek, az árusok akkor is jókedvűen igazítanak útba, ha nem vettél náluk semmit. Lelkesen alkudoznak, és ha elutasítod őket akkor sem tűnik el a mosoly az arcukról.

II. Thaiföld: Hasonlóan kedves emberek, sokat mosolyognak, bár számomra a kambodzsaiakat nem überelik. Nem mindig vevők az alkudozásra, de ha eltévednél valaki biztosan segít. 

III. Kína: Hiába élek lassan egy éve Kínában, még mindig nehezen szokom meg hogy sokszor tátott szájjal bámulnak rám az utcán, pedig vannak még külföldiek Kínában rajtam kívül is. És ez nem csak a szigetre jellemző! Pekingben és Sanghajban is többször megállítottak közös fotókra. Ez annyiban kapcsolódik a mentalitáshoz, hogy amíg bámulni szeretnek, addig beszélgetni nem nagyon: ha valakitől kérdezek valamit 50-ből 49-szer nem tud angolul és csak elhesseget. Emellett elég tapintatlanok, nem csak a hatalmas csulázásokra gondolok, hanem az éjjeli hangoskodásra és az állandó tolakodásra.

 

6. Komfortérzet: Ez nálam azt jelenti, hogy mennyire érzem kellemesen és biztonságban magam az adott országban.

I. Kambodzsa: Abszolút megvolt a komfortérzet, tudtam, hogy ha baj van bárkit meg tudok kérdezni és segít, ráadásul ott volt a tudat, hogy ha bármire szükségem lenne nagy hirtelen azt itt olcsón meg tudom venni.

II. Thaiföld: Azért csúszott a második helyre ebben a kategóriában, mert Bangkok annyira kaotikus, hogy az ember folyton attól tart hogy a következő percben elveszíti az összes utastársát. Ettől függetlenül szuper komfortos ország!

III. Kína: Itt sincs félelemérzetem, nincs baj a közbiztonsággal, viszont ha baj van akkor magamra maradtam: mire találok valakit aki rendesen beszél angolul, addigra már el is felejtem mi volt a problémám. Az is ront a komfortérzeten, hogy rengeteg mindent nem tudok itt megvenni, amit kambodzsai és thai üzletekben gond nélkül.

 

7. Választék: Miket tudok megvenni, milyen változatosan tudok enni stb.

I. Thaiföld: Nagyon el van kényeztetve az ember, bármit meg tud venni amit otthon is (jó, a tejfölt nem), elég bemenni egy Tesco-ba.

II. Kambodzsa: Csak néztem és ámultam milyen választék van még a kisebb boltokban is, valahol még Unicum-ot is találtam!

III. Kína: Hiába hittem hogy a frissen megnyílt, két emeletes hatalmas szupermarketben találok sajtot vagy mirelitpizzát, ezek csak hiú ábrándok maradtak. Ha nagyon nagy ritkán valahol fellelek nyugati termékeket, azok is csillagászati áron kaphatóak. Persze hogy ne csak mindig a negatívumokat mondjam, itt a szigeten szuper választék van tengeri herkentyűkből, ezt biztos hiányolni fogom.

 

Összességében:

I. Kambodzsa: Az első helyezett Kambodzsa! Annyira hangulatos és magával ragadó az ország, hogy valószínűleg nem csak ezen a listán, de az összes általam eddig látogatott ország listáján is első lenne.

II. Thaiföld: Szorosan mögötte jön Thaiföld, szintén egy szuper ázsiai ország, ami miatt lecsúszott az első helyről az a zsúfoltság, ettől lesz kevésbe hangulatos.

III. Kína: Szegény Kína szokás szerint alulról nyaldossa a dobogót, a fenti pontok fényében nem is véletlen miért. Természetesen ez nem azt jelenti hogy nem szeretek itt élni, mert a sziget csodás, csak hát… úgy tűnik van jobb :)

Tovább olvasom...

Cikkek: Én az elefántokkal vagyok!

Az egyik dolog amit legjobban szeretek az utazásban, ha olyan helyekre jutok el ahol szabadon élő állatokat láthatok. Nyilván nem a galambokra és a kóbor macskákra gondolok, hanem ennél azért egzotikusabb élőlényekre. Amióta eljöttem Kínába találkoztam óriáspapagájokkal, simogattam kistigrist, de ugráltak rajtam majmok is, most viszont egy sokkal nagyobb (szó szerint) élmény ért: eltölthettem egy napot elefántokkal mindenféle korlátok vagy rácsok nélkül, akkor simogattam meg őket amikor kedvem támadt, és még közös fürdés is volt egy folyóban. Életem eddigi talán legjobb napja! Na de ne rohanjunk ennyire előre.

Ahhoz hogy ez a nap összejöjjön nagyon korán kellett kelnem. Bangkok belvárosában szálltam meg, és onnan kellett kiérnem a Southern Bus Terminal-hoz úgy, hogy legkésőbb 5:30-kor már egy kisbuszban robogjak Kanchanaburi felé. Ezt az akadályt sikerrel is vettem, így 100 baht-ért cserébe másfél óra múlva már a Kanchanaburi buszállomáson vártam a 8 órát, hogy felszedjenek az Elephant Haven képviselői. Jöttek is értem időben, és rajtam kívül kb. tucatnyian elindultunk egy újabb, nagyjából egy órás buszozásra, melynek a végén megérkeztünk a mianmari határhoz közeli elefántrezervátumba. Útközben sok érdekességet megtudtunk az elefántokról, például hogy akár 120 évig is élhetnek, és hogy a park legfiatalabb tagja 25, a legidősebb tagja 60 éves (már az elefántok, nem a gondozók). Maga a rezervátum nem olyan rég még szórakoztató egységként működött, azaz elefántháton lehetett utazni és bemutatókat lehetett nézni. Aztán gondoltak egy nagyot és elkezdték felszabadítani az elefántokat, egyelőre tizenkét lakójuk van, mivel mi kis csoport voltunk aznap (szerencsére) így hét elefánt tartott velünk. A napi program 2500 baht-ba került (ez kb. 20 ezer Ft), az ottalvós program 5800 baht, ezt a pénzt az elefántok gondozására fordítják.

Már maga a helyszín is gyönyörű volt, menetközben majmok rohangáltak az út mentén, végül a Kwai folyó partján egy őserdő közepén álltunk meg, és ahogy kiszálltunk a kisbuszból már jöttek is az elefántok. Szerintem a csoportunkból még sosem látott senki ilyen hatalmas állatokat ilyen közelről, így az elején mindenki megszeppenve bámulta őket, de hamar rájöttünk milyen barátságosak. És milyen éhesek! Levágott pálmafaleveleket adtunk nekik, és ők nagy élvezettel csámcsogtak rajta, a kemény részeket pedig az ormányuk segítségével szétverték a fa oszlopokon.

Ezt követően előkészültünk az etetésre, mert ezek az állatok nem véletlenül ilyen nagyok: fejenként napi 200 kilónyi ételt esznek! Inni is sokat isznak, az elefántgondozók vezetője szerint napi 50 gallont (egy gallon kb. 3,8 liter), melegebb időben 80-100 gallont is. Elsőként felvágtunk több száz kilónyi dinnyét, és a darabokat kosarakba pakoltuk.

Ezután gombócokat készítettünk rizsből, banánból, korpából és sóból. Előbb ezeket adtuk oda, majd ezután a dinnyéket, a gondozók biztattak hogy etessük őket bátran, hadd legyenek boldogok.

Az elefántokat nem kellett bátorítani, akkor is nyújtogatták az ormányukat ha még benne volt az előző dinnye, és ha rajtuk múlik megállás nélkül esznek egész nap. Nagyon fura érzés volt, ahogy egy nagy elefánt az ormányával tapogatózik rajtad, hogy nincs-e még nálad dugigyümölcs.

Ezt követően közös sétára indultunk, evés közben nem lehetett őket megzavarni simogatással, séta közben azonban szabad volt a vásár. Tapogattuk az oldalukat, átöleltük az ormányukat, még nekik is dőlhetett az, aki esetleg az elefánt szívverését próbálta megtalálni. Készültek a fotók, de még mindig totál hihetetlennek tűnt, hogy egy esőerdőben vonulok hatalmas elefántok között.

Útközben megálltunk a folyóparton, ahol alaposan besározták magukat, mert ez fontos a bőrük védelmében. Ha megunták a sarazást akkor elmerültek a folyóban és élvezettel prüszköltek, volt amelyikük az oldalára feküdt a vízben. Tökéletesen nyugodt élmény volt, senki sem sietett sehova, csak ültünk és néztük a boldog állatokat. Mikor tovább indultunk nem mindegyikük akart kijönni a parancsszó ellenére, de aztán felfejlődött a libasor (elefántsor?).

Megálltunk egy kis fa tákolmánynál is, a távolban elefántok legelésztek, a közelben pedig ugyancsak elefántok voltak, akik a zsebünkben turkáltak egy kis kaja után.

A másik idegenvezetőnk is jól beszélt angolul, de főleg az „oke oke oke”, és a „no danger” mondatokat ismételgette. Szerinte bármit csináltunk az tök oké volt, velem prezentálta is hogy az se veszélyes ha beguggolunk két elefánt közé. Ha épp valami dohányszerűséget rágott a többi gondozóval és az egyik elefánt odament érdeklődni hogy neki is jut-e belőle, akkor mindig olt nála valami amivel kárpótolhatta az éhes ormányosokat.

Svédasztalos ebédet kaptunk, amit pár méterre az elefántoktól elhelyezett kényelmes, árnyékos asztaloknál ettünk meg, majd egy kis pihenés után indultunk a folyóhoz. Útközben újabb sárfürdő volt, mert abból sosem elég. Mármint az elefántoknak nem elég, mert én nem örültem amikor fényképezőgépestül-fehér pólóstul összesaraztak.

Mire a folyóhoz értünk egy trópusi zivatar is rákezdett, és az elefántokkal együtt mi is belemerültünk a történelmi Kwai folyóba. Segítettük kitisztítani az állatok bőrét, öntöztük őket vödörből és kézzel is sikáltuk. Alig egyszer-kétszer fürödtem eddig folyóban úgyhogy élveztem a víz sodrását, a legjobb mégis az volt amikor odaúsztam az egyik távoli elefánthoz és csak mi ketten voltunk. Hamarabb megunták a pancsizást mint mi, ők kimásztak hogy egy perc múlva újra tök koszosak legyenek, mi pedig még kicsit áztattuk magunkat az enyhe sodrású vízben.

A fürdés után visszasétáltunk és szomorúan vettem tudomásul, hogy véget ért a nap, már ami az elefántos részét illeti. Készült még pár fotó, utoljára megsimogattam az elefántokat, és fájó szívvel ültem vissza a kisbuszba Kanchanaburi felé. Ott jegyet vettem az egyik Bangkokba induló kisbuszra, és estére már vissza is értem a szállásra. Ha újra eljutok Thaiföldre akkor biztos hogy megint meglátogatom az elefántokat, és akkor majd az ottalvós opciót választom, hogy minél több időt töltsek az új, több tonnás barátaimmal.

Ha esetleg te vagy egyik ismerősöd Thaiföldre utazik és kedvet kapott az elefántrezervátumhoz, akkor erre a linkre kattintva minden részletet megtaláltok ahhoz, hogy megszervezzétek a látogatást!

Tovább olvasom...

Cikkek: Mocsár, kráter, botanikus kert

Ha nyaraláskor eljutunk egy szép helyre általában csak a nagyobb nevezetességeket van időnk felfedezni, ha viszont huzamosabb ideig élünk egy távoli vidéken, akkor sokkal több mindenre van idő, és azt főleg illik kihasználni, ha az ember egy trópusi szigeten él. Hainan szigetén két fő város van, az egyik Sanya délen, a másik a főváros, Haikou északon (én nagyjából a kettő között félúton élek Wanning mellett a tengerparton). A sziget legnépszerűbb városa Sanya, ha valaki erre jár mindenképp felkeresi a Wuzhizhou szigetet vagy a Yanoda esőerdőt, esetleg felfedezi az éjszakai életet. Ha pedig szeretnénk jobban elmerülni a buddhista vallásban, akkor erre mindenképpen Nanshan a legjobb hely, melynek leghíresebb része az elképesztően hatalmas szobra (108 méter!), ezekről a helyekről többek között itt írtam bővebb élménybeszámolót.

Sanya-t már oda-vissza felfedeztem, de Haikou-n maradt egy-két nevezetesebb látnivaló, még akkor is, ha a város megközelítőleg sem olyan híres természetadta szépségeiről, mint a déli turistaparadicsom. A sokat reklámozott és turistákkal elözönlött helyeken kívül van sok kisebb látványosság is amikre érdemes időt szánni, ezekből mutatok be most hármat.

Nanshan kisebb és nyugisabb változata sokkal közelebb is van hozzám, Dongshan Ling a városi vasútállomástól az egyik helyi „BKV” busszal csak fél óra és átszámolva 80 forint, ráadásul végállomástól végállomásig visz. Már odaérkezve is szembetűnő a különbség, azaz alig vannak látogatók, sokkal nyugodtabb a környezet a korábban megszokott látványosságokhoz képest.

Persze Kínában az „alig vannak látogatók”-at úgy kell elképzelni, mint a Fővárosi Állatkertet egy meleg májusi vasárnapon, csak az itt már a kellemes kategória (el lehet képzelni a kínai nagy falat csúcsszezonban). Dongshan Ling egy botanikus kert buddhista tematikával ötvözve, azaz a szép növények és a magas pálmafák között füstölőkkel hajlongó embereket és Buddha szobrokat láthatunk. Sok helyen leírás – nem túl megszokott módon angolul is! – tájékoztatja a látogatót, épp milyen híresneves sziklán áll, vagy milyen növényt lát.

A februári kellemes meleg és a sok séta könnyen kifárasztja az embert, ilyenkor lehet igénybe venni a libegőt. A belépő kicsit húzós volt, 50 yüan, a libegő teljes úton 30 yüan (én csak egy szakaszon próbáltam ki, így 20 yüan volt). Nagyon könnyen megközelíthető, ha nem lenne ilyen drága a belépő többször is visszamennék. Kína a turistaattrakcióit A betűkkel jelöli, egy A a legkevésbé kiemelt, az öt A (AAAAA) pedig a legmagasabb, Dongshan Ling AAAA volt.

A sok szép látnivalón kívül egy érdekes édességet is volt alkalmam megkóstolni, azt mondták puding, és talán ahhoz állt legközelebb, leszámítva hogy semmi íze nem volt. Volt hozzá egy barna mártogatós szószféleség, de nem sokat javított az élményen. 5 yüan volt, és ha másért nem, a kinézetéért megérte: olyan, mint egy hatalmas esőcsepp.

