A repülőből kiszállva egyből megcsapott a trópusi meleg, és a sok pálmafa is kellemes benyomást tett rám, ezek szintén új élmények voltak. Egy rövid eligazítás után elfoglaltuk a buszt, ki-ki megkapta a számát (így létszámellenőrzésnél egyből kiderül ha valaki hiányzik), és alkalmam van elcsodálkozni azon, hogy az autópálya mentén is pálmafák vannak, hogy milyen szép a naplemente a tenger felett és hogy milyen rohadt meleg van.

Haifára menet megálltunk egy szupermarketben, ahol már elkezdtük idegenvezetőnk, Zoli módszeres faggatását. Szerintem kezdte sejteni, hogy ez nem egy szokványos csoport, de már nem volt visszaút. A csoporthoz még csatlakozott egy izraeli katona is, aki mind a tíz napban velünk utazott. Haifára érve megvacsoráztunk a svédasztalnál, utána amíg mindenki kicsomagolt én egy szál fürdőruhában próbáltam megkeresni a szálloda állítólagos medencéjét, sikertelenül. Egy laza kis beszélgetés után nyakunkba vettük a várost, és elgyönyörködtünk Haifa esti látképében. Zoli ekkor hülyézett le először, de nem utoljára.

Napi Zoli:

„Itt szép lehetsz, de okos nem.”
 

2011. aug. 2. (2. nap)

Reggel útnak indultunk, hogy nappali fényben is megcsodáljuk Haifát a kilátóból. Nagyon párás volt a levegő, viszont cserébe legalább iszonyat meleg is. De a Bahai Kert így is gyönyörű volt.

Amikor naivan azt hittem, hogy messze kis hazánktól pár hétig nem kell hallanom Flour Tomi Mizuját, hát hatalmas meglepetés ért a buszon. És még sokszor amíg ott voltunk, mondhatni a csapat himnusza lett.

A nap folyamán ellátogattunk a magyar nyelvű zsidó múzeumba, ahol a csoport egyik fele a kiállítást nézte, míg a másik egy videót. Később a sikátorokban bóklásztunk, helyi ortodox zsidó kisfiúkkal fotózkodtunk (szigorúan csak a fiúk), megnéztünk egy gyertyaöntőt és egy zsinagógát. Séta közben a datolya- és fügefák, valamint a szőlő látványa az utcán volt az ami nagyon tetszett, otthon nem igazán őshonosok ezek a gyümölcsök.

Később kibuszoztunk a libanoni határhoz egy kibucba, ahol az egyik kicsit őrült határőrrel beszélgettünk. Azt mondta egy nap alatt le tudnák bombázni Libanon vízkészletének nagyját, és ezt Libanon is tudja, valószínűleg ezért hagyott fel a támadásokkal.

Vacsorára megérkeztünk Bet Alfába egy kibucba, ahol evés és egy kis csapatépítés után kényelmesen ejtőztünk a függőágyakban sört iszogatva, miközben a csillagokat nézegettük a hihetetlenül tiszta égbolton.
 

2012. aug. 3. (3. nap)

Mint Zolitól megtudtuk Izraelben öt éghajlat van, és amikor a trópusin haladtunk át muszáj volt banánfürtökkel fotózkodni. Miután Zoli és a csapatvezetőnk, Dóri nagy nehezen visszatereltek minket a buszra, menet közben láthattuk a híres Kineret-tavat is, ahol Jézus a vízen járt.

Megálltunk a Jordán-folyónál ahol Jézus megkeresztelkedett, majd hatalmas datolyafákkal pózoltunk.

Ezen a napon vezetett be először minket Zoli kedvenc függőségébe, az Aroma kávézó italaiba. Miután megkóstoltuk megértettük rajongását. Később megnéztük a 73 katona helikopteres emlékművét, ahol a felállított kövek helikopterek képét formázzák. Itt és a mellette lévő vizes emlékműnél újra volt alkalmam elcsodálkozni, milyen zseniálisak a zsidó jelképek.

Utunkat egy vízi túrán folytattuk, aminek az elején kipróbáltunk egy drúz ételt: egy nagy palacsinta tészta, benne sok fűszer, olívaolaj meg túró (plusz a visszajáró pénzt is odatette a bácsi, amitől a KÖJÁL kirendelt embere azon nyomban infarktust kapna). Mindenesetre a vízesések szépek voltak, és a hatalmas kaktuszok is, ahol a Zoli által pucolt sabra is finomnak bizonyult (nem annyira mint a Sabra likőr, de azt csak később kóstoltam meg). Ebédre pizzát nyammogtunk.

