BLOG
Angkor és Sziemreap
Bangkok
Izraeli országjárás
Kínai óvóbácsiskodás
Párizs
Török EVS
Velencei karnevál
ÚTTERVEZŐ:
Ausztria
Bécs
Csehország
Prága
Franciaország
Párizs
Hollandia
Amszterdam
Hongkong
Hongkong
Indonézia
Gili-szigetek
Izrael
Eilat
Jeruzsálem
Tel-Aviv
Kambodzsa
Sziemreap
Kína
Peking
Sanghaj
Sanya, Hainan
Lengyelország
Krakkó
Zakopane
Magyarország
Állatkertek
Velencei-tó
Németország
Mannheim, Heidelberg
Olaszország
Velence
Szingapúr
Szingapúr
Thaiföld
Bangkok
Elephant Haven
Törökország
Gaziantep, Halfeti
Isztambul
Kappadókia
Mersin

1 - Csapjunk bele!

ELŐZMÉNYEK
 
Régi álmaim váltak azzal valóra, hogy most itt lehetek. Egyrészt szeretem az állatokat (elég megnézni a legjobb barátaim), szerettem volna kicsit önálló lenni, távol otthontól, és nem mellesleg világot látni, így ez a projekt tökéletesnek tűnt. Nem hittem volna de kiválasztottak erre a 2 hónapos törökországi környezetvédelmi programra, 3 magyar, 1 bolgár, és 3 olasz önkéntes mellé. Az eredetileg november 21-én záródó projektet kitoltam november 27-ére, és a fennmaradó egy hetet Isztambulban szándékozom eltölteni a kilátogató kedves barátaimmal.

UTAZÁS
 
A legtöbb ember azt mondja szeret utazni. Szerintem ez nem igaz. Szerintem a legtöbb ember nem utazni, hanem megérkezni szeret.
Én legalábbis mindenképp. Utam Törökországba elég körülményesen vezetett. Budapestről átrepültünk Zürichbe (ez csak annyiban érte meg, hogy átrepültünk az egész Alpok felett, és gyönyörű volt), onnan tovább Isztambulba, vízumvásárlás, útlevél ellenőrzés, Burger King, várakozás, és újabb becsekkolás után pedig tovább repültünk Adanába. Ez már belföldi járat volt, szóval kijelenthetem hogy a repülőn végig TÖRÖK-ÜLÉSBEN ültem (bocsi). Ezen a gépen is ablak mellé szólt a jegyem, így kedvesen megkérdem a helyemet elbitorló, ránézésre 130 kilós török úriembert hogy üljön el onnan. Igaziból ezt hamar meg is bántam, miután kiderült hogy a fél famíliája is vele utazik, én meg köztük. Hát nem mertem elaludni. De odaértünk Adanába, onnan pedig egy 40 perces buszút után Mersin-be (ami alatt összebarátkoztam egy török férfival, úgyhogy már tudom mennyit keresnek a tesitanárok Törökországban, és hogy mennyire volt közös döntés a feleségével a gyerekeik neve). Mersin-ben a Kleopátra kapunál felszedett minket Yusuf, az egyik helyi koordinátor, egy menő kék furgonnal, amit teleragasztottak teknőcös képekkel. További 20 perc autókázás után megérkeztünk Kazanlı-ba, ami egy kis falu, és 2 hónapos tartózkodásom központja. Itt egy kis étteremben találkoztunk Seyhan-nal és Salim-mal, a másik két koordinátorunkkal, és egy rövid teázás után eljöttünk a szállásunkra, nagyjából este 11 körül vagy még később. Tekintve hogy reggel 8-kor már bőven a reptéren voltam, azt mondhatom hogy hosszú nap volt.
 
Eléggé szokott idegesíteni amikor valaki telenyomja az internetet a repülőből fotózott képekkel, de ez tényleg szép:P

Két lakásra vagyunk osztva, 4-4 önkéntes, a két lakás egymástól kb. 20 méterre van. Az egyik lakásban van a konyhai és az internet (azaz a közösségi élet), a másikban én:D Amit amúgy nem bánok, egyrészt mert akkor nálunk nincs nyüzsi és nyugodtan alhatok, másrészt mert az ablakom az 50 méterre lévő tengerre néz. Este nem igazán látni, csak hallani ahogy morajlik, de reggel gyönyörű, ahogy kinézek az ablakon és az egész táj a víz kékségébe vész (azta, érik egy irodalmi Nobel-díj). Első éjjel még betereltem egy a parton kószáló rákot a vízbe, csak hogy szóljon a haverjainak hogy megjöttem.
 
Kilátás az ablakból

ELSŐ NAPOK
 
Az első itteni teljes napunk vasárnap volt ami szabadnap, úgyhogy az előző éjjeli hosszú tengerparti séta után végre meg is mártóztam a vízbe (ami legalább 27-28 fokos), aztán megkerestük a falu központját, ami mint kiderült egy kisbolt és egy zöldséges. De jó volt kiülni a partra egy könyvvel, vagy csak zseblámpával bóklászni a sötétben a parton. Az ebédet én sütöttem, fogalmam sincs milyen fűszert tettem a húsra de jó illata volt, és mindenki túlélte.
Miután utánunk egy nappal, vasárnap éjjel az olaszok is megjöttek és teljes lett a csapat, elmentünk hétfőn Mersinbe. Az egész napos városnézés és tengerparti séta után este visszajöttünk Kazanlı-ba, és kimentünk monitorozni a tengerpartra. Ez nagyjából azt jelenti, hogy zseblámpával kajtatunk a parton, hátha látunk teknőst. Az évnek ebben a szakaszában ehhez már nagyon szerencsésnek kell lenni, de még egy hétig minden este ki fogunk járni éjjel. A sétát egy közös teázással zártuk, aztán eltettük magunkat keddre.
 
Mersin-i naplemente
 
Tesco express


Untitled :D


Nincs is jobb, mint éjjel egy döglött rákkal ijesztgetni a csajokat 

Kedd már normális nap, beindul a rendszer, nagyjából körbevonalozódik a további program. Délelőtt workshop-ot tartottunk, megbeszéltük milyen programokkal szeretnénk felhívni a környezetvédelemre a figyelmet a következő két hónapban. Tervezünk versenyt és előadást kisiskolásoknak, vicces angol nyelvleckét ovisoknak, flash mobot, és így tovább, meglátjuk mi lesz belőle. Hétköznaponként felváltva van parttakarítás és nyelvtanulás, ma az utóbbi volt. Kicsit aggódtam milyen lesz angolul törököt tanulni, de eddig nem okozott problémát:)
Összességében elmondhatom az eddigiek alapján hogy nagyon jó itt, az idő napközben 30 fok körül van, este is elég a rövid gatya, a török mentorok nagyon kedvesek és a többi önkéntes is jófej. Még egy futást is beiktattam ma délelőtt pedig nem nagyon szeretek futni, de a tengerparton valahogy nem okozott problémát pár km. Igyekszem nem túl részletesen (azaz unalmasan) írni, remélem lesz miről:)
Tovább olvasom...

2 - Napi menü

 
Na hol is tartottam…
 
Többen is kérdeztétek hogy tulajdonképpen mit is csinálok a nap 24 órájában, és igaziból ez egy logikus kérdés, szóval kezdem ezzel. Felkelek 10 körül, utána megreggelizek 11-ig, amikor is elkezdődik a workshop (ha elkezdődik, a törökök nem a pontosságukról híresek). A workshop-on megtervezzük mit csinálunk következőnek, konkrétan ezen a héten végig a pénteki verseny lebonyolítására készültünk (de erről mindjárt pár sorral lejjebb). Ez tart kb. 1-ig, de ez sincs kőbe vésve, utána ebéd, 4-től 6-ig pedig vagy török nyelvlecke, vagy parttisztítás. Eddig úgy jött ki a lépés hogy parttisztítás nem volt, de előbb-utóbb csak elkezdjük. Utána szabadidő, vacsi, és 9-kor megyünk monitorozni a tengerpartra, ami kb 1 körül ér véget. Ilyenkor 6,5-7 km-t sétálunk a parton teknősök után kutatva, bár kisteknősre már nincs esély. Ellenben annál több óriási döglött teknőst találtunk, amiket kivonszolunk a hullámtérből a homokba, megvizsgáljuk mi történt velük, aztán megjegyezzük hol vannak hogy majd nappal a biológusok megvizsgálhassák mitől pusztultak el. Legtöbbször lenyelnek valami műanyag cuccot, és ennyi pont elég ahhoz hogy meghaljanak.
 