Kicsit távolabb, Haikou-ban két olyan nevezetesség van, amit többen is tanácsoltak nekem hogy nézzek meg. Az egyik ilyen a Haikou Volcanic Cluster Global Geopark, ez a látványosság egy nagy kráterre épül. Haikou vasútállomástól nagyjából fél óra taxizással elérhető a geopark, ahova a 60 yüanos belépő ellenében engednek be. Bár Kína alapvetően olcsó, azt már megtanultam, hogy a belépőknek mindig rendesen elkérik az árát. Itt ráadásul túlzásnak is éreztem ezt az összeget, mert bár a kráter jól néz ki, kényelmesen körbe lehet sétálni és le is lehet menni az aljára, ennél többet azonban nem adott a hely. Volt még néhány lávafolyam darab és vulkanikus kőzet, de ha az ember már hónapok óta egy trópusi szigeten él, akkor ennyi már nem nyűgözi le. Ez a hely AAAA volt, én annyira nem találtam kiemelkedőnek.

A fentiek fényében ha valaki csak egy nevezetességet tud megnézni a fővárosban, akkor az inkább a Mangrove Rural Tourism Area legyen. Ezt a helyet könnyebb volt a reptéri vonatállomásról megközelíteni, a taxi kb. 20 perc alatt vitt el a bejárathoz, ahol kellemes meglepetésként ért, hogy alig lézeng néhány ember, ez teljesen szokatlan Kínában. A következő kellemes csalódás az volt, hogy itt a belépő csak 26 yüan, további 60 yüanért lehet hajókázni is, de a sétálás is tökéletesen elég. Egy fapallón lehetett végiggyalogolni, miközben egyik oldalt a folyó, másik oldalt a mocsaras vidék tárult a szemem elé. A földben apró rákok mászkáltak százával, és néha egy-egy gyönyörű madár repült el a közelemben.

Útközben lehetett enni sok minden finomságot, például kókuszrizst vagy a közelben fogott osztrigát, utóbbinak darabját 10 yüanért. Emellett volt pár tengeri herkentyűs étterem is, de a hely szépsége egyértelműen a természetközeliség, egy részen üvegpallón is sétálhatunk, miközben alattunk növények terülnek el. Nekem nagyon tetszett a nyugodt környezet, a rákocskák hada, és hogy kivételesen nem kellett kínai csoportokkal pogóznom minden talpalatnyi helyért.

Plusz egy szuper helyként megemlíteném a Majomszigetet, ahol – mily meglepő – egy kismajmokkal teli szigeten bóklászhatunk a pálmafák között, erről itt írtam bővebben.

Továbbra is igyekszem minél több érdekes helyet megnézni és tudósítani nektek, jövő hónapban irány Thaiföld és Kambodzsa!

Tovább olvasom...

Cikkek: Gyümölcsök, amiket eddig csak képen láttál!

Nincs egyszerű dolga a messziről idecsöppent vándornak, ha egy kínai boltban szeretne bevásárolni. A termékekre minden kínaiul van csak ráírva, a csomagoláson a lejárati idő helyett a gyártási idő van feltüntetve, és a dolgok nagy részéről egyszerűen nem is tudni, hogy mi az. Ugyanez a helyzet a zöldség- és gyümölcsrészlegen is, a magyar szemnek sci fi-be illő csodák sorakoznak a pultokon. Ez azonban nem baj, sőt, inkább lehetőség, hogy új dolgokat ismerjünk meg, így született meg a múltkori sörteszt után a mostani gyümölcsteszt!

A kínai boltokban az egységárakat a nálunk megszokottól eltérően fél kilóként tüntetik fel, így én is eszerint írom le, egy yüant pedig 40 Ft-nak számolhatunk.

SZALAKKA, másnéven kígyógyümölcs (蛇皮果)

szalakka

Azt hiszem gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy ez a legjobb külsejű gyümölcs, amit valaha láttam, engem egy kis dinoszaurusztojásra emlékeztet. A tapintása is olyan, mintha egy pikkelyes állatot simogatnék, jellegzetes illata nincs. Ez a gyümölcs a szalakkapálma alján nő, ebből az alacsony pálmafajtából erre is látni néhányat, de alapvetően Indonéziában őshonos, Kínában fél kilót 11,98 yüanért kapunk.

szalakka

Kemény fából faragták, nem könnyű félbevágni, de ha kettészeltük onnan már könnyen kibújik a héjából. Kicsit sajtszaga van, és olyan állaga, mint a gesztenye belsejének, még a színe is olyan. Savanykás íze van, nem olyan fanyar, mint a citrom, de ez a legjellemzőbb tulajdonsága. Ha elfogyott a belseje, akkor marad a mag, ami – mily meglepő – egy az egyben úgy néz ki, mint egy gesztenye.

RAMBUTÁN, másnéven hamis licsi (红毛丹)

rambután

Nagyon érdekes külseje van, olyan mint egy játékbaba 2-3 cm átmérőjű feje, amit minden oldalról haj borít. A kis tüskéi nem szúrósak, feltörni is könnyű. Ez a gyümölcs Délkelet-Ázsiában őshonos, a licsi trópusi unokatestvére, ott terem meg, ahol a sima licsinek már túl meleg van.

rambután

Felvágni könnyű, még a magot is átvitte a kés. Belsejének állaga kocsonyás, zselés, de az íze nagyon finom édes, savanykás utóízzel, a licsihez hasonló, nem véletlenül (de ez jobban néz ki). 8,88 yüanért kapunk belőle fél kilót. 

PITAJA, másnéven sárkánygyümölcs vagy kaktuszgyümölcs (龙果)

sárkánygyümölcs

A sárkánygyümölcs a másik nagy kedvencem, már ami a megjelenést illeti: tipikus trópusi külseje van, miközben olyan, mint egy lángoló gyümölcs, folyamatos tűzben ég, feltételezem a tűzokádó sárkány után kapta az elnevezést is. Kaktuszgyümölcsnek is hívják, mert az oszlopkaktusz termése, és főleg Dél-Amerikában őshonos.

Belülről teljesen máshogy néz ki, leginkább úgy, mint egy fehér kivi, csak a belsejét lehet enni, a héját nem. Kóstolás után is egyből a kivi ugrik be, csak annál jóval ízetlenebb. Van olyan fajtája is ami belül lila, nem finomabb mint ez, de cserébe mindent összefog.

Fél kilós egységára 5,98 yüan, de sok a héja így elég testes, egy átlagos darab bőven fél kiló felett van. 

KIWANO, másnéven tüskés uborka (火参果)

kiwano

A kiwano egy zöldségféle termése, a Kalahári sivatagból származik, érett állapotban narancssárga, és apró, szúrós tüskék állnak ki belőle. Ahogy a fenti képen is látszik ezt külön dobozban lehet kapni, a gyümölcs mellett volt egy kis tasak méz is, azt kiöntöttem a kiwano mellé miután félbevágtam. Mellesleg egy darab ilyen gyümölcs 16 yüan, nem túl pénztárcabarát.

kiwano

Félbevágva látható a puhamagos, zöld belseje, melynek kivis illata van. Ugyanakkor rászolgál az uborka névre, mert belül az állaga és a színe is teljesen olyan, mint az uborka, az íze viszont nem cáfol rá az illatára, és kissé erőtlen kivi íze van. A hozzá kapott mézzel elkeverve viszont elképesztően finom, de azt hiszem inkább veszek egy kígyóuborkát és azt keverem össze mézzel, kis túlzással ugyanez az élmény sokkal olcsóbban. 

DURIÁN (莲)

durián

A durián a gyümölcsök Halálcsillagja, egy olyan gyümölcs, ami szinte az összes érzékszervünket meg akarja rontani. A külseje még egészen rendben van, de nem is kell látnom és már ahogy közeledek felé felismerem a szagáról, ami egy rakás hetek óta rothadó gyümölcsre emlékeztet, olyannyira büdös, hogy az éttermekből és a tömegközlekedési járművekről is ki van tiltva. Ha valaki nem kezd fulladozni a szagtól, és eljut a gyümölcsig azzal a szándékkal, hogy ő most akkor vesz egyet ebből a szörnyedelemből, már következik is az újabb probléma. A külsejét ugyanis teljes egészében tüskék borítják, így amíg az ember fogást próbál rajta találni, addig a szag valószínleg bekúszik az agyába és elveszi az életkedv utolsó morzsáját is. De tegyük fel, hogy valaki orrcsipesszel és kesztyűben készül a vásárlásra, és már csak annyi dolga van, hogy megkóstolja a puha, sárga duriánt. Valószínűleg ez lehet a legnagyobb sokk mind közül, ugyanis ha azt várnák, hogy ennyi szenvedésért valami finomat kapunk, akkor bizony nagyot fogunk csalódni. Alapvetően édes az íze, kellemesen rothadós mellékízzel, nagy önuralom kell ahhoz, hogy az ember ne köpje ki azonnal az egészet.

durián belülről

Töredelmesen bevallom, hogy most a teszt miatt nem vettem külön duriánt. Egyrészt mert már ettem régebben és inkább rágom le a lábam térdtől lefelé minthogy újra megkóstoljam, másfelől elég húzós az ára. Itt Kínában valamiért annyira szeretik, hogy többek között cukorka, kávépor, nápolyi vagy fagyi formájában is lehet kapni, és mi sem bizonyítja jobban a kínaiak imádatát a gyümölcs felé mint az, hogy fél kiló durián ára 22,80 yüan, ami szerintem sok egy olyan gyümölcsért, ami mindenáron az életemre akar törni. Ázsiai trópusi őserdőkben őshonos, és az egyetlen előnye, hogy gyógyító hatású, jó a sárgaságra és a lázra. Ha választani kell, akkor inkább maradok beteg.

A duriánhoz meglehetősen hasonlít mind kívül, mind belül a jákafa gyümölcse (jackfruit), de ez utóbbin nincsenek nagy szúrós tüskék, és az íze is sokkal kellemesebb (nem mintha nagy lenne a léc, amit meg kell ugrania). 

KARAMBOLA, másnéven csillaggyümölcs (杨桃)

karambola sárkánygyümölcs

Ez az éretten sárga színű gyümölcs is rendkívül jól eltalált külsővel született meg, ami főleg akkor látszik amikor felszeljük, ilyenkor sok kis csillagra emlékeztet. Nehéz termeszteni mert igényes növény, cserébe sok C-vitamint, káliumot és vasat tartalmaz. Ugyanakkor a vesebetegekre veszélyes lehet, szélsőséges esetben halált is okozhat a mérgezés.

karambola sárkánygyümölcs

Felvágás után a nagy gyümölcs sok kis csillagra bomlik, így kiérdemelve a világ legjobban kinéző feldarabolt gyümölcse címet (a nem darabolt gyümölcs címet a fenti szalakka nyerte). Az íze savanyú, de nem annyira mint a meggy, így könnyen fogyasztható. Érdemes is, mert egyrészt szerintem ez az egyik legfinomabb gyümölcs itt, másrészt mert fél kiló csak 4,98 yüan.

TOJÁSDINNYE, más néven perui uborka (人参果)

tojásdinnye

Az elnevezés nagyon találó, legalábbis ami az első felét illeti: olyan, mint egy kemény tojás, melyen lila csíkok futnak. Dél-Amerikában az indiánok már időszámításunk előtt is termesztették, és a hegyvidéki környezet a legmegfelelőbb ennek a termésnek.

tojásdinnye

Nem tudom, hogy meg lehet-e enni a külsejét, de ez nem zavart abban, hogy én megegyem. A belseje uborkaízű, tényleg egy az egyben olyan, mint egy nem túl ízes uborka. Nem ezzel fogok jóllakni, pedig nem drága, fél kilós egységára 4,98 yüan. 

JÁVAI ALMA (莲雾)

jávai alma

Ez a harang alakú, piros színű gyümölcs leginkább a körtére emlékeztet formájában, bár ha megnyomkodjuk sokkal érzékenyebb. Felvágni is nagyon könnyű, hiszen a magja is pici, nem is nagyon kerülgetem, egyszerűbb megenni az egészet úgy ahogy van, annyira apró.

jávai alma

Nincs jellegzetes íze, kellemesen édes, és elképesztően lédús. Olyan, mintha egy pohár ízesített vizet innék gyümölcsdarabkákkal, épp ezért nehéz vele jóllakni. Fél kilót 13,88 yüanért kapunk, és szerintem megéri az árát, én nagyon szeretem. 

MANGOSZTÁN, másnéven királygyümölcs (山竹)

mangosztán

Ha így látatlanban más nem is, az ára mindenképp igazolja a királygyümölcs megnevezést, fél kilós egységára 23,80 yüan. Érdekesség, hogy a termést hozó fa akár százévesen is képes szállítani nekünk a kis barnás-lilás mangosztánokat, fiatalabb korában pedig akár 3000 darabot is egyszerre.

A külseje kemény, de csak annyira hogy megvédje a benne rejlő kincset, egy kis késsel is könnyen felvágható. Mert igenis kincs van benne, a kis fokhagymagerezdekre emlékeztető gyümölcs elképesztően finom és édes, olyan egyedi íze van, hogy alig várom hogy boltközelbe kerüljek és vegyek még belőle. Nem csoda hogy az istenek gyümölcsének is hívják, mert az íze mellett jótékony hatása is kiemelkedő, nagyon sok nyavalyára használják a trópusi területeken (máshol nem igazán terem meg, kényes egy gyümölcs). Arra figyeljünk, hogy ha hozzájutunk hamar együk meg, máskülönben a fehér rész összeugrik egy ízetlen kis barna valamivé.

LONGÁN, másnéven sárkányszem (龙眼)

longán

Pár a kóstoláshoz mindenből csak egyet-kettőt vettem, de ez olyan pici, hogy muszáj volt többet beledobnom a zacskóba ahhoz, hogy a mérleg egyáltalán tudomást vegyen szegénykéről. Ha a rambután a licsi unokatestvére volt, akkor ez a pici, barna, kemény héjú gyümölcs a licsi kistestvére, aki most kezdi az ovit. Kínában nem is igazán gyümölcsként, hanem inkább gyógyászati alapanyagként van sikeres pályafutása, fél kilót 9,88 yüanért vehetünk.

longán

Belül a licsihez és a rambutánhoz hasonlóan zselés állagú gyümölcs fogad, mely nagyon édes, szerintem túlságosan is, épp ezért nem is lehet belőle sokat megenni. Érdekes, hogy amíg belül ennyire hasonlít a licsihez, addig kívül teljesen máshogy néz ki. 

SAPODILLA (人心果)

sapodilla

A sapodilla Közép-Amerikából származik, és leginkább úgy néz ki, mint egy krumpli, aminek szára van. Érintésre és súlyra is hasonló hozzá, remélem az íze másmilyen lesz, ha nem, akkor megy krumplipürének. Külön érdekesség, hogy a sapodilla a rágógumi fán terem meg: igen, ez az a fa, aminek a nedvéből a rágógumi készül. Fél kilós egységára 6,98 yüan.

sapodilla

Ahogy elkezdtem rágcsálni rájöttem, hogy nem ehető a héja, amikor pedig a belsejét kezdtem enni, akkor rájöttem, hogy az sem. Valahogy elszívja a nyálat a számból, de közben nem savanyú, hanem erősen keserű. Most már örülnék, ha krumpli lenne.