Vacsora előtt elmentünk pancsolnia kibuc uszodájába, ami igencsak jólesett, ahogy a 30 fős röpimeccs is. Utána néhány fiú és pár belevaló lányka társaságában szuper focimeccset játszottunk, ami a pálmafákkal határolt pálya miatt volt felejthetetlen.

Este szabadfoglalkozás keretében vicces függőágyas fotókat csináltunk egymásról, amit a lustaság miatt inkább e-mailben küldtünk el egymásnak, csak hogy ne kelljen felkelni és két métert sétálni a szomszédos függőágyig.
 

2012. aug. 4. (4. nap)

Miután elhagytuk a kibucot utunk a közelben lévő természetesen kialakult medencékhez vezetett, ami a legszebb „uszoda” volt, amit valaha láttam. Búvárkodtunk, úszkáltunk, és lábpedikűröztettünk a halakkal, ami máshol egy vagyon, itt meg csak elég volt hozzá bemenni a vízbe.

Miután összetereltek minket Jeruzsálem felé vettük az irányt, amit egyszerre pillantottunk meg, ugyanis ahogy kijöttünk egy hosszú alagútból és meghallottuk Zoli felszólítását, egyszerre láttuk meg a híres várost. Itt (merő véletlenségből egy Aromában) találkoztunk nyolc katonánkkal, aki innentől pár napig velünk maradtak, négy lány és négy fiú. Miután gyönyörködtünk a látképen két kilátóból is, elfoglaltuk szállásainkat a Jerusalem Tower-ben. Este közös beszélgetés és játék, immár a katonákkal kiegészülve.

2011. aug. 5. (5. nap)

Meglátogattuk az Izrael Múzeumot, ahol többek között a Holt-tengeri tekercseket is őrzik. Séta után a Parlament előtt hallgattuk Zolit és fotózkodtunk az óriási menóra előtt.

Később belevetettük magunkat az óvárosi piac forgatagába, ahol mindenkit magával ragadott a hangulat és a szembe jövő emberek áradata. Személy szerint ittam két-háromféle jégkását, és kipróbáltam a frissen csavart répalevet, amit soha többé, két korty után kezébe is nyomtam az első csoporttársamnak aki szembejött a piacon. Miután visszamentünk a szállásra Dórival elmentünk strandpapucsot venni nekem, tökéletesen szuperál, pedig csak 15 sékel volt.

Este közösen elmentünk a nagy zsinagógába sabbath alkalmából, ahol a fiúk és lányok egymástól elszeparálva imádkozhattak vagy csodálhatták a zsinagógát. Visszaérve a szállóba a zsidó hagyományoknak megfelelően áldást mondtunk a kenyérre és borra, majd megvacsoráztunk. Bár én nem vagyok vallásos, tetszett az egész alkalomnak az ünnepélyes hangulata. Jeruzsálemben éjszaka is hatalmas élet van, tele van fiatalokkal az utca, de most péntek lévén alig lehetett embereket vagy járműveket látni.
 

2011. aug. 6. (6. nap)

Nyakunkba vettük az Óvárost, megnéztük az utolsó vacsora színhelyét és Mária sírját. Utána végre közelről is megcsodálhattuk a siratófalat, amit már gondolom többen évek óta nagyon vártunk. Akinek volt kedve (és cetlije), az kis kívánságait leírva egy papírra a fal réseibe tehette, én is így tettem.

Később beszélgettünk a holokausztról, hogy kinek mit jelent, hogy dolgozzák fel a családok és hasonló témák, majd viccesebb vizekre evezve a katonák által kitalált játékokat játszottuk, amivel szerencsére újra jó lett a hangulat a szomorú témák után.

Este újabb séta Jeruzsálemben a nemrég felújított sétálóutcában, ahol lebontás előtt a házak tégláit számokkal látták el, így a felújítás után a szétszedett házak tökéletesen a régi formájukban épültek meg újra. Zseniális, ha engem kérdeztek. Az egy órás szabadidős bóklászást mindenki máshogy használta ki, volt, aki a boltnézegetés után enni ment, és van, aki beszállt egy szuper utcai zenélésbe (rajtam kívül a fél Taglit-csoport, a gitárnál a katonai kísérőnk muzsikált).