Sajnos sok ilyet találunk:(
 
Bár ez nem mindig vidám, azért a koordinátorok tudják hogy dobjanak fel minket. Néha játszunk valamit séta közben pihenésképp, vagy például tegnap az egyik koordinátor előrement pár száz métert, és hagyott nekünk pár üzenetet a homokba karcolva. Hát nem mindegyik volt teaparti mellé illő üzenet:D De vicces volt megtalálni őket ahogy mentünk előre:) Mielőtt visszafordulnánk mindig megállunk egy kis étteremnél, ahol közösen teázunk egyet a jellegzetes török pohárból, amiből állandóan isznak. Sőt külön öröm nekem hogy orrba-szájba adnak pisztáciát, míg otthon nagyon sokba kerül (pisztáciás Magnum-ot sem láttam még ami azt illeti).Utána visszaslattyogunk (van ilyen szó!!), majd általában éjjel 2 körül lefekszem. Igaziból az egész baromi laza, vagy ahogy ők mondják: „Türkish style!”:)
A kaját minden nap más önkéntesek főzik, de nagy ritkán a török koordinátorok is velünk esznek. Egyik nap ők csináltak egy hatalmas vacsit, jó volt úgy monitorozni hogy előtte bekajáltam tésztát sült krumplival és kenyérrel.
Ez a menetrend ezen a héten van csak így, jövő héten megyünk Konya-ba egy on-arrival training-re 1 hétre, utána pedig amikor visszajövünk a monitorozás kikerül a képből, és lesz más, amiről még fogalmunk sincs (mert türkish style:)
 
ELSŐ HÉT – „You are very handsome!”
 
A hét közepén elmentünk a teknős kórházba Mersinbe. Bepréselődve a kék furgonba miközben bömböl a zene, de nem ez a lényeg:) A kórház pár méterre van a tengertől, megmutatták a műtős szobákat, de a legjobbak azok a kis tartályok voltak, amiben a beteg teknősök lábadoznak, mielőtt visszaengedik őket a tengerbe. Vagy egy tucat teki volt ott, a legtöbb hatalmas, nagyon jó élmény volt ennyi óriási teknőst látni. Ráadásul olyan jól köszöntem ott törökül, hogy amíg nem mondtam meg hogy Magyarországról jöttem, addig azt hitték török vagyok:P Visszafelé megálltunk egy régi település romjainál, akik ismernek tudják mennyire imádom a több ezer éves történelmi helyeket.
 
Bulihangulat az úton
 
Lábadozó teki
 
Hatalmas lábadozó teki
 
Teki simogatás!
 
Ezen a héten az elsődleges dolgunk az volt, hogy felkészüljünk a pénteki versenyre, amit egy helyi iskolai diákjainak szerveztünk. Készültünk kincsvadászattal, ahol általunk festett köveket kellett megtalálni, keresztrejtvénnyel (nem volt egyszerű egy török keresztrejtvényt megszülni de megbirkóztam vele:), homokteknős építéssel a tengerparton (merthogy az iskola kb. 200 méterre van a parttól), és hasonló feladatokkal. Egész héten rajzoltunk festettünk vágtunk, úgy készültünk a péntek délutánra. Csütörtökön megnéztük az iskolát, kipróbáltam az igazgatóiban a török kávét (amúgy sem szeretem a kávét, és a török változatban bent hagyják a zaccot is, szóval… lehet fokozni hogy még rosszabb legyen), mondtuk az igazgatónak hogy 6 db 5 fős csapatot szeretnénk, és pár gyerek jöhet szurkolni ha szeretne. Aztán késő éjjelig készültünk a másnapra.
Na már most nehéz lenne elmagyarázni milyen volt ez az egész… Kazanlı egy kis falu, az itteni gyerekek nem igazán látnak európai arcokat, de még így sem számítottam ilyenre. Ahogy beléptem az iskolaudvarra mélyenszántó gondolataimba merülve, elkezdtek felém rohanni a gyerekek. Először megkérdezték a nevem (mindig egyszerre 3-4-en, biztos ami biztos), aztán kezet fogtak velem, és közben mondták az ő nevük (volt aki később megkérdezte hogy emlékszem-e a nevére, merthogy ő emlékszik az enyémre:D). Mindegyik gyerek vállon akart veregetni vagy csak egy pacsit akart, és fél perc után fürtökben lógtak rajtam, konkrétan alig tudtam sétálni. Állandóan jött a „what is your name? what is your name?”, ha nem mondtam el százszor akkor egyszer sem. A második leggyakoribb mondat a „you are very handsome” volt, de ehhez nem fűzök kommentet:P Aztán valamelyik megkérte hogy írjam rá a nevem a kezére, és onnan elszabadult a pokol. Délután legalább száz kezet írtam alá (de pl. táskát is), egyszerre 15-en dugták a karjuk az orrom elé. A legjobb mégis az volt, hogy amikor aláírtam egy kezet, a tulajdonosa visszahúzódott a tömegből hogy odaengedjen mást, és örömében a levegőbe bokszolt. Ha egy kislánynak szívecskét is rajzoltam a nevem mellé, akkor iszonyatosan elpirult és nevetve mutogatta a barátnőinek. Nem tudom hogy ők voltak-e boldogabbak hogy ott van a nevem a karjukon, vagy én hogy így örülnek neki, de a lényeg hogy mindannyiunkat feldobott. Így lettem én a „most famous” önkéntes:)
 
Az általam festett kövek
 
 
Fejtik a rejtvényem
 
Egyszerre csak egy hölgyeim!
 
Kaplumbaga!!!

A verseny sem úgy zajlott ahogy terveztük, nagyjából követni sem tudtam hogy melyik az az 5 gyerek épp aki az aktuális csapatot alkotja az állomásomon, mert minden gyerekre még jutott 4 amelyik hangosan szurkolt. Többet voltam tolmács nélkül mint tolmáccsal, de derekasan küzdöttem igénybe véve szuper homemade szótárfüzetem:) Az eredményhirdetés után a gyerekek csokit kaptak, majd további 30 autogram, pacsi és fotó után felsorakozott az egész iskola az udvaron. Fura volt látni hogy az állandóan nyüzsgő gyerekek hirtelen elcsendesedtek, egyszerre toppantottak a lábukkal mint a katonák, felhúzták a zászlót majd együtt énekelték a himnuszt.
Este a monitorozás után a sikeres napot megünnepelve az étteremben ettünk mindenféle gyümölcsöt a szokásos pisztácia-mogyoró-mandula trióval, majd megkóstoltuk az Oroszlán könnyének nevezett itókát, ami egy 45%-os Uzo-hoz hasonlító mentás ital, amit felöntenek vízzel, és ettől fehérré válik. És így kapta az Oroszlán könnye nevet. Hát én is megkönnyeztem. Utána megtanultunk pár török táncot és fél 3-ig nyomtuk, elég szép megkoronázása volt a napnak:)
Nehéz igaziból ezt szavakba önteni, és talán unalmas is lenne elolvasni, de ez volt életem egyik legnagyobb élménye. Otthon is szerveztem néhány rendezvényt munkámból kifolyólag, azt is főleg gyerekeknek, de azok sehol sem voltak ennek a hangulatához képest, ehhez a lelkesedéhez képest. Aki nem látott török kisgyerekeket az még nem járta meg a bébiszitterkedés poklát, de aki szereti a gyerekeket, annak ez nagyon nagy élmény (ez lennék én). Remélem sok ilyet szervezünk még a hátralévő időben.
 