PERSIMMON, másnéven kaki vagy datolyaszilva (饼)

persimmon

Nem tudom, hogy ezért csomagolták-e be, de az illata engem egy finom kolbászra emlékeztet, innentől kezdve csak csalódás lehet az íze. Általában narancssárga színű, amit a boltban vettem és ami a képen is látható már utóérett, így színe és állaga is kicsit más. Nagyon egészséges, sok mindenre jó és sokféleképpen lehet elkészíteni, igazi jolly joker-nek tűnik, ráadásul ehhez képest nem is olyan húzós az ára, fél kiló 12,80 yüan.

persimmon

Felvágni könnyű, hiszen az állaga egy lágyabb birsalmasajt fénykorát idézi, és a magot könnyen körbe lehet enni. Könnyen előfordulhat, hogy csak én vagyok így ezzel, de az íze is kolbászra emlékeztet, lehet veszek még és vajas kenyérre kenem csípős paprikával. Egyébként nem rossz, de frissebb változatában biztos, hogy jobb.

KANTALUP DINNYE, másnéven hami dinnye (哈密瓜)

kantalup hami dinnye

A kantalup dinnye kívülről úgy néz ki, mint aki nem tudja eldönteni, hogy görög- vagy sárgadinnye akar-e lenni: méretre határozottan az utóbbi, de színre sokszor az előbbire hajaz, néhányon még a váltakozó sötét- és világoszöld csíkok is fellelhetők. Ezt a dinnyét nem a boltban vettem hanem hazafelé az utcán: sokszor jönnek árusok kis kocsin papayát, ananászt, kókuszt vagy bármilyen más gyümölcsöt árulva, és most nem tudtam neki ellenállni, főleg mert 4 yüan volt fél kiló, ami nem rossz egy dinnyéért február közepén.

kantalup hami dinnye

Mivel a hami dinnye a sárgadinnye egyik változata így belülről is úgy néz ki, a belsejéből ugyanúgy ki kell kaparni a magokat, a színe kicsit rózsaszínebb, az illata ugyanolyan, az íze pedig kicsit édesebb, mint a mezei sárgadinnye. 

+1 BUDDHA GYÜMÖLCS

Buddha körte gyümölcs

Bár ezt a körtét (merthogy ez amúgy körte) most nem a teszt miatt ettem, hanem még pár hónapja, de nem maradhat le a listáról. Állítólag egy dél-kínai termesztőnek köszönhetjük az első példányokat, aki így szerette volna gyümölcsevésre ösztönözni az embereket. Ami biztos, hogy ma már több helyen is foglalkoznak ilyennel, sőt mi is tudunk olyan műanyag sablonformát rendelni, amivel ilyen alakú gyümölcsöt termeszthetünk, az alábbi honlapon többek között választhatunk „szexi alsóneműket barackoknak” is. Ízre olyan, mint egy jóval kevésbé lédús és ízetlen körte, cserébe a világ egyik legdrágább gyümölcse, szóval ha másért nem is, különlegességnek nagyon jó.

Tovább olvasom...

Cikkek: A nagy kínai sörteszt

Azt hiszem azzal a töredelmes vallomással kell kezdenem, hogy nem vagyok egy olyan szakavatott sörszakértő, aki beleszagol a sörbe, megnézi a habot, megdönti a poharát, és már tudja is a komlómolekulák számát az üvegben. Bár van egy oklevelem, amit Amszterdamban a Heineken gyárban kaptam sörcsapoló teljesítményemért, de felhívták a figyelmem hogy az nem olyan dolog amivel az önéletrajzomban büszkélkednem kell, így maradjunk annyiban hogy a sörrel csak akkor foglalkozom behatóbban, amikor meccsnézés közben lekísérem vele a sós mogyorót.

Hogy minél alaposabb ismeretem legyenek néhány hete egy helyi sörfesztiválon is részt vettem, de annak nagyobb volt a füstje, mint a lángja: a sörök mind ugyanolyanok voltak, cserébe a habágyú, a zene és a játékok jól feldobták a rendezvényt. Az sem volt hátrány, hogy az utolsó nap elszabadult a pokol és ingyen volt a sör, az egyik bácsi konkrétan a literes kulacsába töltötte egyenesen a sörcsapból.

Kínai sörfesztivál

Félreértés ne essék, sokfélét kóstoltam már, Prágába sem csak a múzeumok miatt mentem, de a lenti tesztnél szubjektív kategóriák alapján, általam kitalált önkényes szempontok mentén értékelem a kínai söröket, amiket három helyi boltból vadásztam össze. Az érdekesség kedvéért nem csak sörök szerepelnek a tesztben, de erről majd menetközben.

Mielőtt elkezdeném az ivást – ami ugye teljesen tudományos alapú – érdemes megemlíteni az első különbséget, amivel már a legelején szembesül az ember. Nevezetesen, hogy a sörösdoboz kinyitása eltérő az otthonihoz képest, a nálunk megszokott nyitófülhöz képest az itteni teljesen máshogy néz ki. Sajnos nem csak a nyitófül néz ki máshogy: olyan is előfordult már, hogy a sörről amit vettem otthon kiderült hogy igaziból szénsavas víz. Bánkódtam volna, de az volt az egyetlen alkalom hogy Kínában szénsavas vízhez jutottam.

5-ös skálán pontozom az egyes kategóriákat, az áraknál pedig egy yüant vegyünk 40 Ft-nak.

Név: Tsingtao

Ár: 3,30 yüan
Alkoholtartalom: 4,0%
Dizájn: Szép színe van, és bár igaziból nincs rajta semmi extra amivel kitűnne a tömegből, de annyira erős a marketingje az országban, hogy ennek köszönhetően egyből kiszúrja az ember.
Illat: Semmi karakteres, alig érezhető, bárhogy szaglászok - 2/5
Első korty élmény: Kicsit ízetlen, nincs az a „sör-érzés”, amit az első kortytól vár az ember - 2/5
Íz: Vizes ízű, gyenge, semmi extra, cserébe még az utóíze is rossz - 2/5
Habtartósság: Meglehetősen silány, hamar eltűnik a hab - 2/5
Szénsavasság: Itt teljesít a legjobban - 4/5
Összegzés: Erős utóízű gyenge sör, jó marketing de nincs mögötte különleges érték, igyál mást. Sajnos külföldön a legnagyobb eséllyel pont ebbe a sörbe futsz bele, mert a Tsingtao adja az ország sörexportjának közel felét.

Név: Hong ni pi jiu

Ár: 2,00 yüan
Alkoholtartalom: 2,5%
Dizájn: Arany színű doboz rajta fekete betűk, nagyon jól mutat, a színe pont olyan hogy kilóg a többi közül.
Illat: Nagyon egyedi, édeskés – 3/5
Első korty élmény: Nincs semmi íze, az édes dolog csak a szagban nyilvánult meg - 2/5
Íz: Ízetlen, ez már nem is vizezett sör, hanem inkább sörözött víz. Kevés az alkoholtartalma, de az alkoholmentes sörök is sokkal jobban sörízűek ennél - 2/5
Habtartósság: Gyönyörűen habzik, de nem tartós - 3/5
Szénsavasság: Minimális, nehogy már kicsit is sörre emlékeztessen - 2/5
Összegzés: Sörnek nagyon rossz, ízesített víznek elmegy.

Név: Blue Diamond Stout Beer

Ár: 3,90 yüan
Alkoholtartalom: 4,5%
Dizájn: Erőteljes fekete szín, magasabb alkoholtartalomra számítottam amíg meg nem néztem a dobozt, de szerintem nagyon jól néz ki.
Illat: Nagyon jellegzetes illat, karamella aroma – 4/5
Szín: Fekete/nagyon sötét barna.
Első korty élmény: Mi a fene?! Ne köpd ki! - 1/5
Íz: Keserű, de nem úgy ahogy a sörnél várná az ember, nagyon erős kávés mellékíze van. Lehet valami forradalmi kísérlet a sör modernizálására, de én csírájában fojtanám el a dolgot - 1/5
Habtartósság: Gyengus - 2/10
Szénsavasság: Szinte semmi, de igaziból ez már nem oszt nem szoroz, csak belerúgtak a földön - 1/5
Összegzés: Ha esetleg a reggeli kávét szeretnéd valamivel kiváltani, és a munkádnál befér egy gyors sör reggel indulás előtt, akkor megtaláltad a neked valót!

Név: Pearl River

Ár: 3,20 yüan
Alkoholtartalom: 4,3%
Dizájn: Van ezen minden: hullámzó víz felett nap, pálmafa, sokféle szín (már egy sörösdobozhoz képest), jól mutat a fehér alapszínen a többi dolog.
Illat: Semmi extra, kb. semmit sem érezni – 2/5
Első korty élmény: Most már valaki igazán adhatna egy sört – 2/5
Íz: Gyenge sör íz, a 4,3%-os alkoholtartalomtól többet várna az ember, de legalább már nyomokban emlékeztet arra aminek lennie kell 4/5
Habtartósság: Lehetne jobb is, de az eddigiek alapján ez az átlag - 3/5
Szénsavasság: Kellemesen „csikis” - 4/5
Összegzés: Azoknak jó akik nem bírják a keserű ízű söröket, ráadásul nem is a gyengébbek közé tartozik (kínai viszonylatban), kellemes lájtos söröcske, semmi kellemetlen utóíze nincs, filmezés alatt az is be tud dobni párat belőle aki amúgy nem gyakran sörözik. 

Név: Rizspálinka

Ár: 8 yüan
Alkoholtartalom: 52%
Dizájn: Nagyon jól néz ki ez a kis cserép, amibe 125 ml rizspálinka fért bele. Ha elfogyott belőle az itóka akkor pedig kiváló váza!
Illat: Nagyon egyedi és nem pozitív értelemben, a legrosszabb gumicukrot idézi – 1/5
Íz: Mikor az ember lehajtja akkor pár másodpercig nem érezni semmi extrát, de az utóíze SZÖRNYŰ, csupa nagybetűvel. Nem tudom mit csinált előző életében hogy rizspálinkának született újjá, de biztos semmi jót. Három fogmosás és négy fokhagymás lángos kell ahhoz, hogy ne érezd a szádban ennek a rizspálinkának a nagyon erős utóízét – 1/5
Összegzés: Ha Kínában jársz érdemes megkóstolni a rizspálinkát, és ennél biztos vannak jobbak is, de olyannal én még nem igazán találkoztam. Akkor már inkább az ízetlen sörök. 

Név: Blue Ribbon First Source

Ár: 3,80 yüan – de csak 320 ml! (azt hiszik nem veszem észre pedig de)
Alkoholtartalom: 3,7%
Dizájn: Kicsit a Heineken-re hajaz, a fő motívuma egy nagy szürkés csillag zöld alapon, mind a csillag, mint a szín a holland versenytársát juttatja eszembe (nem mintha egy napon lehetne említeni ezt a kettőt). Ettől függetlenül – vagy ezért – jól néz ki.
Illat: Erőteljes keserű illat, olyan mint egy barnasörnél, pedig nem az – 3/5
Első korty élmény: Gyenge de finom, nincs rossz mellékíze 3/5
Íz: Nem egy erős sör de legalább sör, kellemes és nincs utóíze – 4/5
Habtartósság: Eddig ez a legjobb ebből a szempontból – 5/5
Szénsavasság: Nem csípős, pont kellemes, bár kicsit tovább is tarthatna – 4/5
Összegzés: Hasonlóan a Pearl River-hez ez is egy kellemes, nem erős sör, amit azok is szívesen isznak, akik a keserű, karakteresebb ízeket nem nagyon tolerálják. Persze ha egy cseh sörfesztiválon valaki ilyet csapolna, azt ott helyben kerékbe törnék. 

Név: Hongri – Guo Wei Pi Jiu

Ár: 2,00 yüan
Alkoholtartalom: 0,6-2,5% (ezt nem teljesen értem, ők sem tudták eldönteni?)
Dizájn: A doboz egy vidám brazil tengerparti karnevált idéz, az az ananász pedig egyenesen fantasztikus.
Illat: Energiaital illat, a legrosszabb fajta, olyan amibe részeg gumicukrokat fojtottak bele, a rizspálinka illatához hasonló (ami semmiképp sem jó jel) – 1/5
Első korty élmény: Nem olyan rossz, mint amilyenre a szaga alapján lélekben felkészül az ember – 3/5
Íz: Felvizezett energiaital ízű, gumicukor mellékíz. A sörök között volt, remélem nem energiaital, különben biztosan megbánom, hogy este 9-kor iszom. Minél többet kortyolok belőle annál rosszabb, most már az ananász mellékíz is kiütközik, és nem segít a dolgon. Sörnek 1/5, energiaitalnak 2/5
Habtartósság: 1/5
Szénsavasság: 1/5
Összegzés: Ha látsz ilyet akkor sétálj tovább, bármilyen barátságos is a doboza, nem hogy még a 2 yüan is sok érte, de ha ingyen osztogatnák akkor sem kérnék. 

Név: Yanjing Fresh Beer

Ár: 3,00 yüan
Alkoholtartalom: 3,6%
Dizájn: Egyszerű ezüst szín, semmi figyelemreméltó, bár az a habzó sör ott középen elég pofásan néz ki.
Illat: Kellemes sör illat, de ma már sokszor bedőltem ennek – 3/5
Első korty élmény: Hol az íz? – 2/5
Íz: Kezdtem azt hinni hogy ez a normális sör íz Kínában, eltekintve azoktól amik kiugróan rosszak és az ember rögtön kiköpné őket. 5 pontból alapvetően 3 pontot érdemelne, de kínai mércével ez már 4-es. Kellemes, lájtos, nincs „igazi” sör íze, de legalább próbálkozik – 4/5
Habtartósság: Ennél közepesebb nem is lehetne - 3/5
Szénsavasság: Elférne még pár bubi a dobozban - 2/5
Összegzés: Hasonlóan a többi iható sörhöz elég lájtos, könnyen fogyasztható, aki nem nagy sörös az is könnyen megbirkózik vele (bár nem túl életszerű az a helyzet, hogy fegyvert szorítanak az ember fejéhez hogy Yanjing Fresh Beer-t igyon).

Név: Pearl River Draft Beer

Ár: 4,00 yüan
Alkoholtartalom: 3,6%
Dizájn: Nekem tetszik a sötétzöld szín az arany körrel, még ha annyira nem is tűnik ki a minimál dizájnjával a sok sör közül a polcon.
Illat: Sör illata van, az határozottan bíztató – 3/5
Első korty élmény: Mindenképp megdöbbentő (igen, ez a jó szó), nem az átlagos sörhöz hasonlít, azt már rég elengedtem – 3/5
Íz: Továbbra is meglepő de kellemes, végre egy kis egyediség, és nem az a fajta amitől legszívesebben kiköpné az ember amit épp megivott. Kellemes a mellékíze, visszahozza a reményt a kínai sörök terén – 4/5
Habtartósság: A dobozra csapolt sör van írva ami ugye nem túl valószínű, de attól még a habosságot is szigorúbban értelmezem, így - 3/5
Szénsavasság: Tudsz te jobbat is! - 2/5
Összegzés: Ha különleges kínai sört szeretnél kóstolni – azaz nem a gyenge de finom, vagy gyenge de rossz sört – akkor próbáld ki ezt. A világod nem váltja meg, de legalább hoz egy kis változatosságot. 