Később az egyik kedves katona kínálásra nem lehetett nemet mondani, így a felajánlott itókából (név szerint Arak) mindenki elfogadott. Nem mondom hogy nagyon erős volt, de akadt olyan udvariatlan és kevésbé harcedzett személy, aki a feles lenyelését követő harmadik másodpercben már ki is hányta. Voltunk bulizni is, különös élmény volt a világ egyik leghíresebb történelmi városában szórakozóhelyre menni.
 

2011. aug. 7. (7. nap)

Elhagyva Jeruzsálemet első utunk a Holocaust múzeumba vezetett (Yad Washem), ahol mindenkit megérintettek a látottak. A gyerekek emlékére kialakított rész különösen szívfacsaró volt, ahogy a tükrök felerősítették az öt gyertya fényét a teremben, miközben rég meghalt gyerekek nevét hallottuk. Bár ez a múzeum nagyon elszomorított és megviselt (mindenkit), örülök, hogy van ilyen hely, mert ezeket a dolgokat sosem szabad elfelejteni vagy letagadni.

Ezután a katonai temetőbe mentünk, ahol szintén mindenki bánatos lett, miközben a gyönyörűen ápolt sírok között sétáltunk, és Zoli történetei csak szomorúbbá tettek minket. Részt vehettünk egy megemlékezésen is, ahol a hadsereg kántora énekelt.

Ezután buszra szálltunk és meg sem álltunk estig, amikor is a Negev-sivatagba értünk. A beduinok hozták a vacsorát, amit egy sátorban négyes csoportokban körbeülve ettünk meg. Ezután letáboroztunk az alvós sátrunkban, tábortűz körül énekeltünk, tevéket lestünk, bóklásztunk a táborban, vagy épp Zoli teáját ittuk. Később galád személyem vezetésével vicces fotókat csináltunk szerencsétlen alvó emberekkel, akik nem is tudták, hogy félszáz műanyag poharat pakolunk rájuk éppen. De a móka mellett is maradt idő gyönyörködni a csillagokban, a sivatagban, meg úgy az egésznek a hangulatában. És bár ezt leírni nem lehet csak átérezni, de ez volt életem egyik legszebb éjszakája.

2011. aug. 8. (8. nap)

Reggeli után kettesével lábaink közé kaptunk egy tevét, és uzsgyi a sivatag. Szegény Andris mögöttem az arca alapján már egy életre megbánta, hogy felült a tevére. Ha mindenki képeit beleszámoljuk, nagyjából 3 és 4 ezer közé tehető a képek száma, amit a tevekaravánozás közben ellőttünk. Még egy magányos teve is csatlakozott hozzánk, megunva addigi remete életét.

A sivatagokat elhagyva új állomásunk a Masada volt, ahol is a melegre való tekintettel felvonóval kerültünk fel a világörökség tetejére. Megcsodálhattuk az ősi vízrendszer makettjét, a római légiók nyomait, és még rengeteg dolgot ami a régmúlt emlékeit őrzi. És emellett szerencsére nem is fáztunk a tűző napon 40 fokban.

Ezután egy természetvédelmi parkba mentünk, de előtte könnyes-nyálas búcsút vettünk a katonáktól. Bár csak négy napot voltunk együtt, eléggé a szívünkhöz nőttek (van, akinek nem csak a szívéhez, de ebbe most ne menjünk bele). A parkban vízesésekben fürdőztünk és megmásztunk egy kisebb hegyet, de elég hamar kihajtottak minket, mert ötkor kiengedték az állatokat, és nem akarták hogy bárkit megegyenek (vagy mi őket, ezt nem tisztáztuk).

A park után fürdőgatya fel, és irány a Holt-tenger! Zoli parancsára mindenki belenyalt a vízbe majd belevetettük magunk, és elkészült a 2183. csoportkép is. 20-30 perc fürdőzés és a buszvezető bácsi nyálcsorgató veszettséggyanús „senki nem jön fel vizes gatyában!!” kitörése után visszaszálltunk a buszra, és Eilat-ig meg sem álltunk. És bár az elkövetkező napokban láttam a Vörös- és a Földközi-tengert is, határozottan mondhatom, hogy ez volt a legszebb (még ha a Holt-tenger valójában tó is).