KONKLÚZIÓ
 
A hely tovább is szuper, sőt egyre jobb. A török koordinátorokat első ránézésre akár ijesztőnek is mondhatnám, de amikor elkezdünk hülyéskedni meg nevetni akkor olyanok, mint a gyerekek, még ha 15-20 évvel idősebbek is mint én. Az olaszok sem teljesen százasok, a kedvencem ha valamelyikük csinál valami hülyeséget, és egy másik egy két perces levegővétel nélküli olasz mondatot vág a fejéhez. És állandóan énekelnek, nem mintha engem félteni kéne:D Az ország energiatakarékos, mondták első nap hogy a melegvíz is napenergiával működik. Kicsit csodálkoztam hogy egy ilyen apró helynek honnan van napkollektora, de aztán kiderült hogy a napenergia azt jelenti, hogy a tetőn lévő vízzel teli tartályok felmelegednek a napon:D Ahogy a buszon is a nyitott ajtó a légkondi. A vezetési stílus sem igazán európai, a zebrán akkor is áthúznak ha már majdnem átértél, neked kell félreugrani. A múltkori buszvezető például meg annyira belemerült az e-mailjei olvasásába, hogy konkrétan 5-10 km/h-ra lassítottunk le az út közepén. De legalább mindenki ott száll le ahol akar, csak kikiabál a sofőrnek és az megáll. Összességében azt mondanám a török vezetési stílusról, hogy a dudát többet használják, mint a féket:)
 
Nagyon élvezek itt lenni, és igyekszem nem gondolni arra mennyire hiányzik pár ember (és háziállat:) De addig is amíg újra látjuk egymást, üdvözlet innen a Földközi-tenger partjáról;)
 
Tovább olvasom...

3 - Konya és Kappadókia

Üdvözlet újra itthon! Az elmúlt bő egy hétben „vidéken” voltam, ami sok száz km és sok 10 fok időjárásbeli különbséget jelent. Tegnap még 2 pólóban, 2 pulcsiban és sálban (magyarul az összes maradék tiszta cuccomban) fagyoskodtam, most pedig rövidgatyában és pólóban ülök miközben írom ezt. Kedd reggel elutaztunk egy 5 napos érkezés utáni tréningre Konyába, majd amikor annak vége lett, a hétvégén továbbutaztunk Kappadókiába, ami Törökország (egyik) legszebb helye, sok turista csak emiatt jön az országba. Alant részletezem kalandjaim, és igyekszem a képekre kihegyezni a mesélést, ha már csináltam vagy 400-at (a hotelben szervírozott kajás meg hasonló senki számára rohadtul nem érdekes képeimet fájó szívvel szelektálom:P). Hétvégén még kicsit bejártuk Mersint, hétfőn a tengerpartot takarítottuk, és utána nyakunkba vettük az országot.

rossz szóviccAkik ismerik a gagyi szóviccem azok ez alapján is rá fognak jönni hol voltam, de azért a megfejtés is látható alább

KONYA (ejtsd: Konja)
 
Azt mondták még odahaza, hogy nagyon szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy valaki eljusson egy ilyen tréningre ha csak két hónapot van kint. Most hogy voltam ott már értem miért ilyen nagy szám.
Kedd reggel indultunk, természetesen útban a buszmegálló felé a kocsiban kiderült hogy senkinél sincsenek a jegyek, de valahogy megoldottuk a helyszínen (türkish style). Az út odafele gyönyörű volt, az első 3 óra nézelődéssel, a második 3 óra alvással telt. Meg kell jegyeznem luxusbuszon sem utaztam még soha, minden ülés háttámlájába beépített kis TV, ennivaló, még az innivalót is olyan kesztyűben hozták oda, mint a repülőn, tiszta menő. De még ezt is magasan überelte a szálloda, csak egy kicsit a spa részről: 25 méteres úszómedence, jakuzzi, kinti medence, cardio terem nagyjából 30 biciklivel meg futópaddal, a legmodernebb kondi amit eddig láttam, aerobik terem, hamam=törökfürdő (legjobb!!!), szauna, gőz, relaxációs szoba… Volt a tréningen 5 fiú és 30 lány, de Filippo-val (az olasz szobatársam) hiába vártunk egy órát a medencében nem jött egy lány sem az előzetes egyeztetés ellenére, mindenhol csak kövér, szőrös török férfiak. Mint este megtudtuk a lányoknak külön részük van vallási okokból kifolyólag, hasonló felszereltséggel. Keserű csalódás volt ez amikor kiderült:D
 
Benti medence
 
Személyes kedvencem; a hamam (avagy törökfürdő)

Ennek ellenére persze nagyon jól éreztük magunk a képzés alatt. Be volt osztva mikor mit csinálunk, és szerencsére az előadások fele közös ismerkedős játék volt vagy beszélgetés, esetleg rövid nyelvlecke fél órás kávészünetekkel (ahol ugye a fehér csokiba mártott epren már meg sem lepődtem:P). Nagyon sok országból voltak önkéntesek, akik mind Törökországban dolgoznak különböző projekteken: magyar, olasz, német, francia, belga, szlovén, román, ukrán, görög, dán, spanyol... Többek között „divatbemutatót” tartottunk kartonból saját kezűleg készített ruhákkal, csináltunk ice breaking feladatokat, megtanultuk hogy szavak nélkül, testbeszéddel is kérhetsz teát két cukorral, citrom nélkül, de a sok mókából egyet emelnék ki, ami a legjobb volt:
 
Baranga
 
Előre szólok hogy ezt a játékot csak egyszer lehet játszani tehát SPOILER veszély, de mivel legalább 25-30 ember kell hozzá szerintem elolvashatjátok:) Szóval a játék neve Baranga card game, vagy ahogy mi hívtuk: EVS Casino. 5-6 fős csoportokban leültünk néhány asztal köré, és minden 5-6 fős csoport kapott egy pakli kártyát meg a játékszabályt egy A4-es lapon. A játék lényege az, volt hogy minden játékos kap 4 kártyát, minden körben egyet tesz le, és a legerősebb lap tulajdonosa nyeri az adott kört. De fontos volt hogy az ász a legerősebb lap és a treff a legerősebb forma, ami mindent üt. Miután mindenki felfogta a szabályokat játszottunk egy kört, de volt még egy további nagyon fontos kitétel: nem szabad beszélnünk egy szót sem, és írásban sem kommunikálhatunk, csak testbeszéddel. Miután lejátszottuk az első kört, az asztal győztese egy asztallal balra, az asztal vesztese egy asztallal jobbra költözött, a többi játékos maradt a helyén. Én nyertem az első körben szóval rögtön helyet cseréltem, és egyből megtapasztalhattam a játék lényegét, ahogy mások is, ahogy a sok halk anyázásból hallottam. Ugyanis megkaptam a kártyáim, örültem a fejemnek mint kisnyugdíjas a 17. havi nyugdíjnak, és boldogan hátradőlve dobtam be a nyerőkártyám. Hátba veregetés helyett valaki más söpörte be a lapokat, mire én határozott kézmozdulatokkal a tudtukra adtam hogy én nyertem, és ők rosszul tudják a szabályokat. 5 perc kézzel-lábbal való hadonászás és hümmögés után (mivel beszélni nem lehetett) kiderült, hogy minden asztalnál más szabályok vannak, minden asztalnál más a nyerő forma és a legerősebb lap. Ahogy körbenéztem minden asztalnál az új emberek próbálták metakommunikálni hogy ők nem így ismerik ezt a játékot, úgyhogy elég hamar leesett a dolog, utána is vicces volt az újonnan érkezőknek elmagyarázni hogy itt épp milyen szabályok vannak. Nagyon tetszett a játék, és a végén sokat beszélgettünk róla, hogy vajon az újonnan érkezőknek kell asszimilálódni, vagy a befogadó közeg is tehet valamit a saját oldaláról. Tanulságos volt, na.
Ha már kártyajáték, lámpaoltás után játszottunk mást is kártyával:P Miután szereztünk sört (ami Törökországban nem egyszerű ugye a vallás miatt, csak este 10-ig lehet, és akkor is nagyon drágán), betelepültünk a meeting room-ba, és kezdődtek az ivós játékok. A legjobb az volt amikor francia kártyát használtunk 6-tól ászig, és minden forma mást jelentett, pl. ha királyt húzott valaki, akkor egy kis sört öntött egy pohárba, és aki a pakli utolsó királyát húzta, az itta meg az előző három király alatt összegyűlt sört. Bárki akit érdekel a részletes szabály csak szóljon és elküldöm:P Vagy mikor körbejárt egy doboz és mindenki húzott egy feladatot, nekem egy török nyelvű zeneszámot kellett kitalálnom és elénekelnem. Hát, talán Grammy-t nem ér, de a többieknek tetszett, nekem ennyi elég:D Persze bejártuk Konyát is meg kipróbáltuk a török pizzát, nem csak a hotelben punnyadtunk, de odakint Mersinhez képest meglehetősen hideg volt.
 