Név: Rio – szőlő és brandy (de még van sokféle változat, és sok utánzat is)

Ár: 6,80 yüan
Alkoholtartalom: 3%
Dizájn: Egyszerű dizájn, szép színek, nincs nagy konkurenciája úgyhogy minek erőlködjön jobban.
Illat: Szőlőlé illat, ha az első napom lenne Kínában azt mondanám, hogy biztos milyen finom lesz! De már nem vagyok ilyen naiv – 4/5
Szín: A színe közelről sem hasonlít szőlőlére, szinte teljesen átlátszó, halvány rózsaszín beütéssel.
Első korty élmény: Ez nem is rossz! Szőlőlének elmegy – 4/5
Íz: A brandy-t egyáltalán nem érezni, amit talán nem is bánok. Mivel nagyon gyenge az alkoholtartalma így inkább szőlőlének nevezném, mint koktélnak. Kóstoltam a többifélét is, azok rosszabbak – 4/5
Szénsavasság: Itt azért jobban kéne produkálni - 3/5
Összegzés: Buliban elmegy, és ez az egyetlen vállalható íz, a többi változat – pl. barack és brandy ­– és  az utánzatok meg egyenesen szörnyűek, ráadásul a nevek terén sem erőltetik meg magukat, a „Lio” még a legtűrhetőbb koppintós elnevezés (lásd lejjebb az ATML nevű utánzatot, melynek teljesen megegyzik a design-ja a RIO-val, de a nevet ötletem sincs hogyan szülték meg). Ha dobozos koktélra vágyunk ilyet vegyünk, bár az árát elkérik, ettől függetlenül a legnépszerűbb ilyen jellegű ital az országban.

Név: Anchor

Ár: 3,5 yüan
Alkoholtartalom: 4%
Dizájn: Jól néz ki az arany és a piros együtt, ahogy a logó is nagyon tetszetős.
Illat: Kellemes illat, amilyennek egy sörnek lennie kell - 5/5
Első korty élmény: Na, egy igazi sör! Kellemesen csíp, és meglepően jó az első benyomás – 5/5
Íz: Végre egy sör aminek sör íze van, nincs rossz mellékíz vagy kellemetlen utóíz, csak a megfelelő keserűség és a bizsergető szénsav - 4/5
Habtartósság: A hab jól tart - 4/5
Szénsavasság: Lehetne picit „csípősebb”, de eddig így is ez a legjobb ebből a szempontból - 4/5
Összegzés: Az Anchor kakkuktojás, mert a márka amerikai, bár a söröket ugye Kínában gyártják (ahogy sok minden mást is). Szóval nem echte kínai, de valószínűleg pont ezért ilyen jó. És a nyitófüllel nyerni is lehet még egy sört! De azt inkább nem most váltom be, ennyi elég volt mára… 

Ha tetszett a cikk és szeretnétek még, hogy további kínai termékekkel is kísérletezzek, akkor írjátok meg üzenetben mire lennétek kíváncsiak, megtaláltok facebook-on, de e-mailt is tudtok írni a szia@beferekaborondbe.hu-ra!

Tovább olvasom...

Cikkek: Kínai újév egy kínai családnál

A kínai újév az ország legnagyobb ünnepe, melynek dátuma a holdnaptár alapján kerül meghatározásra. Lényegében egy szilveszter, de itt annyira különleges, mint nálunk a karácsony, olyan hosszú, mint két hanuka, és a húsvéthoz hasonlóan minden évben máskor van. Az ünnep köré a mi karácsonyunkhoz hasonlóan rengeteg nagyon érdekes és fontos tradíció alakult ki az évek során, legyen szó díszítésről, ajándékozásról vagy épp arról, hogy milyen szavakat tilos kiejteni. Aki szeretne ezekkel a dolgokkal jobban megismerkedni, annak ajánlom az előző cikkemet elolvasásra.

Olyan szerencsém volt, hogy az idei év utolsó napját, így az ünnep leghangsúlyosabb napját egy kolléganőm meghívására vele és családjával tölthettem. Ők egy pálmafáktól övezett kis dzsungel közepén laknak, ami leginkább egy kis falura emlékeztet, ahol mindenki rokona a másiknak valamilyen úton-módon.

A hagyományos ünnepi menü a gombóc, amihez különös hagyományok kötődnek; néhány gombócba pénz kerül, néhányba gyümölcs és cukor. Akinek az utóbbi kettő jut, annak édes lesz a következő éve, akinek a pénz, az pedig vagyonosodást várhat (és egy fogorvosi kezelést, ha rosszul harapott rá a pénzérmére). Itt Hainan szigetén máshogy működnek a dolgok, így a menü is más volt – szerencsére!

A család nagyon vendégszerető volt, és bár a munkatársamon kívül senki sem beszélt angolul, ezt lelkes mosolygással pótolták. Kedvesen kínáltak kínai édességekkel és gyümölcsökkel, köztük olyanokkal is, amik az egész világon csak itt a szigeten teremnek meg. Ha szomjasak lettünk arra is volt megoldás helyben: a pálmafákról levertük a kókuszgolyókat, levágtunk a tetejéből hogy tudjuk inni, és már kész is volt a 100%-os és extra friss kókuszlé, aminek a belseje sem ment kárba, mert egy része annak is ehető. Az sem mindegy mikor szüreteljük a kókuszt, állítólag délelőtt szedve a legfinomabb benne a kókuszlé, amit most én is megerősítek.

Amíg barangoltuk a környéken – vigyázva arra, hogy ne lépjünk kígyóra a pálmafák között –, addig készült az ebéd, mely a kókuszhoz hasonlóan extra friss volt. A reggel még fogócskázó, ám érkezésünkkor már határozottan halott csirkéket vízbe áztatták, hogy könnyebb legyen leszedni a tollaikat, a halat pedig én fogtam. A kínaiak sok zöldséget esznek, így természetesen a hús készítésével egy időben a zöldség szakasz is szorgoskodott.

A kopoltyús jószág hamar horogra akadt, és amikor kihúztam láttam miért volt olyan mohó: olyan fogai voltak, mint egy kisgyereknek, és ezek a halak előszeretettel harapdálják azokat, akik a tóba tévednek.

A szigeten kissé nyersre szokták készíteni a húst, nem mondom hogy megszoktam az elmúlt hónapokban, de jó edzés a fogaknak. Belestem a kis konyhahelyiségbe, így láthattam a fatüzelésű kemenceszerűséget amiben a csirkét készítik, ez talán megmagyarázza, hogy miért nem olyan ropogós mintha a sütőből húznák elő.

Az ebédhez rizspálinkával koccintottunk, és nagyon meglepődve néztek rám, amikor egyszerre lehajtottam az egészet. Azzal mentegetőztem, hogy egyrészt mi így isszuk a pálinkát, másrészt ez olyan rossz, hogy más módon nem lehet meginni. Utána már a borral – melynek márkája stílszerűen Great Wall volt – már óvatosabb voltam és lassan kortyoltam, ami nem is volt baj, mert kétpercenként volt egy koccintás az újévre. Ha esetleg valaki kínai asztaltársasághoz keveredne: koccintásnál azt kell mondani hogy ’ganbei’ (kiejtve gánbéj), melyet leginkább úgy lehet lefordítani, hogy száraz pohár. Tehát ezt csak akkor mondhatjuk, ha utána mindent kiiszunk a pohárból (úgyhogy két deci rizspálinkával a kezünkben ne nagyon gánbéjezzünk). 

Pár óra alatt elkészült az ebéd, melyet két hatalmas asztalon osztottak szét. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: csirke, lúd, marha, hal, milliónyi zöldség, egy nagy kondérban rizs, valamint a kis tálkákban keverhető szószok, melyeknek alapja a fokhagyma, a gyömbér és a szójaszósz volt. A közös étkezés menete nem úgy néz ki mint nálunk, hogy mindenki megpakolja a tányérját, és utána még repetázik egyet ha bír, hanem mindenki csipeget a közösből, ha épp gombára vágyik akkor áthajol három emberen és úgy szedi ki a pálcikájával. Ez nem csak ennél a családnál, hanem egész Kínában jellemző, ha több ember együtt eszik.

Az ebédet egy kellemes sétával mozogtuk le, és meglátogattuk a család távolabbi rokonait is a szomszéd házakban.

Búcsúzóul kaptunk ajándékba hagyományos újéves ajándékot, azaz piros borítékot, amibe pénzt tesznek. Ez számomra hihetetlenül kényelmetlen volt, hiszen eljöttem vendégségbe egy ismeretlen családhoz, kedvesen fogadtak, hatalmas ebédet kaptam, és utána pénzt adnak, ami a mi kultúránkba nem megszokott, idegenek között pedig aztán végképp nem, ráadásul egy meglehetősen szegény családról van szó. Bárhogy győzködtem a kolléganőmet azt mondta nem adhatjuk vissza a pénzt, hiszen ez a szokás, hogy ilyenkor az idősebbek pénzt adnak a fiatalabbaknak, és hogy a „lucky money” nagyon fontos tradíció. Végül nem tehettem semmit és eltettem a borítékot és benne a pénzt, megfogadva hogy csak akkor költöm el, ha valami elképesztően hasznos és nélkülözhetetlen dolgot akarok venni. Nagyjából 10 perc múlva már fenekére is vertem a pénz nagy részének, amikor is megvettem életem első tűzijátékát, hiszen újév alkalmából itt mindenki durrogtat, miért pont ebből maradnék ki. Nem tudom Magyarországon milyen szabályokhoz van kötve a vásárlás, de itt vehet boldog-boldogtalan. Én határozottan a boldog kategóriába estem, és mivel egy szót sem értettem a dobozon lévő biztonsági előírásokból, ezért este mikor levittem a tengerpartra a tűzijátékom csak meggyújtottam a kanócot, és futottam. Gyönyörűen nézett ki, és bár eltörpült augusztus 20-a mellett, mégiscsak az enyém volt. 

A tengerpartól a 10 perces hazaút egy órás lett, mert ismerősök és ismeretlenek állítottak meg, kaptam még tűzijátékokat, petárdákat és gigantikus csillagszórókat, hogy velük együtt gyújtsam meg. Egy másodperc csend nem volt, még másnap is folyamatosan durrogtak a petárdák, melynek piros maradványaival tele voltak az utcák, és az egész levegőt áthatotta a szaga. De nem szabad panaszkodni, mert az újév első napja meghatározza az egész évet, és nem szeretnék egész évben panaszkodni. Inkább palacsintát ettem reggelire, az sokkal szebb jövőkép.

Nem hittem volna, de ez lett az eddigi legjobb Kínában töltött napom, rengeteg új dolgot próbáltam ki és tanultam a helyi kultúráról, hihetetlen élmény volt elsőkézből átélni a legnagyobb kínai ünnepet.

Tovább olvasom...

Cikkek: Kínai újév - az ország legnagyobb ünnepe!

A helyszín Kína, az időpont 2017 januárjának vége. Egy hónapja elmúlt karácsony, számottevő feltűnés nélkül. Néhány üzletben kitettek pár mikulásos képet és karácsonyfát, ezek többsége még most is látható, sőt sok helyen egész évben nem szedik le – ugyan minek, hiszen jövőre is lesz karácsony, ki akar ezzel minden évben tökölni. A szilveszter még eseménytelenebbül telt, rajtam kívül a szigeten nem sokan maradhattak ébren éjfélig december 31-én, hogy koccintsanak az újévre. Elkezdődött hát a január, lassan vége is, de néhány hete van valami a levegőben: a kínaiak lázasan készülődnek, mindenhova piros lampionok kerülnek, a boltokban megnő a narancs- és mandarinmennyiség, és az oviban mi is lázasan készülünk egy műsorral. Hogy miért van ez? Mert itt a kínai újév!

A kínai újév időpontja minden évben változik, a holdnaptár alapján kerül meghatározásra, ami biztos, hogy január vége és február vége közé esik. Idén január 28-án kezdődik az új év, azaz a Kakas éve, ami a Majmot váltja. Az újévkor kezdődő ünnep a tavaszünnep, mely hagyományosan 15 napig tart, de a dolgozók általában – többek között én is – csak egy hét szünetet kapnak. Ez az idő azonban a legtöbb kínainak elég az országjáráshoz, így a Kínába látogatóknak azt tanácsolom, hogy ne az ünnep alatt jöjjenek. A fél ország utazik ilyenkor, hihetetlen tömegek vannak, még kínai mértékkel is.

Az ünnepre való készülődést természetesen nem hagyják az utolsó pillanatokra: nagyon alaposan kitakarítják a lakást, hogy minden csillogjon-villogjon az újév első napjára, aznap már nem is szabad ezzel foglalkozni, előtte kell mindent befejezni. A hagyomány szerint újév napja az egész további évet meghatározza, és ezt elég komolyan is veszik; tilos a veszekedés, sírás, tartozás, de betegnek lenni sem ajánlatos. A karácsonyhoz hasonlóan, ahol a Szenteste a leghangsúlyosabb rész, itt is az újév napját megelőző nap – idén január 27. – a legfontosabb. A nálunk megszokott tradíciókhoz hasonlóan itt is összegyűlik a család, nagyot esznek, közösen játszanak, tévét néznek és petárdáznak, amivel a rossz szellemeket űzik el. A szülők nem szívbajosak, a gyerekek mindenféle hatalmas csillagszórót tartanak a kezükben, és családilag együtt gyújtják be a petárdákat.

 

A tűzijátékok egyébként is nagyon népszerűek, főleg itt a szigeten, ahol naponta többször is lehet látni. Erősen él a kínaiakban a tudat, hogy ők találták fel a puskaport. Érdekesség, hogy idén a szmog miatt sok helyen – például Pekingben – betiltották a tűzijátékot, de itt a szigeten még másnap is érezni lehetett a levegőben az előző nap elhasznált töméntelen mennyiségű petárda szagát.

Sok minden tiltólistán van újév napján: tilos negatív dolgokat mondani, hiszen azok rossz hatással lehetnek az egész évre. Kerülni kell a halál szót és a négyes számot is, hiszen kiejtve ez is a halál szóra hasonlít a kínai nyelvben. A kínaiak amúgy annyira babonásak, hogy sok épületben nem szerepel a negyedik emelet, ahol én lakom ott az épületben nincs 4., 13. és 14. emelet sem! Ezeket a számokat egyszerűen kihagyták, mert mind szerencsétlenséget hoznak.

Ajándék gyanánt piros borítékokat osztogatnak, melybe pénz kerül – de csak páros összeg lehet, máskülönben jön a már sokat emlegetett szerencsétlenség-özön.