Este Eilat-on „végre” részünk volt egy kis melegben is, bár az esti 34 fok az utcán kicsit szauna volt. A csoport egy része elment Zolival várost nézni, egy része lefeküdt, egy másik része pedig ment volna Zoliékkal, csak lekéste az indulást.
 

2011. aug. 9. (9. nap)

Fél ötkor kelés és irány hegyet mászni, hogy a legjobb helyről lássuk a napfelkeltét. 4:45-kor elindultunk a busszal, és aki látta álmos felvonulásunkat azt hihette, hogy egy zombi-film stábja vonul végig. Én úgy is éreztem magam személy szerint. De megérte, mert miután egymás kezét fogva, csukott szemmel, Zolira hagyatkozva felértünk a hegycsúcsra, gyönyörű látvány tárult elénk. Az izraeli-egyiptomi-szaúd-arábiai-jordániai négyes-határ felett csodaszép látvány volt ahogy felkelt a nap, és beragyogta a Vörös-tengert. Napfelkelte után kattogtak a fotógépek, a geológusok köveket gyűjtöttek, a bénábbak sérüléseket, és szuper Gyűrűk ura idézetekkel spékelt utunk végén lesétáltunk a Vörös-tengerhez. Itt pancsiztunk egy kicsit, láttunk halakat meg rákot, és kitörölve szemünkből a maradék álmosságot és a sós vizet felszálltunk a buszra és visszamentünk a többiekért, akik többre értékelték az alvást mint a napfelkeltét.

Miután elhagytuk eilati szállodánk a Vörös-kanyon volt a következő cél. Olyan gyönyörű sivatagban sétáltunk, amilyet eddig csak filmben láttam. Személy szerint nekem a tengernél és a városoknál is jobban tetszett.

Kora este megérkeztünk Tel-Avivba, ahol meglovagoltuk a Földközi-tengert. A gyanútlan fürdőzőket (mint én) úgy forgatott meg a víz mint a centrifuga, és mártogatott meg kedvesen az iszapban miután hatszor odacsapta a fejem. De még így is szuper volt.

Este Jaffában, az óvárosban sétáltunk, a szokásos peulánkat a parkban tartottuk, ahol vacsora gyanánt frissen sült pereceket ettük.
 

2011. aug. 10. (10. nap)

Meglátogattunk egy tel-avivi mozgássérült központot, ahol kipróbáltuk milyen az élet a kerekesszékben ülve és meghallgattuk egy fiú sztoriját, aki elmesélte mit ért el az életben sérülése után. Nagyon inspiráló volt számomra a fiú bátor kiállása és élni akarása.

Ezután városnézés és ebéd, miközben körülöttünk a tüntetők sátrai a Rothschild úton, akik az utcán élve demonstráltak a magas lakásárak ellen.

Ebéd után megnéztük a híres Függetlenség Termét, ahol először egy videót láttunk, amin nagyjából mindenki bealudt, nem azért mert nem tetszett a film, hanem mert már mindenki hullafáradt volt így tíz nap után. A Függetlenség Termében meghallgattuk Ben Gurion hangját, ahogy kihirdeti Izraelt független országnak, és sok más érdekes tényt, bár én személy szerint folytam le a székről, nemcsak hogy elaludtam de még álmodtam is.

Ezután a piacon bóklásztunk (Zoli: „Olyan pólók vannak itt hogy bepisilsz”) de siettünk, így jutott még egy óra arra is, hogy a Földközi-tenger újfent gatyába (és gatyából ki-) rázzon.

Este eljött a 2. Pre-Tagliton látott film most már idősebb korú főhőse, hogy a hotel tetején meséljen nekünk élményeiről, és hogy utána válaszoljon a kérdéseinkre. Miután a bácsi elment mi elbeszélgettünk kinek milyen volt ez a tíz nap, megkaptuk a pólóink és Orly ajándékait, kitöltöttünk pár kérdőívet és lementünk a tengerpartra egy utolsó közös bandázásra. Néztük a hullámokat, borozgattunk, de egyszer minden jónak eljön a vége, így hajnali 3-kor könnyes búcsút vettünk attól aki hazament.
 