Divatbemutató: mindenki várja hogy sorra kerüljön a kifutón:P

Ivós kártyajáték


Lányok a mecsetben

Török pizza

Mindenképp megérte eljönni mert lettek új barátaim (végre lecserélhetem a régieket), akik meglátogatnak majd minket meg mi is őket Törökországon belül. Néhány lánynak annyira a szíve csücske lettem hogy sikerült csinálniuk rólam egy „remek” képet, és beállították maguknak profilképnek. Most van egy közös beszélgetésünk facebook-on, és mindenkinél az én fejemet látom:D Tanultam egy új dán koccintási szokást, és a pincérek is elég jól kiismertek 5 nap alatt a hotelben, a végén már mosolyogva kérdezték meg tőlem hogy kinek a tányérját vihetik el, de általában a 4. tányér után már nagylelkűen engedélyt adtam. Szóval szuper volt, nem csak mert luxusszállodában lehettem, hanem mert a társaság is nagyon jó és sokszínű volt.
 
Komolyan...
 
...és kevésbé komolyan :P

KAPPADOKIA

Szombat délután érzékeny búcsút vettünk a többiektől és kis csoportunk elindult hogy a 3 órás busszal elutazzunk Kappadókiába, amiről mindenki azt mondta hogy meg kell néznünk, így lett hát ez úti célunk Ankara helyett. Kicsit rossz buszra szálltunk Konyában, úgyhogy az 5 perces út helyett egy 35 perces városnéző túra lett belőle, de így is odaértünk 2 perccel indulás előtt. Kappadókián belül Göremébe mentünk, ami a barlangvárosok (vagy nem tudom hogy nevezzem, barlangok amiben emberek laktak régen) központja. Ha Konyában nagyon hideg volt, akkor itt kurv kibas iszonyat hideg, két pólóra két pulcsit húztam, de így is vacogtam. Azt hittem elromlott a fülhallgatóm, de csak annyira hideg volt hogy érzéketlenné vált a fülem, és nem vettem észre hogy kiesett. A szállásunk egy barlang hostelben volt, elméletileg egy 10 ágyas szobában, de szerencsére (már bocsánat:D) a lett srácok kikezdtek a lányokkal, így ugyanazért az árért kaptunk magánszobákat.
 
Éjjel a városban
 
Eldőlt egy hosszú nap után
 
Barlang ágy
 
Amikor egy ősi művészet keveredik a modernnel

Első este csak a városban bóklásztunk, de másnap szétszéledtünk érdeklődési kör szerint. Én személy szerint délelőtt felkerestem a Göremei Nemzeti Parkot (ami az UNESCO Világörökség része, nem véletlenül), ami főleg sziklatemplomairól híres, annyi mindent másztam meg hogy csak na. Egy jóravaló geológus háromszor esik teherbe egy ilyen nap látványától, és annak ellenére hogy én nem vagyok jóravaló geológus, egész nap tátott szájjal járkáltam.
 
Kora reggeli látvány
 
 Barlanglakó őslakos /Beduinus Lacus/

Screaming goats

Előbújt belőlem a művész (bár egy ilyen tájon ez nem volt nehéz)



Ősi barlangváros


Hello!

Ősi barlanglakások

Kicsit elcsúnyítják a tájképet mögöttem azok a magas izék, de azért jó kép
 
Az ebéd (és ugye az elmaradhatatlan tea) után felpattantam egy buszra, és irány a közeli Cavusin. Itt nem volt egy turista sem rajtunk kívül hálistennek, végre láttunk tündérkéményt is (vagy más néven gomba) és gyönyörű kanyonokat a távolban. 12.675 kép készítése után továbbsétáltunk egy pár km-re lévő másik faluba, Pasabagi-ba, ami Kappadókia legidősebb települése. Útközben a távoli kanyonok közelebb kerültek, és a hatalmas tündérkémények is megszaporodtak, bármerre néztem csak ámuldoztam. Itt már nagyon sok turista volt, de bemehettünk a tündérkémények belsejébe ahol régen laktak, sőt felmásztam egy meredek falon egy kis üregbe is, miután végignéztem hogy 5-6 ember megpróbálja, majd a végső cél előtt visszagurul. Én felküzdöttem magam elsőre, lefelé volt egy-két halk Miatyánk, de mikor leértem megtapsolt a többi turista és pár ’Bravo!’ kiáltás is elcsattant. A török lányok szemében a csodálattal vegyes ámulatot láttam, bár lehet ezt csak beképzeltem az adrenalin hatására. Utolsó állomásként továbbsétáltunk még a kis kanyonokkal és barlangvárosokkal körülzárt Zelve-be, majd innen visszabuszoztunk Göremébe. Mindenki tőlem kérdezte most is, meg otthon a tengerparton is hogy ez milyen kő, az milyen kő, talán nem kellett volna elmondanom nekik hogy geológiából diplomáztam, mert azt hiszik értek is hozzá.
 
Csúcsra török (török, haha)
 
És felmásztam!
 
Kanyon, én, és egy saját bejáratú marha nagy felhő
 
Tündérkémény, vagy gomba (bár szerintem leginkább egy nagy f...)

Itt ez a szokványos tájkép

Kanyon!

És sok-sok tündérkémény a háttérben


Csak vááóóó

Kedvenc tündérkéményem (és ez legalább nem is hasonlít a tudjátokmire)

Begombáztunk (avagy bementünk a gomba belsejébe)


Kövér turista a sziklák között

Este feldobtuk a vacsorát egymás személyi-jogosítvány-útlevélképeinek nézegetésével, majd a szuvenír vásárlás után visszavonultunk 3 fokos barlang hostelünkbe megfagyni aludni. Másnap reggel irány vissza Kazanlı, ahol újra jó meleg és a tengerpart fogadott minket, bár én személy szerint egy nagy mosással és evéssel indítottam.
 
Egész életemben arról álmodtam, hogy ilyen helyekre juthatok el mint Kappadókia, és most sem hiszem el hogy ilyen szép dolgokat láttam. Eleve az egész hét, felébredek egy 5 csillagos luxusszállodában, este egy barlang hostelben fekszem le, két nappal később pedig az ablakom már a tengerpartra néz. Hihetetlen, de tényleg:) 
 
És búcsúzásképp még egy kis szívfájdítás az otthoniaknak :)
 
 
Egyébként nem tudom ki olvassa ezt a blogot, de ha látod ezt akkor TE biztos, szóval szívesen veszek mindenféle építő kritikát, megjegyzést, dicséretet:P Addig is sok pacsit, ölelést, csóközönt küldök haza, mindenki tudja ki melyiket kapja :)
Tovább olvasom...

4 - Gaziantep, Halfeti

Merhaba!

Merhaba

Üdvözlet újra innen a napfényes Törökországból:) Utoljára ott tartottam hogy hazaérkeztünk Kappadókiából, és most látom milyen baromi hosszú lett az a bejegyzés, le a kalappal annak aki végigolvasta! Utána másnap, kedden beindult az új rendszer, ami azt jelenti hogy most, hogy lement a teknős szezon, új beosztásunk lett. Délelőttönként szemetet szedünk a tengerparton (olyan színem lett három nap alatt hogy nem igaz), majd ebéd, utána pedig workshop (vagy török nyelvlecke kétszer egy héten). De fogunk néha üvegházban is dolgozni meg különböző programokra menni amiket mi szervezünk, szóval elég rugalmas. A mostani workshop-okon például a jövő heti színházas előadásunkra készülünk amit egy oviban adunk elő, és egy sportnap is tervbe van véve a közeljövőben a helyi iskolásoknak. Na de arról majd a következő bejegyzésben, amikor már megejtettük a dolgot:)