Mindent alaposan feldíszítenek, sok helyre piros lampion kerül, de a leggyakoribbak az ajtók köré és felé kerülő falragaszok, melyek szerencsét kívánnak, és távol tartják a rossz dolgokat a háztól.

Ahogy nálunk is, úgy itt is kiemelt fontosságú az ünnepi menü, melyre szintén szigorú szabályok vonatkoznak. Ételnek és ajándéknak is nagyszerű a narancs, mely kiejtve az arany szóra hasonlít (azaz vagyont jelképez), és a mandarin is, mely a szerencse szóval hasonló, természetesen ezeket is csak párosával adhatjuk, máskülönben ránk szakad a kínai nagy fal. A földimogyoró az egészséget jelképezi így az is tökéletes ajándék, fel is tűnt nekem, hogy az elmúlt hetekben ez a három dolog sokkal nagyobb mennyiségben kapható a boltokban. Ahogy a négyes szám tiltott úgy a fehér szín is, mert az a gyász színe. Ajándékozásnál így a fehéret kerülni kell, ha biztosra akarunk menni a piros mindig beválik.

A mandarin olyannyira tökéletes választás, hogy amellett, hogy a lakásokban is felaggatják, kvázi karácsonyfaként használják a mandarinfákat, amiből természetesen minden család kettőt állít fel az ünnepek alatt. Tehát ahogy karácsonykor minden lakásban, bevásárlóközpontban vagy szálloda lobbiban nálunk karácsonyfa áll, addig itt két kicsi mandarinfa.

A mi szokásainkhoz hasonlóan a menü itt is kiemelt fontossággal bír, amit magam is közelről tapasztalhattam meg. Annyira szerencsés voltam, hogy egyik munkatársam elhívott a családjához, így első kézből élhettem át a kínaiak „szentestéjét”, ráadásul egy pálmafák övezte kis dzsungel közepén. A nagy evésen kívül számos dolgot kipróbáltam, volt kókuszszüretelés, halászat és saját tűzijáték is, valamint egy kis kellemetlenség, ami a kulturális különbségekből fakad, de az biztos, hogy az volt az eddigi legjobb napom Kínában! Hamarosan le is írom miért, ahogy azt is, hogy miként néz ki a menü egy kínai családnál a legszentebb ünnepükön.

Tovább olvasom...

Cikkek: Vegyünk együtt olcsó repjegyet!

Ha az ember utazni készül valahova, akkor az alábbi lehetőségeket tudom elképzelni: tudja mikor és hova akar menni, tudja mikor utazna de nem döntötte el hova, tudja hogy hova utazna, de még nincs időpont, vagy egyelőre se úti cél, se időpont, csak a felfedezés és kikapcsolódás vágya. Van amikor nagy mozgásterünk van és van amikor nincs túl sok lehetőségünk, de lássuk mit tudunk tenni az egyes helyzetekben! Kezdjük a legnehezebbel, nézzük végig mind a négy opciót konkrét példákkal és képes magyarázatokkal, majd a végén lássunk pár olyan tanácsot, amelyek mindegyik helyzetben helytállók!

Sanghaj reptér

1. Tudjuk hova akarunk menni, és az időpont is adott

Hát itt bizony nincs sok lehetőségünk, ha konkrét az úti cél és a dátum, akkor nem nagyon tudunk variálni azzal, hogy melyik nap olcsóbb a repjegy. A legtöbb amit tehetünk ilyen helyzetben, hogy jó előre, 4-6 hónappal indulás előtt megvesszük a jegyet, amikor még kedvezőbb áron kapható.

Jegyvásárlásnál én a Skyscanner felületét szoktam használni, így most a példákban is azon keresztül fogom bemutatni a foglalás menetét. Jobboldalt fent érdemes beállítani pénznemnek a forintot, ha esetleg más valuta látszódna alaphelyzetben.

Ha tudjuk a célállomást és konkrét időpontunk van, akkor nincs sok gondolkodni való. Ha például Budapestről repülnénk Párizsba március 7. és 14. között, akkor az így kell beírnunk:

Párizs azért is jó példa, mert ha elkezdjük gépelni a város nevét, akkor több repteret is kidob lehetőségnek. Érdemes a bármely reptér opciót választani, így nagyobb eséllyel találunk olcsóbb jegyet. Ugyanígy a „Közeli repülőterek hozzáadása” rublikát bejelölve esetleg még több lehetőség lesz látható. A „Járatkeresés” gombra kattintva már láthatjuk is a lehetőségeket: másfél hónapra előre már 30 ezer Ft alatt kapunk repjegyet, és akkor még nem is próbáltuk a legolcsóbb napokat megkeresni, mert ugye konkrét dátummal kellett gazdálkodnunk!

Lássuk mi van akkor, ha ennél nagyobb mozgásterünk van.

2. Tudjuk hova akarunk menni, de nem tudjuk mikor

Ebben az esetben újra az alapkereséshez kell visszatérnünk, egyetlen különbséggel: a dátumhoz nem írunk be konkrét időpontot. Választhatunk egy hónapot is, ha például csak annyit tudunk hogy majd valamikor márciusban utaznánk, vagy azt hogy márciusban utaznánk oda, de áprilisban jönnénk vissza, de kiválaszthatjuk a „Legolcsóbb hónap” opciót is, és így megtalálhatjuk a legkedvezőbb időpontot az utazáshoz. Nézzük mit kapunk, ha a legolcsóbb hónapot keressük!

A fenti képből látszik, hogy a legolcsóbb odaút március 1-jén van, a legolcsóbb hazaút pedig március 22-én, azaz a retúrjegy kijön 12.269 Ft-ből. Természetesen összeollózhatunk más időpontokat is, én most a példánál maradva ezt a legolcsóbb változatot választom, és a „Járatok mutatása” gombra kattintok.

Láthatjuk, hogy itt már kicsit más összeg szerepel. Ezen ne lepődjünk meg, minimálisan szokott változni az ár, de szerencsére nem csak felfelé. Ha kiválasztjuk a legfelső ajánlatot akkor továbbküld minket az adott légitársaság honlapjára (vagy ha különböző légitársaság visz oda és hoz vissza, akkor két külön honlapra), majd kezdődhet a foglalás.

3. Nem tudjuk hova utaznánk, csak azt hogy mikor

Maradjunk az előző jó bevált példánál, azaz a március 7-től 14-ig dátumnál. Ha nem tudjuk hova mennénk, csak azt hogy ekkor, akkor írjuk be az adott időpontot, kiindulási helynek Budapestet, a célállomásnál pedig legyünk rugalmasak, és válasszuk a „Minden célállomást mutat” opciót.

A „Járatkeresés” gombra kattintva már láthatjuk is, hogy az adott időpontban, Budapestről indulva mik a legolcsóbb desztinációk.

Gondolta volna valaki, hogy Svédországba retúrjegyet tud venni 10 ezer forint alatt? És ez akkor van, ha adott időponttal kell gazdálkodni… de van ennél jobb is!

4. Nincs se határozott úti célunk, sem határozott időpontunk 

Ebben az esetben igazán szabadkezet kapunk, bármit dobhat a gép. Kiindulási állomásunk legyen Budapest (mondanom sem kell, hogy ez bármelyik másik város is lehet), az úti célnál a „Minden célállomást mutat” lehetőséget választjuk, időpontnál pedig vagy egy adott hónapot, vagy még jobb, ha a „Legolcsóbb hónap”-ot választjuk.

Ha megvannak a beállítások akkor mehet a járatkeresés, és csemegézhetünk az eredmények közül.

Kapásból kaptunk 18 olyan országot, ahova 15 ezer Ft alatt vehetünk oda-vissza (!) jegyet. Ha esetleg valaki sosem hitte volna hogy eljut Görögországba akkor tessék, csak rá kell menni a Görögország mellett nyilacskára, és már látjuk is, hogy Szaloniki 10 ezer Ft, de Athénba is kapunk retúrjegyet 14 ezer Ft alatt.

+1 Mire figyeljünk jegyvásárlásnál?

Van néhány fontos dolog amire figyelnünk kell amikor repülőjegyet veszünk, nehogy később bajunk legyen belőle.

A poggyászkérdés mindig is kulcsfontosságú volt és lesz, ami teljesen érthető. Az olcsó fapados járatoknál egy kézipoggyász van csak az alapárban, az is szigorúan meghatározott méretekkel és súlylimittel. Minden további csomag plusz pénzbe kerül, ezzel kalkuláljunk foglalás közben. Afelett is el szokott siklani a többség, hogy ha 6.000 Ft a plusz poggyász, akkor azt duplán kell számolnunk, mert oda és vissza is felszámolják. Ha esetleg a fél világot átszelő útra indulunk és a poggyászunkat tartalmazza az alapár, akkor is nézzünk utána hogy ez most 23 vagy 30 kg-t jelent, mert egyáltalán nem mindegy.

Figyeljünk a járulékos összegre. Itt egy üléskiválasztás, itt egy szendvicsecske, és lám máris 5 ezer Ft-tal többet fizettünk a jegyért.

A foglalás megkezdésénél egyből annyi főre indítsuk el a keresést, ahányan utazni fogunk. Ha egy főre állítjuk be a keresést és úgy kapunk egy szuper ajánlatot, akkor könnyen lehet hogy abból a jegyből már csak egy van, és ha két főre kerestünk volna rá az elején, akkor nem is dobja fel mint lehetőség. Érdemes tehát elkerülni a felesleges köröket és csalódásokat, amikor rájössz, hogy kéne meg egy olyan jegy, de nincs.

További fontos kérdés a biztosítás. Ha úgy gondoljuk hogy valami közbe jöhet, ami miatt el kell halasztanunk az utazást, akkor érdemes lehet pár ezer Ft-tal többet fizetni azért, hogy később lehetőségünk legyen módosítani a jegyünket.

A fentiekből is látszik, hogy egy kis rugalmassággal szuper jegyeket találhatunk, és ehhez nem is kell last minute ajánlatokat böngészni, elég ha jó előre tervezünk.

Ha ráleltél pár akciós repjegyjre, akkor nagyon sok városhoz találsz részletes útitervet amiket a személyes tapasztalataim alapján gyűjtöttem össze, és ha már ebben a cikkben úgyis példálóztunk vele, nézd meg Párizst!

Ha tetszett a cikk légy oly kedves és ajánld ismerőseidnek, hadd utazhassunk minél többen, ha pedig kérdésed lenne ne habozz írni facebook-on, vagy a szia@beferekaborondbe.hu-ra!

Tovább olvasom...

Cikkek: Hosszú út a repülőn

Ha olyan szerencsések vagyunk hogy a világ másik felére utazhatunk, akkor nem igazán ildomos arról panaszkodni milyen sokat kell repülni. Ugyanakkor nem lehet tagadni, hogy fél négyzetméteren ülni fél napig nem tesz jót sem a léleknek, sem a hátsónknak.

Persze első osztályon gyorsabban repül az idő, de ha mostanában nem hozott a fogtündér milliókat a párna alá akkor bizony marad az economy class. Ami egyáltalán nem baj, de hogy mégis minél kellemesebben teljen az út, itt van néhány tipp!

Biztos mindenkinek van olyan helye, ahol kényelmesebben érzi magát, legyen szó az ablakról a kilátás miatt, a folyosó melletti helyről hogy senkin se kelljen átmászni amikor pisilni kell, vagy a gép elejéről, hogy elsők között tudjon leszállni az ember (és enni is először kapjon). Légitársaságonként változik, hogy az utazás előtt mennyi idővel lehet online becsekkolni, de érdemes utánanézni és amint lehet azonnal élni a lehetőséggel, hogy tökéletes ülést választhassunk magunknak.

Ha hosszú útra megyünk akkor fontos kényelmes ruhára váltani, a kézipoggyászban elfér egy melegítőnadrág és egy puha pulcsi, ezek nagyban meg tudják növelni a komfortérzetet. Arra is számítsunk hogy odafent hideg lesz, és éjjeli repülés alatt álmosan még jobban fogunk fázni, a plusz pulóver mindig ajánlatos.

Ha esetleg nehezen alszunk el, akkor egy fejpárna is nagy szolgálatot tehet. Rá lehet akasztani a kézipoggyászra, nem foglal sok helyet, és sokkal kellemesebbé teheti az alvást.

A hosszú utakon az ülésekbe épített kis tévéken rengeteg film és sorozat közül választhatunk, az első fél óra nálam mindig azzal telik, hogy egyáltalán kitaláljam mit szeretnék nézni. Ha valakit annyira nem kötnek le a filmek, akkor egy könyv vagy ebook is férjen be a poggyászba.

Ami szerintem nagyon fontos, hogy ne legyünk szégyenlősek! Ha már kifizettünk egy vagyont a repjegyért, akkor kérjünk mindent amit csak lehet. Még egy almalevet, még egy kis gin tonic-ot (milyen jól jön most a folyosó melletti ülés!), ha éjjel filmnézés közben eszünkbe jut akkor egy kis nasit, ha fázunk akkor egy plusz takarót. Lehet hogy ez a legolcsóbb jegytípus, de ami jár az jár.

Ha több tanács is érdekel a kellemesebb utazással kapcsolatban, vagy esetleg a repülőjegyvásárlásban kell egy kis segítség, akkor az alábbi linken sok hasznos dolgot találsz!

Tovább olvasom...

Cikkek: Jurassic Park majmokkal

Ha beírjuk az internetes keresőbe hogy Hainan sziget – és én ezt sokszor megtettem az utazásom előtt –, akkor az első találatok között dobja ki a Majomszigetet, ami így már tavasz eleje óta a fejemben motoszkált.

Több mint hét hónap kínai tartózkodás után már igencsak ideje volt, hogy meglátogassam a helyet, így kijelöltem erre egy vasárnapot. Tipikus késő decemberi nap, 28-30 fok és napsütés. Mint kiderült nem is lakok olyan messze tőle, és bár akadtak fennakadások, 20 perc vonatozás és fél óra taxizás után már ott álltam a jegypénztárnál, ahol a 160 yüanos (kb. 6,400 Ft) belépő fejében be is léphettem a szigetre.

A szárazföldi jegypénztártól a szigetre kétféle módon lehet bejutni: vagy egy nagyjából egyperces hajózással, amit további két perc buszozás követ, vagy a pár perces libegős megoldással. Odafele hajóztam, visszafele libegőztem, de a második mód sokkal szebb és hangulatosabb. Gyönyörű a kilátás a dombokra és a vízre épített házak alkotta településre.

A sziget már önmagában is hangulatos a sok hatalmas pálmafával és egzotikus növénnyel. A Magyarországon nem éppen olcsón kapható növények itt vastag szőnyeget képezve borítják el az erdő alját, és néhol táblák jelzik épp melyik Ficus mellett sétálunk el. Na de nem ezért jöttem!