Következő hét

A következő egy hét már a pihenésről szólt, és nem arról, hogy minél több helyet tudjak felfedezni. Első nap megnéztem Jeruzsálemben az ősi földalatti vízrendszert a hozzákapcsolódó érdekes idegenvezetéssel.

A városban találkoztam nagypapám barátaival, akik nem csak hogy engem, de még őt sem látták soha, csak telefonon és e-mailben tartották a kapcsolatot. Ennek ellenére nagyon kedvesen vártak, a dugó miatt sokat késtem de az idős bácsi rendületlenül várt a napon, hatalmas és kellemes ebéddel vártak. Ráadásul pár nappal korábban - amikor maguktól felkerestek jeruzsálemi szállodámban - kiderült, hogy az unokájuké az egyik legnagyobb szórakozóhely a városban, úgyhogy ingyen ihattam és bulizhattam ott. Újból volt alkalmam elcsodálkozni az izraeli vendégszereteten.

A fél napos jeruzsálemi program után átbuszoztam Tel-Avivba, ahol többnyire a tengerparton loptam a napot, elmentem egy iszonyat hangulatos szabadtéri bárba, ahol az asztalhoz leülve az arcomba csapott a sós permet, ahogy a két méterre lévő tenger megtört a sziklákon. Nem mintha ez elfeledtette volna velem azt, hogy egy abszint 3-4 ezer forintnak megfelelő sékelbe került. Voltam egy jacht-os úton is a tengeren, ahol a legjobban a tűzhely kiépítése tetszett, mely úgy volt kialakítva, hogy nagy hullámok között is vízszintes marad. Ami kevésbé tetszett hogy kihánytam a reggelim, mert a nagy hullámok csak a tűzhelyet kímélték, engem nem.

A három nap után átbuszoztam Eilat-ba, ez egy öt órás út volt a sivatagon át. Gyönyörű volt a látvány, sokkal nagyobb élmény volt mintha csak átrepültem volna.

Eilat-on folytattam a Tel-Avivos hagyományt és ugyanúgy a tengerparton fetrengtem, csak ezúttal a Vörös-tengernél. És ezúttal nem a hullámokkal harcoltam, hiszen a tengernek ezen a keskeny részén nincsenek hullámok, ellenben kiválóan lehetett snorkelkedni. Elég egy szemüveg, egy pipa és egy uszony, és máris egy teljesen más világba csöppen az ember, gyönyörű a víz alatti birodalom. A Némó nyomában komplett stábja mellett számos másféle halat és felismerhetetlen élőlényt láttam a lélegzetelállító színes zátonyok között.

Ellátogattam a Vízalatti Obszervatóriumhoz is, ami nagyon különleges élmény volt. A jellegzetes fehér torony tetejéből kilátás nyílik a tengerre és a sivatagra, míg az aljában – mely már a vízszint alatt van – beláthatunk a tenger életében. Ellentétben egy állatkerttel így nem fogságban lévő állatokat látunk, hanem bepillanthatunk a mindennapi életükbe, ahogy elúsznak az üvegfalak előtt. Hasonló élmény volt utazni a Coral 2000 Cruise-zal, mely egy üvegfenekű hajó. Ha lentre ülünk akkor menetközben szó szerint a korallzátonyok és az állatok mellett utazunk. A fentieken kívül még megnéztem a speciális moziban egy kisfilmet, a teknősöket és a többi állatot, valamint egy finom ebéd is belefért a napba. Kifelé megkörnyékeztek egy kis tevegelésre, olyan módon, ahogy otthon a kisgyerekek mennek körbe-körbe a pónikon.

Éjszaka itt is nagy élet van, de elég hamar megtapasztaltam a saját példámon a többi fiatal miért nem iszik alkoholt az utcán: olyan meleg van, hogy már pár korty az ember fejébe száll.

Négy nap után visszabuszoztam Tel-Avivba és könnyes búcsút vettem Izraeltől, amit nagyon remélem, hogy egy nap még viszontlátok, mert itt mindent megtalál az ember: tengert, sivatagok, nagyvárosokat, és a kézzel fogható történelmet.
 

Ha kedved kaptál Izrael felfedezésére, akkor lehet hogy erre ingyen is lehetőséged van, ha megfelelsz pár feltételnek. Ugorj az alábbi linkre, és keresd meg a Taglitos részt!