Szóval ez alapján a rendszer alapján teltek a hétköznapjaim múlt héten, egészen szombatig, amikor is útra keltem 3 projektbeli társammal együtt. A konyai on-arrival traning-en megismertünk csomó másik önkéntest, és úgy döntöttük meglátogatjuk őket Gaziantep-ben, ami Mersintől kb. 300 km van keletre, és 50 km-re északra Szíriától. Már az odaút is vicces volt, mivel a lányok kinéztek az interneten egy busztársaságot amivel meglátogathatunk egy másik várost, és onnan továbbutazhatunk Antep-be. Annak ellenére hogy az internet még azt mondta van szabad hely, a buszállomáson természetesen kiderült hogy nincs (Törökország…), és a legkorábbi busz is több óra múlva indul. Persze angolul senki sem beszél, de kóválygásunk közepette találtunk valakit, aki azt mondta hogy megy egy busz fél 10-kor, ugyanazért az árért mint amit eredetileg akartunk. Hát az árból nem is, de az időből sikerült alkudni, 9-kor beszálltunk egy kis minibuszba az autóbusz állomás mögötti parkoló mögötti kis utcában, jegyet nem kaptunk, a kisbusz csomagtartójában pedig több 10 kiló mandarin (török szokás szerint megkínáltak de egyelőre nem mertem megenni). Nem hittem volna hogy mire megérkezek megmarad az összes szervem, de így lett, az ijesztő kinézető török fószerekkel egymás vállára dőlve aludtunk, úgyhogy a gaziantepi önkéntesekkel előre megbeszélt este fél 7 helyett már fél 1-re ott voltunk. Szerencsére rugalmasak voltak és fél óra múlva már ki is értek, bebuszoztunk a városközpontba, megölelgettük Konya óta nem látott pajtiainkat, majd elmentünk sétálni a városban. Este egy szír étteremben vacsiztunk vagy 15-en, aztán visszavonultunk a főhadiszállásra inni egy sört. Meg egy kis vodkát amit a hűtőben találtunk.


Zincirli bazár


Gaziantep vára


Gyerekek és madár egy fotón, tökéletes


Életkép

Másnap Gergővel, az egyik gaziantepi önkéntes sráccal úgy döntöttünk elmegyünk Halfeti-be, egy másfél órára lévő településbe, ami vízalatti városáról híres. 10-re indulásra készen álltunk, és miután másfél óra alatt kiszenvedtük magunkból hogy most akkor menjünk vagy nem, stoppal vagy busszal meg amúgy is, úgy döntöttünk lemegyünk a központi buszállomásra, hátha. Szokás szerint betuszkoltak minket valami 20 személyes kisbuszba 25 török mellé, ment az egyeztetés ezerrel, végül elindultunk délben, de azt sem tudtam hova, mennyiért, és hogy mikor érünk oda. 1 óra alatt megérkeztünk Birecik-be, onnan átszálltunk egy még kisebb buszba, és további fél óra után megérkeztünk Halfetibe. Mikor lenéztünk a hegyről és megláttuk az Eufráteszt a hegyek között, már tudtuk hogy jól döntöttünk. Nemcsak a látvány, de a tudat is hogy egy ilyen történelmi folyó partján lehetünk... Sétáltunk egy kicsit a parton, majd - ha már elszenvedtük magunk eddig - felszálltunk egy hajóra, hogy megnézzük az elsüllyedt várost és a környező tájat. Hát bőven megérte a 10 lírát, de beszéljenek helyettem a képek!


Jön a víz


A gyönyörű Eufrátesz és a gyönyörű hegyek


Elsüllyedt város messziről


Elsüllyedt város közelről (a mecset többi része a víz alatt van)


Igen, jól látod, van egy hajóm


Megint én

Az utat visszafelé félig stoppolva tettük meg pisztáciaültetvények között, majd este egy rövid közös üldögélés után megbeszéltük közösen, hogy másnap 9-kor találkozunk a könyvtár előtt, és irány Mersin.
Mondanom sem kell hogy ez türkish 9 óra volt, szóval fél 11-re szedtük össze teljes létszámban egymást. De mind megvoltunk, úgyhogy kezdődhetett a stoppolás.
 
STOPPOLÁS
 
Először is: kilencen voltunk, 4 fiú, 5 lány. Hárman magyar fiúk felosztottuk egymást közt a csapatokat, és megbeszéltük hogy bevárjuk egymást Mersinben, az autóbusz állomáson. A leküzdendő táv nagyjából 300 km, ami busszal 3,5-4 óra. Az én csapatomban a dán és a német lány volt, mi kezdtük a stoppolást, és 2 percen belül meg is állt az első autó. Fura érzés volt elszakadni tőlük és elindulni a tök ismeretlen felé, hiszen nem is tudtuk merre megyünk majd, és mikor találkozunk újra. Kicsit drámainak hangzik mert csak egy pár órás út, de tényleg nagyon fura (és izgalmas) érzés volt.
Én naivan azt hittem hogy majd egy kocsival elmegyünk Adanáig, majd egy másikkal Mersinig, de persze nem így történt, így hát alant részletezem az állomásokat. (Meg kell említenem, hogy keddtől péntekig az egyik legnagyobb török ünnepet, a Bayramot ünnepelték. Ennek kapcsán levágnak egy áldozati állatot (általában bárányt), és a nagy részét szétosztják a szegények között. Az ezt megelőző napokban iszonyat sok bárányt láttam, a csúcs alighanem a robogó hátuljára felkötött szerencsétlen (ámde élő) pára volt.)
- Az első autó elvitt a város széléig, átmentünk a kötelező körökön (honnan jössz, mit csinálsz itt, hogy tetszik Törökország stbstb. mint minden kocsiban, attól függetlenül hogy beszél-e a vezető angolul vagy sem). Itt be is ért minket a következő stoppolós csapat, de már mentünk is tovább.
- A második autó egy kisfurgon volt, ami egy autópálya leágazásig vitt el. Személy szerint ez volt a kedvencem, mert egy bárány is utazott velünk, amit egy rövid kitérő során tett ki sofőrünk.
 

Lányok és hátul a kibukkanó bárányfej

- Amint kiszálltunk az előző autóból, még le sem tettem a cuccom, és már meg is állt a következő kocsi. Itt két srác vitt minket egy darabig, nem sokat utaztunk, de legalább elmondhattam honnan jöttem és mit csinálok itt, úgyis alig volt rá alkalmam aznap.
- A negyedik autót egy bácsi vezette, aki egy szót sem beszélt angolul. Az előnye az volt hogy egészen Adanáig vitt és vett nekünk kólát, a hátránya pedig az hogy mindenáron Ankarába akart minket vinni városnézésre.
- Az ötödik autóra vártuk a legtöbbet (5 perc), de a fiatal nő nagyon kedves volt, nemcsak hogy oda vitt minket Mersinben ahova akartuk a városközpontba, de megadta a telefonszámát, hogy bármikor hívjuk ha kell valami.
Közben kiderült hogy 4 órás futamidőnkkel bőven elsők lettünk, a következő csapat utánunk 2 órával futott be, őket is ajtóig vitték (és még whiskey-t is kaptak útközben). Ellenben a harmadik csapat csak este 8 után, 10 órás utazást követően került elő, és nem voltak valami vidámak:D Elmondásuk szerint össze-vissza kóvályogtak, legtöbbször teljesen rossz irányba, míg végül kikötöttek Adanában (az egy óra Mersintől), ahonnan is busszal jöttek tovább. Mindenki próbált együttérző lenni, de leginkább a hangos röhögés volt jellemző amikor kalandjaikat ecsetelték. Ezután a parton koccintottunk a sikeres stoppolásra, és hogy spóroltunk 30 lírát (már aki:D).
 

Este a parton

A következő napot túlnyomórészt a parton töltöttük napozással és fürdőzéssel, este városban bóklászással, éjjel parton iszogatással, majd másnap továbbmentek, én pedig itt maradtam hogy újra felvegyem a munka fonalát. Nem is történt semmi nevezetes csütörtök hajnalig, amikor is ránk szakadt az ég, ami tengerparton elég durva. Be is menekítettem Scooby Doo Junior-t az erkélyről, aki aztán hálából nem is hagyott aludni, folyton a takarót rángatta le rólam és az ágyamra próbált felugrálni. És ha már szóba jött, mutatok róla pár képet.
 