Az első majomra nagyjából két percet kellett várnom, és úgy megörültem neki, mint… nos, mint majom a farkának. Onnantól nem volt megállás, a kis és nagyobb majmok sorra jöttek elő és lépten-nyomon belebotlottam néhány példányba, ami nem meglepő, tekintve, hogy a pici szigeten közel 2000 majom található. Az egyikük a legelején ellopta a vizem, lecsavarta a kupakot és profin inni kezdett az üvegből. Annyira vicces volt, hogy nem tudtam rá haragudni (és az az ízesített víz amúgy sem volt valami jó).

Volt cirkusz is minden órában, de ez nem nekem való: nem azért jöttem egy ilyen szigetre, hogy kikötözött majmokat és medvéket nézzek.

A majmokkal vigyázni kell, ha piszkálod őket akkor rád ugranak, szeretnek lopni, és nem jó ötlet fenyegető mozdulatot tenni. Ha ezeket betartjuk akkor felejthetetlen élményben lesz részünk, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy egy olyan helyen sétáljon, ahol másodpercenként majmok ugrálnak a feje felett, keresztül az úton, vagy éppen rajtunk.

Tovább olvasom...

Cikkek: Mit együnk a kínai városokban?

Mit együnk a kínai városokban?

Lehet csak én vagyok ilyen elborult gondolkodású, de ha egy külföldi utat tervezek, akkor elsődleges céljaim között van a helyi konyha megismerése. Kínában bóklászva az alap kínai menün kívül – rizs és hús, rizs és szósz, rizs és zöldség, rizs és rizs – sok városban jellegzetes ételeket is volt alkalmam felfedezni.

Peking

Pekingnek a pekingi kacsa olyan, mint nekünk magyaroknak a gulyásleves, kivéve hogy nem leves. És hogy más húsból van, és máshogy készítik, de az ilyen apró különbségek mellett is érződik a hasonlat: a város nevéről egyből beugrik a jellegzetes étel.

Természetesen ezt is lehet rosszul csinálni, például a nagy Wangfujing sétálóutcában lévő boltban kapható zacskózott pekingi kacsa aligha képviseli ugyanazt a színvonalat, mint a tőle pár méterre lévő világhírű Quanjude Roast Duck Restaurant kínálata, ahol cserébe már a köret is többe kerül, mint egy tisztességes wellnesshétvége (minimális költői túlzással). Ha mégis kipróbálnánk a fővárosban a kacsát, akkor javaslom a Mass Foodies Roast Duck-ot, mely barátibb áron, de elsőosztályú minőségben ejt minket ámulatba. A kacsa mennyei, a köretek és a szószok isteni finomak, és a felszolgálók is úgy bánnak az emberrel, mintha a királyi pár látogatott volna a sarki kisvendéglőjükbe. Nekem olyannyira tetszett, hogy Pekingben a nagy fal után ez volt a második kedvenc élményem.

Sanghaj 

Kína legnagyobb városának, Sanghajnak nincs saját „gulyása”, cserébe sokszínű nemzetközi konyhával várja az odalátogatókat (és persze azokat, akik már eleve ott élnek). Az utcán sétálva egymást követik a változatos vendéglátó egységek – a skála az éttermektől a néniig terjed, aki valamilyen fura állatot sütöget egy kövön –, olyan nincs, hogy a korgó hasú látogató ne találjon magának kedvére valót. Ha valaki biztosra menne, akkor a hatalmas Nanjing úton talál food plaza-kat, ahova betérve több emeleten keresztül válogathat az éttermek közül.

Hongkong 

Hongkongban aztán tényleg minden van, és abból is legalább kettő. Tengeri herkentyűs éttermek a Temple utcai éjszakai piacnál, utcai árusok a Nathan Road-on, gyorséttermek minden harmadik utcasarkon, de természetesen hagyományos kínai étkezdéket is találunk szerte a városban. Bár Hongkongnak alapvetően rossz híre van az árakat tekintve, ha nem a puccos éttermekben szórjuk a száz yüanosokat (nagyobb értékű nincs), akkor igazán jó áron ehetünk igazán jót. De ahogy Hongkong sem teljesen egyenlő Kínával, úgy az éttermi felhozatal is erősebben kapcsolódik a nyugati vonal felé. Ha esetleg nagy Forrest Gump rajongó vagy, a Viktória-csúcson van egy Bubba Gump étterem.

Hainan sziget 

Illet volna Hainan-nal kezdenem a sort, hiszen itt élek már 2016 májusa óta és ezt ismerem a legjobban. Őszintén szólva már túl jól ismerem és néha unom is, de mivel nincs kedvem 250 kilométert úszni Vietnámig a változatosabb étrendért, ezért lenyelem a békát (na nem szó szerint, még ha itt nem is lenne olyan meglepő). Lévén egy sziget, a fő alapanyag a vízből kerül ki, a legtöbb esetben nem sokkal azelőtt, hogy elkészülne. Nagyon sok étteremben vannak akváriumok, ahol még az élő állatok közül tudjuk kiválasztani melyiket együk, de egyik sem olyan nagy, mint a sziget legnépszerűbb városában, Sanya-ban található Huochetou Seafood Market. Ezen a tenger melletti piacon végeláthatatlan sorban állnak egymás mellett az akváriumok, benne a frissen fogott állatokkal: halakkal, rákokkal, tintahalakkal, angolnákkal, kagylókkal, csigákkal, és egyéb sci-fi kinézetű példányokkal. Csak mész körbe, rámutatsz arra amelyik tetszik és már mérik is le, zacskóba teszik, kifizeted, és sétálsz tovább.

Az átlag vásárló összegyűjt legalább hat-hétféle állatot, és a rúgkapáló, ollót csattogtató, szabadulni próbáló példányokkal elindul a piactól pár lépésre lévő éttermek felé. Tény, hogy aki nem disznóvágásra járt szülinapi zsúrok helyett azt kicsit érzékenyen érinti, hogy ilyen eleven a vacsora, de hát valamit valamiért. Az éttermek egymást túlharsogva ajánlják szolgáltatásaikat, hogy aztán mindegyik teljesen ugyanúgy, ugyanannyiért készítse el nekünk. Ha nem beszéltek egyetlen közös nyelvet az sem baj: majd a szakács felhívja az egyik barátját akinek van egy huszonöt szóból álló angol szókincse, és vele meg tudod beszélni milyen fűszerezést szeretnél. Ha választottunk éttermet fél óra várakozás után már hozzák is sorjában a megrakott tányérokat, mi pedig az allergiagyógyszert markolászva neki is eshetünk.

+1 Bangkok 

Bangkok egy kicsit kakukktojás a kínai városok között, leginkább mert nem kínai, de végül is majdnem szomszéd, és annyira jó az ottani konyha, hogy muszáj megemlítenem. Thaiföld fővárosa innen a szigetről bő két óra repüléssel megközelíthető, és a sok pozitív élmény hatására még mindenképp vissza szeretnék menni. Azt tudom tanácsolni, hogy aki egyformán szereti a hasát és azt, hogy a pénztárcájában marad pénz egy nagy vacsora után is, akkor látogasson ide. Ahol eddig megfordultam ez volt az egyetlen város, ahol bár szintén nagyon sok amerikai gyorsétterem volt, szinte mind kongott az ürességtől. Hogy miért? Mert az utcán sétálva az ember már egy perc séta alatt talál féltucat olyan helyet, ahol jól tudna lakni. Ha a kedvencemet kéne kiemelni az a pad thai lenne, ami azon kívül hogy isteni finom, még full extrás garnélás változatban is csak 70 baht, ami alig több mint 500 Ft. És az adag nem a fürdőruhaszezon előtt álló bikinimodelleknek készült, ha valaki éhes marad utána, akkor valószínűleg országa szumóválogatottjának egyik tagja. De ezen kívül számos különlegességet is lehet kapni, például kókuszfagylaltot, ahol a tölcsér maga a kókuszdió, és ez is csak 50 baht.

Tovább olvasom...

Cikkek: Kínai számok 1-től 10-ig - ha nem akarsz megszólalni

Minden ember használja az ujjait arra, hogy elmutogassa a számokat, de a nemzetek között eltérő lehet ennek a módszere (elég arra gondolni, hogy a Becstelen brigantyk című filmben mekkora balhét okozott ez a különbség). Íme a számok elmutogatása 1-től 10-ig Kínában, ha a szóbeli kommunikáció még nem az erősséged, vagy csak büszke vagy az ujjaidra és szeretnéd őket mutogatni!

Egy

Az egyes szám elmutogatására a kinyújtott mutatóujjukat használják. Ha esetleg a hagyományos hüvelykujjas változattal próbálkoznál a zöldségesnél, akkor idiótának néz az eladó néni hogy minek lájkolgatod a paradicsomokat.

Kínai egy

Kettő

Itt sem a kis hazánkban megszokott mutogatás a jellemző, azt könnyen nyolcasnak nézik (lásd lejjebb).

Kínai kettes

Három

A hármas elmutogatása igazán könnyű, a hüvelyk- és mutatóujjunkból kört formálunk, míg a másik hármat az ég felé lökjük. Ez egyben azt is jelzi, hogy minden szuper.

Kínai hármas

Négy és öt

Szerencsére ennél a két számnál nem kell órákat tölteni a gyakorlással, elmutogatásuk megfelel az európai szabványnak.

Kínai négyes és ötös

Hat

Itt azért már durvul a helyzet! A hatos elmutogatásához kezünk két szélső ujját a lehető legtávolabbra kell nyújtanunk egymástól, mintha egy telefonkagylót formáznánk.

Kínai hatos

Hét

A hetes elmutogatása már csak igazán profiknak ajánlott; összes ujjbegyünk egy pontban egyesül, miközben az ujjak és a kézfej derékszöget zár be.

Kínai hetes

Nyolc

Reptereken ne nagyon használjuk a biztonsági ellenőrzés során, könnyen félreérthetik szándékunkat.

Kínai nyolcas

Kilenc

A kéz ökölbe szorít, azonban(!) a mutatóujj egy fordított C betűt formáz. Hosszú éjszakákat töltöttem el ennek a trükkös mozdulatnak a betanulásával.

Kínai kilences

Tíz

Állítólag ha hányni kell és ökölbe szorítod a kezed, akkor az segít elmulasztani az ingert. Ez nem tudom mennyire igaz, de az biztos, hogy a kínaiak így mutogatják el a tízet. Továbbá úgy is szokták jelezni, hogy mindkét kezükön csak a mutatóujj van kinyújtva (lásd az egyes számot feljebb), és a két mutatóujjból kereszteznek egy X-et. Ezt is lefotóztam volna, de nincs annyi kezem, hogy két kézzel mutogassak meg még fotózzak is.

Kínai tízes

Tovább olvasom...

Velencei karnevál: Velencei karnevál

Vannak olyan szókapcsolatok, amikre mindenki azonnal tud asszociálni, mint például a lekváros palacsinta, amitől rögtön hangosan kezd korogni a pocak. Valószínűleg ennyire ismert szókapcsolat a velencei karnevál is, melyet ha meghall az ember egyből lelki szemei előtt látja a felvonuló karneválozókat, a gondolásokat és a keskeny csatornákat. Amióta személyesen átéltem nekem a velencei karneválról a hatalmas tömeg az első ami beugrik, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt elképesztő élmény.

Az utat hetekkel az indulás előtt foglaltam le és tettem ezt szerencsével, ugyanis két hétvége között vacilláltam, és végül a vesztes hétvégén olyan fagy volt Velencében, hogy a lagúnák is befagytak. Bezzeg amikor én mentem a nap közepén még a kabátomtól is megszabadulhattam egy kicsit. Így kell ezt csinálni! Na de az utazás. Akármennyire szeretek világot látni, maga az utazás része – buszozás, vonatozás, repülés – sosem tartozott a kedvenceim közé. Mindegyikből élvezek egy 3 órás utat, de egy 12 órás London-Hongkong repülés, vagy a szintén 12-13 órás Budapest-Velence buszozás nem melengette úgy a szívem, mint egy forró tea a kandalló előtt egy hideg téli estén. Sőt inkább úgy hatott rám, mint egy kávé-kóla-energiaital kombó, ugyanis a buszon mindenki tudott aludni rajtam kívül.

Kicsit előreszaladtam; az ilyen egynapos velencei karneválos kirándulások úgy működnek, hogy a csoport péntek este találkozik valahol, zötykölődik a buszon fél napot, majd kora reggel ér Velencébe. Nagyon olcsó, tényleg megéri, csak utána kell pár óra amíg az ember újra érzi az ülepét.

Én olyan utat választottam ami nem egyből Velencébe vitt, hanem a tőle 7 km-re lévő Burano-ra. Ez a kis szigetcsoport maga a csoda: a házak színesek, mindegyik élénk színben pompázik, nagyon vidám hangulatot árasztva magából. Jóleső érzés itt sétálni, az embernek egyszerűen jókedve lesz a sok kék-zöld-rózsaszín-sárga háztól. Burano a csipkekészítésről híres, de az egyszeri látogatónak biztos a házak lesznek azok, amik örökké az emlékezetébe vésődnek.

A következő állomás egy másik szigetcsoport volt, a Velencétől már csak másfél km-re lévő Murano arról nevezetes, hogy 1291 óta az üveggyártás központja. Mivel Velencében a tűzveszély miatt betiltották ezt a tevékenységet a mesterek Murano-ba költöztek, és különleges megbecsülésben részesültek tudásuk miatt. Ugyanakkor ha bárkinek elárulták az üvegkészítés titkát, akkor halállal lakoltak. Törékenyen mesterség, az biztos (ba-damm-tss). Mára Murano is a turistákra állt rá, az idelátogató csoportoknak rövid bemutatót tartanak, én azt láthattam, ahogy az egyik mester pár perc alatt egy gyönyörű lovat készít üvegből.

Üveggyártás Murano

Nem hiszem hogy még mindig hallállal büntetnék őket, máskülönben minden ilyen tizenötperces bemutató után kereshetnének más embert, jó nagy munkaerőhiány lenne. Vásárlásra is van lehetőség, de ember legyen a talpán aki utána még egész nap egy üvegtárgyra akar vigyázni Velencében, ahol néha annyi ember van, hogy a városnézés pogózással ér fel.

Murano-ból 10 perc hajókázás múlva megérkezünk Velencébe, hogy aztán rögtön elveszítsük az összes ismerősünket a tömegben. Miután szerencsésen megtaláltuk akit lehetett akkor nincs más hátra, mint hogy belevessük magunkat a városba. A hajó közel a Szent Márk térhez tesz le, ahol van miből válogatni; Dózse-palota, Szent Márk Bazilika, Campanile, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Szent Márk tér

Akit a történelmi Velence és a múzeumok érdekelnek szerintem ne ilyenkor jöjjön: egyrészt ebben az időszakban csúcsosodik ki a látogatók száma, másrészt ilyenkor érdemes átadni magunkat a karnevál hangulatának. Mert mindenhol jelmezeket látunk, vannak korhű kosztümök, vannak nagyon ötletes és vicces jelmezek, de rengeteg sci-fi ihletett cosplay-ba is belefuthatunk. Ha egy kicsit mi is a részesei szeretnénk lenni ennek, akkor pár euróért vehetünk hagyományos velencei maszkot, ami egy jó szuvenír és szép emlék később is.