Mindig mindent meg akar enni

Még akkor is, ha nagyobb mint a feje

Vagy mint ő maga

Esőbiztos lakosztály az erkélyen tengerre néző panorámával
 
Most valószínűleg adománygyűjtést fogunk kezdeni házon belül az oltására, utána valaki hazaviszi. Nagyon játékos és okos, ha valaki leül a tengerparton, akkor egyből leül mögé az árnyékba és ás magának egy gödröt. Remélem nem veszett, mert amikor múltkor a strandon feküdtem ráugrott a fejemre és a fülemtől kezdve az államig mindent megpróbált leharapni. 
 
Végezetül pedig jöjjön egy kép a török WC-ről, az alaturkáról.
 
Amikor először megláttam a reptéren azt hittem a mozgássérülteknek van, de nem (nyugi, van angol WC is:P)
 
Na jó ez túl gusztustalan utolsó képnek, legyen inkább a szomszéd néni miközben az ablakot tisztítja.
 
Mindezt a 2. emeleten, és ez nem is a legdurvább tornagyakorlata (mire megtaláltam a Mission impossible zenéjét sajnos befejezte)
 
Jövő héten színházi előadás és angol nyelvlecke az oviban, készülünk rá ezerrel (még zenét is megtanultam vágni az ügy érdekében), fotókkal és részletekkel hamarosan!! (:
Tovább olvasom...

5 - A nagy előadás

Elég sok idő telt el legutóbbi bejegyzésem óta, és ennek sok oka van. Ha sorrendbe akarnánk tenni talán az lenne az első hogy baromi lusta voltam, de hát nem akarjuk sorrendbe tenni. Végül is időm mint a


(Ha magyarázatra szorulna: időm mint a tenger)

Na de lássuk mi is történt az elmúlt majdnem 2 hétben.
 
Legutóbbi bejegyzésem akörül fejeztem be, hogy volt szerencsém megtapasztalni egy brutális vihart. Villámlás, dörgés és égszakadás, ehhez persze társul a hatalmas hullámok moraja… Nem is aludtam az éjjel, bár ennek az volt az oka hogy bemenekítettem a kutyust az erkélyről, és ő egész éjjel a takarót rángatta le rólam, meg játszani akart. És néha oda is pisilt, de az már nem osztott-szorzott. A hullámok is több 10-20 méterrel jobban kijöttek a szokásosnál, úgyhogy volt nagy öröm amikor megláttuk a hordalékot. Lesz mit takarítani, nem unatkozunk. A parttakarítás amúgy is vicces tud lenni, naponta egy tucat cipőt/papucsot/szandált találok (persze nem egy párt, csak a felét), úgyhogy lassan nyithatok egy cipőboltot féllábúaknak. A legtöbbször halászok által hátrahagyott dolgokat találunk (háló, cigi, üvegegek), de viccesebb dolgok is előfordulnak, a legjobb amit eddig találtam az egy fél uszony volt.

A parttakarítás mellett délutánonként lázasan készültünk a közelgő előadásunkra. A pár héttel ezelőtti iskolai vetélkedő után a csoport néhány tagjának fenntartása volt afelől, hogy szeretnének-e újra gyerekek közé menni, de én nagyon kardoskodtam az ovi mellett, úgyhogy elkezdtünk készülni egy színházzal a 4-5 éves korosztályt célozva.


Készül a paraván


Mamateknősök és bébiteknősök


Itt pedig már az oviban állítjuk fel a díszletet (szemből nézve balra a tenger, középen a tengerpart, jobbra a falu a házakkal, utakkal)


Kagyló-csoport :)


Érkeznek a lelkes apróságok

A sztori a következő volt:
  1. jelenet: A történet elején ketten játszanak a strandon, egy csomó szemetet szétszórva.
  2. jelenet: Három mamateknős tűnik fel a paraván mögött a tenger felől (közben a háttérben a napocska kicserélődik holdra, mert éjszaka raknak tojást a mamateknősök), két vidám és egy szomorú arcú. A szomorú arcút egy halász levadássza, az egyik vidámképű beleakad egy szemétbe amit otthagytak a strandolók, a másik vidámképű megússza probléma nélkül.
  3. jelenet: Feltűnik a színen két szuperhero önkéntes szuperhero jelmezben (az egyik én vagyok), leszedem szegény teknősről a szemetet hogy folytathassa útját, majd összeszedjük a maradék szemetet a „partról” is, példát statuálva a kicsiknek.
  4. jelenet: A mamateknősök tojást raknak (a lányok a paraván mögül ping-pong labdákat dobálnak), majd miközben a nap és hold folyamatosan váltja egymást a paraván mögött (szimbolizálva a napok múlását), én felmutatok egy ’40-50 nap múlva’ táblát.
  5. jelenet: Megszületnek a teknősök, a kartonból és műanyagból készült tekiket a lányok húzzák fel a paraván mögül, a szuperhero önkéntesek pedig a zseblámpával mutatják a helyes utat (meg segítenek ha a kartontekik beleakadnak a díszletbe).
  6. jelenet: Hirtelen feltűnik egy kutya, egy madár és egy rák, hogy rávessék magukat a kisteknősökre, miközben azok a tengerbe igyekeznek (Cápa zenéje). Miután végigijesztgették a gyerekeket (volt ott nagy sikítozás), a szuperhero önkéntesek újra berobbantak a színre (Indiana Jones zene), és szépen kiszabadították a kisteknősöket az állatok karmai közül. Az eredeti terveken módosítva nem vertük le az állatokat mert az rossz példa lett volna a kicsiknek, úgyhogy csak kedvesen kivettük a szájukból/csőrükből/karmaik közül. Miután minden kisteki biztonságba került, a szuperhero-k kicsit körberepkedtek, lepacsiztak az első sorral, majd álltak még egy 20 másodpercet mert kicsit hosszúra vágtam a zenét ennél a jelenetnél:D
  7. jelenet: A győzelmi zenére (Star Wars zene – látszik hogy én vágtam!) mindenki előjött és mondott egy mondatot törökül (Védd a természetet!, Ne szemetelj! stbstb), majd együtt énekeltünk a kicsikkel valami török nótát (én csak tátogtam lelkesen).


A nézőközönség


A szerencsés kiskölök középen, aki megörökölte a szuperhero álarcom


Szerelem szövődik az első sorban


A szereplőgárda

Háromszor adtuk elő de nem fáradtam el, sokkal inkább feltöltődtem, amiben nagy szerepe volt a finom ebédnek is amit kaptunk (töltött paprika, töltött padlizsán, sült csirkecomb… haza sem akartam menni).


Nyamiiii

Készült mindenkivel vagy 6000 fotó, aztán megkoronáztuk a napot egy fagyizással Mersinben. Nagyon örülök hogy ezt átélhettem, mert nagyon jó volt az előkészítési rész is (paraván festés, szuperhero jel készítés), meg az előadás is, amikor a kicsik lelkesen tapsolnak nekünk amiért megmentjük a kistekiket a gonosz ráktól. Még zenét is megtanultam vágni az ügy érdekében, úgyhogy tényleg tiszta főnyeremény volt.


Csoportkép 5618.


A Superhero!!!! (a szuperhős jelemen a K betű a kaplumbaga első betűje, ami törökül teknőst jelent)


A fiatal óvónénik mindegyikével, és mindegyikük telefonjával/fotógépével pózolnom kellett (persze valahogy túléltem amikor elkezdték lökdösni egymást, hogy ki állhasson mellettem a fotón)

A hétvége lazulással és sportolással telt nekem (edzés, aztán futás a tengerparton, aztán úszás a tengerben), majd vasárnap este elmentünk páran egy pub-ba a városba. Hangulatos élőzene és ajándék tequila, lehet visszamegyünk még:P
 
Ugyancsak a hétvégén megtartotta a magyar szekció az international night-ot, a lányok gulyáslevest főztek, én meg készítettem egy rövid powerpoint előadást. Balaton, Velencei-tó (nekem az a Nr.1), puli, Túró rudi, pálinka, Puskás és a többi, aztán magyar zenéket hallgattunk (Tankcsapda – Mennyország Tourist alap), néptáncot néztünk, majd a Süsü és a TV Maci főcímmel zártuk az estét:)
 
Október 29-én volt Törökországban a Köztársaság Napja (és a legidősebb húgom szülinapja, de ez a történet szempontjából lényegtelen, bocs Kinga). Meghívtak minket egy nagy ünnepségre, ahol volt többféle tánc, kórusfellépés, hagyományos kosztümös bemutató és sok minden egyéb. Nagyon kedvesen kezeltek minket (itt is), felülhettünk a főhelyre, adtak inni és mindenki kapott egy nagy török zászlót. Amúgy is mindenki török zászlót lengetett, és néha megszállt Dugovics Titusz szelleme hogy odarohanjak valakihez és leborítsam zászlóstul, de azért uralkodtam magamon.
 
 
Táncbemutató
 
Jelmezesek
 
Fénykép a királyi páholyból
 
A rendezvény apró sztárja :)
 
Voltam fodrásznál is, és mivel ki akartam próbálni a hagyományos borotválást, több mint egy hétig nem is borotválkoztam. Persze nem olyan volt mint a régi western filmekben, és pisztolyt sem szorítottam a tökéhez amíg a torkomnál matatott, de mindenképp élmény volt. Ráadásul utána valami lángoló cuccal a fülem is kitisztította, úgyhogy én jól hallok, a többiek meg jót röhögtek az ijedt fejemen amikor megláttam, hogy mivel közelít felém. Az egész kijött kevesebb mint 1500 Ft-ból, persze ebben az is közrejátszott, hogy a fodrász a mentorom másod-unokatestvére.
 
Pamacsolás
 

Tessék a fodrász bal kezét figyelni a fejem mögött, ilyen a másod-unokatestvéri szeretet

Sajnos csak egy könyvet hoztam magammal a reptéri súlykorlát miatt és már ki is végeztem, ez Dan Brown új könyve, az Inferno. Ezt csak azért említem (SPOILER!!), mert külön örültem neki amikor a történetben Velencéből (ami szintén szép emlék nekem) átmennek Isztambulba. Pár hét és én is megnézem azt a helyet magamnak:)

A jövőbeli tervekről: készülünk egy workshop-pal valamelyik helyi iskolába (talán a színházat is megismételjük), valamint szeretnénk meglátogatni az innen egy-másfél órára lévő kastélyt, ami egy szigeten van (ha valaki beírja a Google képkeresőbe hogy Mersin, ennek a képe az elsők között van). Majd meglátjuk mi lesz, de mindent le fogok írni.
 
Most pedig jöjjön néhány fotó az elmúlt pár napból, mindenféle különösebb sztori nélkül:)
 

Szokásos kép naponta többször is: kecskéket legeltetnek végig a parton


Bóklásztam egyet a városban egyedül, a távolban a kedvenc mecsetem

Kutyakaja-adagoló Mersinben egy állatkereskedésben

Kis cipő a papucsom mellett a lépcsőházban

Talált kiskutyánk, aki most már Köpek néven fut (ami törökül kutyát jelent), szépen cseperedik. Ha az állatorvos, nagykövetség, légitársaság stbstb. is jóváhagyja, akkor Olaszországba költözik Filippo-hoz. Reggelente együtt jön velünk szemetet szedni, és egyre jobban bírja a hosszú sétákat:)
 
 
Igen igen, már pórázom is van!
 
És még mindig nagyon harapok
 
És egy macskát is bármikor lenyomok!
 
Szóval ennyit mára, mához pontosan 4 hét múlva otthon vagyok:)
Tovább olvasom...

6 - Közel a vége

 
Az elmúlt két hétben nem nagyon erőltettem meg magam blogírás terén, talán csak mert érzem hogy közeleg a vég, és inkább kihasználom az időm. Most november 13-a van, tehát majdnem tél, és pár órája a tengerben fürödtem. Talán érthető miért szeretek ennyire itt lenni:) De most összekaptam magam, úgyhogy gyorsan átfutok az elmúlt napok történésein.
 
A legutóbbi szuper ovis színházi előadás utána nem voltak felhőtlenek a napjaim egészségügyi okokból, bár a részletekbe inkább nem mennék bele. Így is próbáltam teljes erőbedobással készülni a következő kihívásra, ami egy workshop nap volt az egyik helyi iskolába. Workshop alatt azt terveztük, hogy 5 asztalnál csinálunk foglalkozásokat, mindenhol 1-2 önkéntes és 5-6 gyerek; az egyik asztalnál lehetett pénztárcát csinálni újrahasznosított anyagból, máshol karkötőt, esetleg kisteknőst (ugyancsak újrahasznosított dolgokból), álarcokat halloween alkalmából, az én asztalomnál pedig activity-t játszottunk. Úgy tűnt nagyon élvezték a gyerekek, akárcsak én amikor előző este (mikor kiszabadultam a két betűs helyiségről) megcsináltam a saját maszkom.
 
Készül a remekmű

Azt hiszem meg van oldva a következő farsang

Egyébként a workshop előtt ebben az iskolában is előadtuk ugyanazt a színházi műsort, csak sokkal több gyereknek (kb. 200-an voltak), és pár baki is becsúszott. A kedvencem az volt, amikor a szuperhősös jelenetemnél megszólalt az iskolai csengő, ezáltal kikapcsolt a saját zenénk, és amikor 5 másodperc után abbamarad az iskolai csengő, síri csend lett. Egyszerre fagytunk le, és mindenki ezt kérdezte a paraván mögül: „Folytassuk?”, én meg visszasúgtam hogy „IGEEEN!!”, a zene is visszakapcsolt pár másodperc múlva, szóval… majd kivágjuk. A zseblámpám nem működött, emellett amikor a „madár” szájából kiszabadítottam a kisteknőst egy csomó nyál is jött vele és elkezdtünk mindketten röhögni a színpad közepén (persze szinte feltűnés nélkül), de amikor a  szuperhős jelmezemben végigfutottam a gyerekek előtt rendesen megtapsolták a szuperhőst, ami jólesett :) Utána szokás szerint egyesével bemutatkoztunk, és bónuszként elmondtam a török mondatom is (KaplumbaÄŸaları koruyalım! – Óvd a teknősöket!), amire tapsvihar volt a válasz.


A kezdés előtt, a paraván mögött


Gyakorlom a szuperhős pózt


Bemutatkozom (a köpenyem a Bayern München-es törölközőm)


A csapat

A workshop végére megfájdult a fejem, nem tudom hogy a gyerekektől, a betegségemtől, vagy a foglalkozás alatt beszívott töménytelen mennyiségű folyékony ragasztótól, de mindenesetre kivételesen örültem amikor visszatértünk bázisunkra a tengerpartra.


Osztály vigyázz!


Készülnek a maszkok


Besegítek az activity-be


Juhéééé!

Gyógyulásomat elősegítendő estére 6 liter neocitrant valamint alvást terveztem, de rábeszéltek hogy menjek be velük a városba beülni valahova. Ebbe belementem, de azt mondtam hogy ki van zárva hogy szilárd kaját egyek, mert a török tantuni amúgy is kétszer csíp, hát még most hogy beteg vagyok. Miután befejeztem a tantumim átmentünk egy bárba, de előtte közöltem hogy természetesen ma este az alkohol számomra ki van zárva. Miután megittam egy sört, egy tequilát meg egy kis whiskey-t (a leküldött ingyen popcorn mennyiségéről most ne is beszéljünk) visszaautóztunk, majd a hasmenés istenéhez küldött heves imádkozások közepette nyugovóra tértem. Mindenesetre teljesen megérte, egyrészt mert balesetmentes volt az éjszaka, másrészt meg mert nagyon jó élőzene volt a pub-ban.

Másnap délután régi kedves barátaim látogattak meg minket Gaziantepből hárman (magyar-német-spanyol trió), és velük is bementünk este vacsizni Mersinbe (aznap már nem értem be egy tantunival, egy szendvicset is utána küldtem), majd sörözgetéssel zártuk az estét a lakásban. Másnap strandolás és városnézés, hangulatos ebéd a tengerparton, majd rohantak hogy elérjék a buszukat hazafele. A szomorú oldala hogy talán ezeket az embereket sosem látom többé, de ha azt nézem hogy megismerhettem őket és csomó szuper közös élményünk volt, így már egyből megérte.
 