Egy nap akkor is gyorsan eltelik Velencében, ha a múzeumokat máskorra hagyjuk. A várost gyalog lehet igazán felfedezni, és bár az utcatáblák (igazából már az utca megnevezés is túlzás) nem sokszor segítenek, eltévedni azért nem olyan könnyű, ha pedig esetleg elfáradnánk, akkor ott a vaporetto. És felfedezni bőven van mit: a hangulatos kis csatornákat, a Grand Canal-t, melyre csodaszép kilátás nyílik a szintén méltán híres Rialto-hídról, a séta közben nagyon jól eső igazi olasz kézműves fagylaltot, és persze a kis éttermeket a helyi pizzával.

A városnak annyira egyedi és különleges hangulata van, ami egyedülálló az egész világon. Ebben sokat számít az, hogy a vízre épült, de emellett még ott van Velence kisugárzása is, ami tényleg magával ragadja az embert. Mindez hatványozottan igaz, amikor mindenfele kosztümös karneválozókat látunk – este külön bemutató keretében a Szent Márk téren –, és persze a gondolákat, ami nagyjából a romantika (és a lehúzás) szinonimája.

Velencei karnevál jelmezesek

A tartalmas napot egy kevésbé tartalmas félnapos hazabuszozás követi, aminek a végén az ember elhatározza, hogy soha többé nem buszozik ennyit. Kivéve persze jövőre, amikor újra eljön megnézni a karnevált.

Tovább olvasom...

Izraeli országjárás: Keresztül-kasul

Anno 2011-ben jó krónikás módjára mindig írtam épp milyen helyeket látogatunk meg és miket csinálunk, ebből született ez a kis tömör utazási napló.

2011. aug. 1. (1. nap)

A csipet-csapat reggel 7-kor találkozott a reptéren, ahol is hosszú elbeszélgetés után felszállhattunk a repülőre. 11:15-kor indult a gép és 14:30-kor ért oda (belekalkulálva az egy óra időeltolódást). Sosem felejtem el amikor a repülőgép ablakán kinézve megpillantottam Izraelt, ahogy a tenger egyszer csak véget ér. Először láttam tengert de nem csak emiatt fogott meg a látvány, gyönyörű volt.

A repülőből kiszállva egyből megcsapott a trópusi meleg, és a sok pálmafa is kellemes benyomást tett rám, ezek szintén új élmények voltak. Egy rövid eligazítás után elfoglaltuk a buszt, ki-ki megkapta a számát (így létszámellenőrzésnél egyből kiderül ha valaki hiányzik), és alkalmam van elcsodálkozni azon, hogy az autópálya mentén is pálmafák vannak, hogy milyen szép a naplemente a tenger felett és hogy milyen rohadt meleg van.

Haifára menet megálltunk egy szupermarketben, ahol már elkezdtük idegenvezetőnk, Zoli módszeres faggatását. Szerintem kezdte sejteni, hogy ez nem egy szokványos csoport, de már nem volt visszaút. A csoporthoz még csatlakozott egy izraeli katona is, aki mind a tíz napban velünk utazott. Haifára érve megvacsoráztunk a svédasztalnál, utána amíg mindenki kicsomagolt én egy szál fürdőruhában próbáltam megkeresni a szálloda állítólagos medencéjét, sikertelenül. Egy laza kis beszélgetés után nyakunkba vettük a várost, és elgyönyörködtünk Haifa esti látképében. Zoli ekkor hülyézett le először, de nem utoljára.

Napi Zoli:

„Itt szép lehetsz, de okos nem.”
 

2011. aug. 2. (2. nap)

Reggel útnak indultunk, hogy nappali fényben is megcsodáljuk Haifát a kilátóból. Nagyon párás volt a levegő, viszont cserébe legalább iszonyat meleg is. De a Bahai Kert így is gyönyörű volt.

Amikor naivan azt hittem, hogy messze kis hazánktól pár hétig nem kell hallanom Flour Tomi Mizuját, hát hatalmas meglepetés ért a buszon. És még sokszor amíg ott voltunk, mondhatni a csapat himnusza lett.

A nap folyamán ellátogattunk a magyar nyelvű zsidó múzeumba, ahol a csoport egyik fele a kiállítást nézte, míg a másik egy videót. Később a sikátorokban bóklásztunk, helyi ortodox zsidó kisfiúkkal fotózkodtunk (szigorúan csak a fiúk), megnéztünk egy gyertyaöntőt és egy zsinagógát. Séta közben a datolya- és fügefák, valamint a szőlő látványa az utcán volt az ami nagyon tetszett, otthon nem igazán őshonosok ezek a gyümölcsök.

Később kibuszoztunk a libanoni határhoz egy kibucba, ahol az egyik kicsit őrült határőrrel beszélgettünk. Azt mondta egy nap alatt le tudnák bombázni Libanon vízkészletének nagyját, és ezt Libanon is tudja, valószínűleg ezért hagyott fel a támadásokkal.

Vacsorára megérkeztünk Bet Alfába egy kibucba, ahol evés és egy kis csapatépítés után kényelmesen ejtőztünk a függőágyakban sört iszogatva, miközben a csillagokat nézegettük a hihetetlenül tiszta égbolton.
 

2012. aug. 3. (3. nap)

Mint Zolitól megtudtuk Izraelben öt éghajlat van, és amikor a trópusin haladtunk át muszáj volt banánfürtökkel fotózkodni. Miután Zoli és a csapatvezetőnk, Dóri nagy nehezen visszatereltek minket a buszra, menet közben láthattuk a híres Kineret-tavat is, ahol Jézus a vízen járt.

Megálltunk a Jordán-folyónál ahol Jézus megkeresztelkedett, majd hatalmas datolyafákkal pózoltunk.

Ezen a napon vezetett be először minket Zoli kedvenc függőségébe, az Aroma kávézó italaiba. Miután megkóstoltuk megértettük rajongását. Később megnéztük a 73 katona helikopteres emlékművét, ahol a felállított kövek helikopterek képét formázzák. Itt és a mellette lévő vizes emlékműnél újra volt alkalmam elcsodálkozni, milyen zseniálisak a zsidó jelképek.

Utunkat egy vízi túrán folytattuk, aminek az elején kipróbáltunk egy drúz ételt: egy nagy palacsinta tészta, benne sok fűszer, olívaolaj meg túró (plusz a visszajáró pénzt is odatette a bácsi, amitől a KÖJÁL kirendelt embere azon nyomban infarktust kapna). Mindenesetre a vízesések szépek voltak, és a hatalmas kaktuszok is, ahol a Zoli által pucolt sabra is finomnak bizonyult (nem annyira mint a Sabra likőr, de azt csak később kóstoltam meg). Ebédre pizzát nyammogtunk.

Vacsora előtt elmentünk pancsolnia kibuc uszodájába, ami igencsak jólesett, ahogy a 30 fős röpimeccs is. Utána néhány fiú és pár belevaló lányka társaságában szuper focimeccset játszottunk, ami a pálmafákkal határolt pálya miatt volt felejthetetlen.

Este szabadfoglalkozás keretében vicces függőágyas fotókat csináltunk egymásról, amit a lustaság miatt inkább e-mailben küldtünk el egymásnak, csak hogy ne kelljen felkelni és két métert sétálni a szomszédos függőágyig.
 

2012. aug. 4. (4. nap)

Miután elhagytuk a kibucot utunk a közelben lévő természetesen kialakult medencékhez vezetett, ami a legszebb „uszoda” volt, amit valaha láttam. Búvárkodtunk, úszkáltunk, és lábpedikűröztettünk a halakkal, ami máshol egy vagyon, itt meg csak elég volt hozzá bemenni a vízbe.

Miután összetereltek minket Jeruzsálem felé vettük az irányt, amit egyszerre pillantottunk meg, ugyanis ahogy kijöttünk egy hosszú alagútból és meghallottuk Zoli felszólítását, egyszerre láttuk meg a híres várost. Itt (merő véletlenségből egy Aromában) találkoztunk nyolc katonánkkal, aki innentől pár napig velünk maradtak, négy lány és négy fiú. Miután gyönyörködtünk a látképen két kilátóból is, elfoglaltuk szállásainkat a Jerusalem Tower-ben. Este közös beszélgetés és játék, immár a katonákkal kiegészülve.

2011. aug. 5. (5. nap)

Meglátogattuk az Izrael Múzeumot, ahol többek között a Holt-tengeri tekercseket is őrzik. Séta után a Parlament előtt hallgattuk Zolit és fotózkodtunk az óriási menóra előtt.

Később belevetettük magunkat az óvárosi piac forgatagába, ahol mindenkit magával ragadott a hangulat és a szembe jövő emberek áradata. Személy szerint ittam két-háromféle jégkását, és kipróbáltam a frissen csavart répalevet, amit soha többé, két korty után kezébe is nyomtam az első csoporttársamnak aki szembejött a piacon. Miután visszamentünk a szállásra Dórival elmentünk strandpapucsot venni nekem, tökéletesen szuperál, pedig csak 15 sékel volt.

Este közösen elmentünk a nagy zsinagógába sabbath alkalmából, ahol a fiúk és lányok egymástól elszeparálva imádkozhattak vagy csodálhatták a zsinagógát. Visszaérve a szállóba a zsidó hagyományoknak megfelelően áldást mondtunk a kenyérre és borra, majd megvacsoráztunk. Bár én nem vagyok vallásos, tetszett az egész alkalomnak az ünnepélyes hangulata. Jeruzsálemben éjszaka is hatalmas élet van, tele van fiatalokkal az utca, de most péntek lévén alig lehetett embereket vagy járműveket látni.
 

2011. aug. 6. (6. nap)

Nyakunkba vettük az Óvárost, megnéztük az utolsó vacsora színhelyét és Mária sírját. Utána végre közelről is megcsodálhattuk a siratófalat, amit már gondolom többen évek óta nagyon vártunk. Akinek volt kedve (és cetlije), az kis kívánságait leírva egy papírra a fal réseibe tehette, én is így tettem.

Később beszélgettünk a holokausztról, hogy kinek mit jelent, hogy dolgozzák fel a családok és hasonló témák, majd viccesebb vizekre evezve a katonák által kitalált játékokat játszottuk, amivel szerencsére újra jó lett a hangulat a szomorú témák után.

Este újabb séta Jeruzsálemben a nemrég felújított sétálóutcában, ahol lebontás előtt a házak tégláit számokkal látták el, így a felújítás után a szétszedett házak tökéletesen a régi formájukban épültek meg újra. Zseniális, ha engem kérdeztek. Az egy órás szabadidős bóklászást mindenki máshogy használta ki, volt, aki a boltnézegetés után enni ment, és van, aki beszállt egy szuper utcai zenélésbe (rajtam kívül a fél Taglit-csoport, a gitárnál a katonai kísérőnk muzsikált).

Később az egyik kedves katona kínálásra nem lehetett nemet mondani, így a felajánlott itókából (név szerint Arak) mindenki elfogadott. Nem mondom hogy nagyon erős volt, de akadt olyan udvariatlan és kevésbé harcedzett személy, aki a feles lenyelését követő harmadik másodpercben már ki is hányta. Voltunk bulizni is, különös élmény volt a világ egyik leghíresebb történelmi városában szórakozóhelyre menni.
 

2011. aug. 7. (7. nap)

Elhagyva Jeruzsálemet első utunk a Holocaust múzeumba vezetett (Yad Washem), ahol mindenkit megérintettek a látottak. A gyerekek emlékére kialakított rész különösen szívfacsaró volt, ahogy a tükrök felerősítették az öt gyertya fényét a teremben, miközben rég meghalt gyerekek nevét hallottuk. Bár ez a múzeum nagyon elszomorított és megviselt (mindenkit), örülök, hogy van ilyen hely, mert ezeket a dolgokat sosem szabad elfelejteni vagy letagadni.

Ezután a katonai temetőbe mentünk, ahol szintén mindenki bánatos lett, miközben a gyönyörűen ápolt sírok között sétáltunk, és Zoli történetei csak szomorúbbá tettek minket. Részt vehettünk egy megemlékezésen is, ahol a hadsereg kántora énekelt.

Ezután buszra szálltunk és meg sem álltunk estig, amikor is a Negev-sivatagba értünk. A beduinok hozták a vacsorát, amit egy sátorban négyes csoportokban körbeülve ettünk meg. Ezután letáboroztunk az alvós sátrunkban, tábortűz körül énekeltünk, tevéket lestünk, bóklásztunk a táborban, vagy épp Zoli teáját ittuk. Később galád személyem vezetésével vicces fotókat csináltunk szerencsétlen alvó emberekkel, akik nem is tudták, hogy félszáz műanyag poharat pakolunk rájuk éppen. De a móka mellett is maradt idő gyönyörködni a csillagokban, a sivatagban, meg úgy az egésznek a hangulatában. És bár ezt leírni nem lehet csak átérezni, de ez volt életem egyik legszebb éjszakája.

 

2011. aug. 8. (8. nap)

Reggeli után kettesével lábaink közé kaptunk egy tevét, és uzsgyi a sivatag. Szegény Andris mögöttem az arca alapján már egy életre megbánta, hogy felült a tevére. Ha mindenki képeit beleszámoljuk, nagyjából 3 és 4 ezer közé tehető a képek száma, amit a tevekaravánozás közben ellőttünk. Még egy magányos teve is csatlakozott hozzánk, megunva addigi remete életét.

A sivatagokat elhagyva új állomásunk a Masada volt, ahol is a melegre való tekintettel felvonóval kerültünk fel a világörökség tetejére. Megcsodálhattuk az ősi vízrendszer makettjét, a római légiók nyomait, és még rengeteg dolgot ami a régmúlt emlékeit őrzi. És emellett szerencsére nem is fáztunk a tűző napon 40 fokban.

Ezután egy természetvédelmi parkba mentünk, de előtte könnyes-nyálas búcsút vettünk a katonáktól. Bár csak négy napot voltunk együtt, eléggé a szívünkhöz nőttek (van, akinek nem csak a szívéhez, de ebbe most ne menjünk bele). A parkban vízesésekben fürdőztünk és megmásztunk egy kisebb hegyet, de elég hamar kihajtottak minket, mert ötkor kiengedték az állatokat, és nem akarták hogy bárkit megegyenek (vagy mi őket, ezt nem tisztáztuk).

A park után fürdőgatya fel, és irány a Holt-tenger! Zoli parancsára mindenki belenyalt a vízbe majd belevetettük magunk, és elkészült a 2183. csoportkép is. 20-30 perc fürdőzés és a buszvezető bácsi nyálcsorgató veszettséggyanús „senki nem jön fel vizes gatyában!!” kitörése után visszaszálltunk a buszra, és Eilat-ig meg sem álltunk. És bár az elkövetkező napokban láttam a Vörös- és a Földközi-tengert is, határozottan mondhatom, hogy ez volt a legszebb (még ha a Holt-tenger valójában tó is).