Valamelyik este egy fiatal török férfit búcsúztattak itt ahol lakunk, mert bevonul katonának. Ketten húzták a talpalávalót, eközben a hatalmas török zászlóval borított férfival táncoltak a családtagjai, barátai. Miközben ott álltam köztük és velük együtt tapsoltam, akkor éreztem a legerősebben hogy mennyire különleges itt lenni, olyan érzés volt, amit az ember sosem él át ha csak turistaként utazik valahova, olyan, mintha közéjük tartoznék. És én pont az ilyen érzésekért jöttem ide.
 
Az egyik este a bolgár és litván lány tartott international night-ot, miután ettünk pár országukra jellemző kaját, hallgattunk bolgár valamint litván zenét és megnéztünk néhány videót. A mentorok is befutottak, úgyhogy volt alkalmunk kipróbálni a török bort és vodkát (ha őszinte akarok lenni a török vodka már nagyon nem az első alkalom volt nekem, de ebbe most ne menjünk bele). Az előtte sörrel, utána magyar pálinkával kevert bulinak szédelgős másnap lett a folytatása, de legalább jó színem lett amikor kint felejtettem magam a strandon és elaludtam.
 

Mindenki felöntött a garatra
 
Aztán kifeküdt
 
A napi szintű szemétszedés végre meghozta gyümölcsét, traktorral összegyűjtöttük egy kupacra az általunk összeguberált szemetet, 3-4-szer fordult a teljesen felpakolt traktor, ami elképesztő mennyiség. Miután a több órás munka után mindenki lefürdött, hajat mosott és megmártózott Domestos-ban kiderült, hogy délután jön a városi szervezet, így egy kukásautóra feldobáltuk az egész szeméthalmot. Az igazat megvallva jó móka volt, viccesek voltak közben a mentorok által velünk készített interjúk, és jó volt látni hogy eltűnt a partról ez a hatalmas mennyiség szemét.
 
Hát nem gyönyörű?
 

Indul a móka


Köpek is elkísért minket, mint mindig


És Angelo is tiszteletét tette a part nyugati végéből (én neveztem el Angelo-nak, mert így benne van a nevében az angyal és a gumicukor angol megfelelője)

Hát igen, mindig megtalálom az alkalmat a pózolásra

We did it!

Dolgoztunk üvegházban is (vagy inkább szaunának mondanám), paprika ültetvényen ügyködtünk, félidőnél teáztunk, ennek is jó volt a hangulata, igaziból itt Törökországban eddig mindennek jó hangulata volt:)
 
Bébi paprikák
 

Úúú de nagyon előnyös kép, mindegy ez van ezt kell szeretni

November 12-én, kedden a Mersini Egyetemre mentünk előadást tartani az EVS-ről. A lányok megírták a szöveget, én pedig képekkel feldobva egy szuper powerpoint-ot kerekítettem belőle (csak szerényen!). A nagy előadóban egyből megrohantak az egyetemi emlékek, magyarul kb. öt perc után el akartam aludni, de valahogy túléltem. Rájöttem, hogy a mostani törökül tartott előadásokból is nagyjából annyit értettem mint otthon matek előadáson, szóval no comment.
 
Seyhan, a koordinátorunk beszél, mögötte a diasorunk első kockája
 
Az előadás után kis csoportunk és pár hozzánk csapódott egyetemista beült teázni az egyetem egyik gyönyörű kávézójába (fedetlen étterem, oldalra nézve pedig egy nagy tó), ami nálam természetesen kajálásba torkollott.
 
Átlagos egyetemi kávézó

Valamelyik nap egy gimnáziumba is meghívtak minket beszédet mondani a környezetvédelemről. Én egy osztályra számítottam, esetleg harminc gyerekkel, de egy hatalmas terembe invitáltak minket, ahol legalább kétszám fiatal várt ránk. Nem jöttem zavarba, és mivel a török nyelv már egész jól ment két hónap után, így pár mondatot törökül mondtam. Akkora hatalmas tapsorkánt kaptam cserébe, hogy akkor és ott elhatároztam: ezt újra akarom élni, akarok még ilyen kalandot, akarok még utazni a világban.
 
Köpek már teljesen 110%-osan egészséges, bírja a reggeli három órás túrákat is a parton, egyre szobatisztább (van ilyen szó?) és szófogadóbb. Persze az is vicces amikor kutyasétáltatás közben megkérdik a nevét, és aztán öt percig magyarázkodhatok, ugyanis a Köpek törökül azt jelenti kutya. Tehát:
- Hogy hívják a kutyát?
- Köpek.
- Igen, a kutyát.
- Köpek.
- Tudom hogy ez egy kutya, de mi a neve?
- Köpek!
- Igen, kutya, látom, de hogy hívod?
- KÖPEK!!!
És ez angolul még egyszerűbb, ha az illető csak törökül beszél ez egy örökkévalóság. De nem baj, múltkor is séta közben találkoztam pár sráccal a szomszéd házból, és Köpeknek adtak chipset, nekem meg whiskey kólát, szóval mindenki jól járt.
 
Labdazsonglőr
 
Na most akkor sétálunk, vagy játszunk vagy mi lesz?
 
Múltkor esti séta közben eltűnt az udvaron, úgyhogy nekiálltunk 5-6-an keresni, ők a házak között, én a parton. Ennek az lett az eredménye, hogy miután megtalálták Köpeket utána elkezdtek engem keresni, mert egyrészt én nem tudtam hogy már megvan a kutya, másrészt ők nem tudták hogy én hol vagyok.
 
Az olasz brigád most Isztambulban van, szóval addig én vigyázok Köpekre, és mivel ő Filippo kutyája, megtanultam pár alap parancsszót olaszul. Apropó Filippo, múltkor azt mondta beszéltem valamit álmomban, aztán pár nap múlva meg azt mesélte reggeli közben hogy megint beszéltem, de most angolul!! Azért ez már valami, kicsit átállt az agyam.
 
Esténként teázgatunk együtt (kipróbáltam a kaktuszteát), filmezünk vagy játszunk valamit, kártyázunk esetleg activity-zünk. Múltkor fél óra alatt kitaláltuk hogy Robbie Williams, és aztán kiderült hogy az illetőnek Robin Williams-et kellett volna elmutogatni, de ettől csak viccesebb a játék.
 
Az utolsó hét felé volt egy hatalmas trópusi gyümölcs fesztivál Mersinben, ami egy hosszú felvonulással és rengeteg érdekes alkotással járt, nem beszélve a sok ingyen gyümölcsléről. Nem mondom melengette a lelkem, hogy amíg otthon a november már egészen hideg időt hoz magával, itt a hónap közepén rövidnadrágban és pólóban tudok átélni egy ilyen fesztivált.
 

Üdvözlet a fesztiválon!

Azt hiszem erre mondják, hogy 100% gyümölcstartalom!
 
A felvonuláson nagyon sok hasonlóan ötletes és szép alkotást lehetett látni


Még az egyik kísérő busz tetejére is sikerült feljutni
 
És akkor néhány random kép a teljesség igénye nélkül:
 
Na mit (vagyis kit) vásároltunk
 
Mandarin árus az udvaron
 
Uncsi (dehogy)
 
Használaton kívüli hajó Mersinben a tengerparton

A nagy csámi Mersinben (bár engem leginkább arra a kastélyra emlékeztet, ami a Walt Disney filmek elején van)

Kicsit közelebbről

Majd belülről

Nincs is jobb arra ébredni a tengerparton egy kellemes alvás után, hogy kecskék vesznek körül (értelemszerűen ezen a képen nem a tengerparton fekszem, de oda lehet képzelni engem)

Kislányok és kiscica a kép alján

Alkoholmentes koktél a hasonló nevű nagytestvér mintájára: Eggs on the beach :P

A szentként tisztelt Atatürk és a török zászló

Azt hiszem ennyi mára, jövő héten véget ér a projekt (iszonyat hamar elrepült két hónap itt), a csoport hazamegy, rám viszont vár egy hét a csodálatos Isztambulban;) Jó éjt!
 
KIEGÉSZÍTÉS 3 ÉVVEL KÉSŐBBRŐL: Az utolsó, isztambuli hét történe nem írodótt meg ennek a blognak a részeként, de három évvel később készült egy beszámoló Isztambulról is, jobb később mint soha alapon :)
Tovább olvasom...

Megtalálsz Youtube-on is:

szia@beferekaborondbe.hu

@beferekaborondbe.hu

Külföldi állások