Este Eilat-on „végre” részünk volt egy kis melegben is, bár az esti 34 fok az utcán kicsit szauna volt. A csoport egy része elment Zolival várost nézni, egy része lefeküdt, egy másik része pedig ment volna Zoliékkal, csak lekéste az indulást.
 

2011. aug. 9. (9. nap)

Fél ötkor kelés és irány hegyet mászni, hogy a legjobb helyről lássuk a napfelkeltét. 4:45-kor elindultunk a busszal, és aki látta álmos felvonulásunkat azt hihette, hogy egy zombi-film stábja vonul végig. Én úgy is éreztem magam személy szerint. De megérte, mert miután egymás kezét fogva, csukott szemmel, Zolira hagyatkozva felértünk a hegycsúcsra, gyönyörű látvány tárult elénk. Az izraeli-egyiptomi-szaúd-arábiai-jordániai négyes-határ felett csodaszép látvány volt ahogy felkelt a nap, és beragyogta a Vörös-tengert. Napfelkelte után kattogtak a fotógépek, a geológusok köveket gyűjtöttek, a bénábbak sérüléseket, és szuper Gyűrűk ura idézetekkel spékelt utunk végén lesétáltunk a Vörös-tengerhez. Itt pancsiztunk egy kicsit, láttunk halakat meg rákot, és kitörölve szemünkből a maradék álmosságot és a sós vizet felszálltunk a buszra és visszamentünk a többiekért, akik többre értékelték az alvást mint a napfelkeltét.

Miután elhagytuk eilati szállodánk a Vörös-kanyon volt a következő cél. Olyan gyönyörű sivatagban sétáltunk, amilyet eddig csak filmben láttam. Személy szerint nekem a tengernél és a városoknál is jobban tetszett.

Kora este megérkeztünk Tel-Avivba, ahol meglovagoltuk a Földközi-tengert. A gyanútlan fürdőzőket (mint én) úgy forgatott meg a víz mint a centrifuga, és mártogatott meg kedvesen az iszapban miután hatszor odacsapta a fejem. De még így is szuper volt.

Este Jaffában, az óvárosban sétáltunk, a szokásos peulánkat a parkban tartottuk, ahol vacsora gyanánt frissen sült pereceket ettük.
 

2011. aug. 10. (10. nap)

Meglátogattunk egy tel-avivi mozgássérült központot, ahol kipróbáltuk milyen az élet a kerekesszékben ülve és meghallgattuk egy fiú sztoriját, aki elmesélte mit ért el az életben sérülése után. Nagyon inspiráló volt számomra a fiú bátor kiállása és élni akarása.

Ezután városnézés és ebéd, miközben körülöttünk a tüntetők sátrai a Rothschild úton, akik az utcán élve demonstráltak a magas lakásárak ellen.

Ebéd után megnéztük a híres Függetlenség Termét, ahol először egy videót láttunk, amin nagyjából mindenki bealudt, nem azért mert nem tetszett a film, hanem mert már mindenki hullafáradt volt így tíz nap után. A Függetlenség Termében meghallgattuk Ben Gurion hangját, ahogy kihirdeti Izraelt független országnak, és sok más érdekes tényt, bár én személy szerint folytam le a székről, nemcsak hogy elaludtam de még álmodtam is.

Ezután a piacon bóklásztunk (Zoli: „Olyan pólók vannak itt hogy bepisilsz”) de siettünk, így jutott még egy óra arra is, hogy a Földközi-tenger újfent gatyába (és gatyából ki-) rázzon.

Este eljött a 2. Pre-Tagliton látott film most már idősebb korú főhőse, hogy a hotel tetején meséljen nekünk élményeiről, és hogy utána válaszoljon a kérdéseinkre. Miután a bácsi elment mi elbeszélgettünk kinek milyen volt ez a tíz nap, megkaptuk a pólóink és Orly ajándékait, kitöltöttünk pár kérdőívet és lementünk a tengerpartra egy utolsó közös bandázásra. Néztük a hullámokat, borozgattunk, de egyszer minden jónak eljön a vége, így hajnali 3-kor könnyes búcsút vettünk attól aki hazament.
 

Következő hét

A következő egy hét már a pihenésről szólt, és nem arról, hogy minél több helyet tudjak felfedezni. Első nap megnéztem Jeruzsálemben az ősi földalatti vízrendszert a hozzákapcsolódó érdekes idegenvezetéssel.

A városban találkoztam nagypapám barátaival, akik nem csak hogy engem, de még őt sem látták soha, csak telefonon és e-mailben tartották a kapcsolatot. Ennek ellenére nagyon kedvesen vártak, a dugó miatt sokat késtem de az idős bácsi rendületlenül várt a napon, hatalmas és kellemes ebéddel vártak. Ráadásul pár nappal korábban - amikor maguktól felkerestek jeruzsálemi szállodámban - kiderült, hogy az unokájuké az egyik legnagyobb szórakozóhely a városban, úgyhogy ingyen ihattam és bulizhattam ott. Újból volt alkalmam elcsodálkozni az izraeli vendégszereteten.

A fél napos jeruzsálemi program után átbuszoztam Tel-Avivba, ahol többnyire a tengerparton loptam a napot, elmentem egy iszonyat hangulatos szabadtéri bárba, ahol az asztalhoz leülve az arcomba csapott a sós permet, ahogy a két méterre lévő tenger megtört a sziklákon. Nem mintha ez elfeledtette volna velem azt, hogy egy abszint 3-4 ezer forintnak megfelelő sékelbe került. Voltam egy jacht-os úton is a tengeren, ahol a legjobban a tűzhely kiépítése tetszett, mely úgy volt kialakítva, hogy nagy hullámok között is vízszintes marad. Ami kevésbé tetszett hogy kihánytam a reggelim, mert a nagy hullámok csak a tűzhelyet kímélték, engem nem.

A három nap után átbuszoztam Eilat-ba, ez egy öt órás út volt a sivatagon át. Gyönyörű volt a látvány, sokkal nagyobb élmény volt mintha csak átrepültem volna.

Eilat-on folytattam a Tel-Avivos hagyományt és ugyanúgy a tengerparton fetrengtem, csak ezúttal a Vörös-tengernél. És ezúttal nem a hullámokkal harcoltam, hiszen a tengernek ezen a keskeny részén nincsenek hullámok, ellenben kiválóan lehetett snorkelkedni. Elég egy szemüveg, egy pipa és egy uszony, és máris egy teljesen más világba csöppen az ember, gyönyörű a víz alatti birodalom. A Némó nyomában komplett stábja mellett számos másféle halat és felismerhetetlen élőlényt láttam a lélegzetelállító színes zátonyok között.

 

Ellátogattam a Vízalatti Obszervatóriumhoz is, ami nagyon különleges élmény volt. A jellegzetes fehér torony tetejéből kilátás nyílik a tengerre és a sivatagra, míg az aljában – mely már a vízszint alatt van – beláthatunk a tenger életében. Ellentétben egy állatkerttel így nem fogságban lévő állatokat látunk, hanem bepillanthatunk a mindennapi életükbe, ahogy elúsznak az üvegfalak előtt. Hasonló élmény volt utazni a Coral 2000 Cruise-zal, mely egy üvegfenekű hajó. Ha lentre ülünk akkor menetközben szó szerint a korallzátonyok és az állatok mellett utazunk. A fentieken kívül még megnéztem a speciális moziban egy kisfilmet, a teknősöket és a többi állatot, valamint egy finom ebéd is belefért a napba. Kifelé megkörnyékeztek egy kis tevegelésre, olyan módon, ahogy otthon a kisgyerekek mennek körbe-körbe a pónikon.

Éjszaka itt is nagy élet van, de elég hamar megtapasztaltam a saját példámon a többi fiatal miért nem iszik alkoholt az utcán: olyan meleg van, hogy már pár korty az ember fejébe száll.

Négy nap után visszabuszoztam Tel-Avivba és könnyes búcsút vettem Izraeltől, amit nagyon remélem, hogy egy nap még viszontlátok, mert itt mindent megtalál az ember: tengert, sivatagok, nagyvárosokat, és a kézzel fogható történelmet.
 

Ha kedved kaptál Izrael felfedezésére, akkor lehet hogy erre ingyen is lehetőséged van, ha megfelelsz pár feltételnek. Ugorj az alábbi linkre, és keresd meg a Taglitos részt!

Tovább olvasom...

Cikkek: Dolgok, amiket Kínában tanultam meg

Nem kell olyan kényesnek lenni

Én tipikusan abba a kategóriába tartozom, amelyik annyiszor most kezet amivel még éppen nem esik túlzásba. Kínában megtanulja az ember, hogy ne legyen olyan finnyás, amikor az utcán sétálva felülről mindig csöpög rá valami, a lábán meg egy fél disznót húznak át a hentesek a boltban. Hatványozottan segít a dolgon ha egy óvodában dolgozol, ahol egyszerre kell félreugranod egy hányás elől, miközben egy frissen termett pisitócsát próbálsz kikerülni, nem beszélve a kifolyó nyálmennyiségről, mellyel kiszáradt tómedreket lehetne feltölteni.

Matchbox-ból kéne építeni a repülőket

Sokszor hallottam már azt a komolytalan felvetést, hogy mi lenne ha a repülőgépeket a feketedobozok anyagából készítenék, így zuhanáskor nem csak a doboz, hanem az egész repülőgép megúszná. Ezen a gondolatmeneten végigvezetve vetném fel, hogy akkor már inkább matchbox-ból kéne csinálni a repülőket. Nap mint nap látom ahogy a gyerekek dobálják, ütögetik, rátaposnak, és soha egyik autónak sem lett baja. Elpusztíthatatlanok!

Köpni

Fiatalságom minden szabad percét igyekeztem focival tölteni. Játszottam egyesületekben is, ahol mindig irigyeltem a többi fiút milyen jókat tudnak köpni. Én is meg akartam tanulni, de a próbálkozásaim inkább csak a ruhámra és magamra voltak veszélyesek, minthogy menő lett volna. Itt Kínában mindenki köpköd épp amerre áll, így egy idő után én is óhatatlan kényszert éreztem, és fél év után már profin megy a dolog. Alig várom, hogy otthon focizzak!

Ahol nincs sor nincs látnivaló

Ezt főleg a nagyvárosokban, Pekingben és Sanghajban tapasztaltam: az emberek imádnak sorban állni és odacsődülni dolgokhoz, akkor is ha nem látnak belőle semmit és csak összenyomják egymást. Elég odanézni egy ilyen gruppenre és már tudom hogy van ott valami érdekes, de annyira biztos nem lehet izgi, hogy ezért átverekedjem magam ötezer emberen és tízezer szelfiboton. Ha valami nem olyan érdekes akkor is áll ott pár ember, biztos ami biztos.

Nemcsak én nem értem a kínaiakat, és ők nem értenek engem, de néha egymást sem értik

Az oviba ahol dolgozom a szülők kérték a vezetőséget hogy ne helyi, azaz hainan-i kínai tanárt vegyenek fel, mert nekik olyan tájszólásuk van, hogy a mandarin kínait beszélők nem igazán értik meg. Nekem ezzel szerencsére nincsenek ilyen jellegű problémáim, mert én egyik típusú kínait sem értem meg.

Édesen szeretik a dolgokat

Még nem fejtettem meg az okát, de valamiért a kínaiak édes ízűre készítik el azt is, aminek sósnak kéne lennie. Tehát a popcorn is édes, a kenyér kalácsízű (nem beszélve a benne lévő mazsola és babdarabokról), de még a natúr joghurt is édes, ahelyett hogy tisztességesen natúr lenne.

Triplán csomagolnak

Csomagolásnál semmit nem bíznak a véletlenre. Ha veszel egy doboz kekszet, amire rá van írva hogy 12 darabot tartalmaz, akkor biztos lehetsz benne, hogy a dobozban a 12 darab el van osztva két 6 darabos csomagra. És ha kinyitod ezeket a csomagokat, akkor abban is egyesével be lesz csomagolva mindegyik keksz.

A gyerekek szeretik nyalogatni magukat

Lehet hogy ez nem kínai sajátosság, de továbbra is nehezen dolgozom fel, amikor a gyerekek minden előzetes jel nélkül elkezdik nyalogatni a kezük, vagy ha ülnek akár a térdük. Olyan is előfordult hogy elbambultam, és arra tértem magamhoz, hogy az egyik gyerkőc az én térdemet nézi jégkrémnek.

Duda

A kínaiak imádják nyomni a dudát, habár mára ez az eszköz elvesztette elsődleges funkcióját. Én ritkán használom vezetés közben, ha mégis akkor kellemes érzéssel tölt el, hogy ezzel is csökkentem a frusztrációm amit a kreszt hírből sem ismerő idióták váltanak ki. Itt viszont úgy nyomják a dudát mintha jutalékot kapnának utána, ugyanakkor teljesen feleslegesen. Egyrészt akire rádudálnak az olyan magas ívben tesz rá mintha süket lenne, aki pedig dudál az ettől egyáltalán nem remél változást, egyszerűen csak muszáj minden percben megnyomni a dudát.

A zebra sehova sem vezet

Sok helyen fel van festve a zebra, de az autósoknak szerintem fogalmuk sincs mit jelentenek ezek a fehér csíkok az út közepén, ahogy valószínűleg azoknak sem akik felfestették, mert akkor aligha vezetne a zebra egyik sövényfalból a másikba, ahol nincs ember aki közlekedne.

Zebra sehova Kínában

Két sávban három sor

Ez pont egy olyan dolog, amin már én is gondolkodtam forró nyári délutánon a dugóban ülve: ha a kétsávos út olyan széles, hogy elférne egymás mellett három autó is, akkor miért ne? Csak amíg engem ezért otthon meglincselnének, itt simán átültetik a gyakorlatba. Mondjuk ennél sokkal durvább dolgokat is csinálnak vezetés közben.

Irigykednek a szakállra

A lányok vonzónak találják, a férfiak pedig megdicsérik a szakállat, mert náluk ez meglehetősen hiánycikk. Az árny oldala a dolognak, hogy elég nehéz normális borotvát találni.

A gyerekek a jót jegyzik meg

Ez sem kínai sajátosság, de hát a cikk címe sem azt sugallja, hogy mindennek amit itt tanultam csak Kínában kell igaznak lennie. A gyerekekkel nagyon sokat foglalkozom és játszom, így elég hamar elkezdenek hozzám kötődni és képesek rajongásig szeretni. Ugyanakkor sokszor szigorú vagyok velük, nem kapnak matricát óra végén, nem játszhatnak, sarokba állítom őket, és ilyenkor természetesen megy is a duzzogás. De következő alkalommal már csak arra emlékeznek mennyire szeretnek velem játszani, és nem azon rugóznak, hogy bezzeg tegnap hogy leszidtam őket. A jót jegyzik meg, nem akarnak megsértődni, és csak jól akarják érezni magukat.

Tovább olvasom...

Megtalálsz Youtube-on is:

szia@beferekaborondbe.hu