BLOG
Angkor és Sziemreap
Bangkok
Izraeli országjárás
Kínai óvóbácsiskodás
Párizs
Török EVS
Velencei karnevál
ÚTTERVEZŐ:
Ausztria
Bécs
Csehország
Prága
Franciaország
Párizs
Hollandia
Amszterdam
Hongkong
Hongkong
Indonézia
Gili-szigetek
Izrael
Eilat
Jeruzsálem
Tel-Aviv
Kambodzsa
Sziemreap
Kína
Peking
Sanghaj
Sanya, Hainan
Lengyelország
Krakkó
Zakopane
Magyarország
Állatkertek
Velencei-tó
Németország
Mannheim, Heidelberg
Olaszország
Velence
Szingapúr
Szingapúr
Thaiföld
Bangkok
Elephant Haven
Törökország
Gaziantep, Halfeti
Isztambul
Kappadókia
Mersin

Cikkek

No ladyboy!

No ladyboy!

Bangkokba gond nélkül megérkeztem hétfő este, és a Khaosan Road-nál (ami a város egyik – ha nem a – legnépszerűbb utcája) lévő szállásom nagyon hamar megtaláltam egy reptéri vonat és taxi kombóval. Itt a taxi nem csak a gazdagok kiváltsága, ahogy sok minden más is, ez is nagyon olcsó az országban. A szállásomhoz olyan szűk és ijesztő sikátor vezetett, hogy bármelyik hasfelmetszős horrornak remek színhelye lenne, és már átkoztam magam hogy olyan szállást választottam, ahol a vesémmel fizetek a szobáért, amikor elém tárult egy nagyon szép és tiszta lobby egy üvegfalon át.


"Te tényleg olyan hülye vagy hogy itt vettél ki szobát?"

A szobám nagy volt, szépen kitakarítva, a dolgozók jól beszéltek angolul, és ára is nagyon kedvező volt. Miután ledobtam a cuccaim elindultam felfedezni a Khaosan Road-ot és környékét, és első látásra beleszerettem a városba.


Annyiba került ez az erkélyes szoba, amennyiért Hong Kong-ban  csak egy pici dobozt kaptam, egy fél négyzetméteres ablakkal

Másnap újult erővel vetettem be magam a városnézésbe, kezdésnek a Királyi Palotát választva. Előre utána olvastam a helynek, és láttam hogy csak hosszú nadrágba lehet bemenni. Mivel nem akartam hogy a ruhabérléssel is lehúzzanak (ami nagy biznisz a palotánál), betettem a szürke melegítőnacim, és a világ legkényelmesebb múzeumlátogatását könyvelhettem el. A számomra eléggé egysíkú kínai kolostorok után nagy felüdülés volt látni az aranyozott, díszes épületeket, melyek lélegzetelállító látványt nyújtottak. Össze-vissza bolyongtam köztük, néha betérve egy-egy érdekes fegyver- vagy más kiállításra.


Nem úgy van az hogy bármilyen ruhában bemehetünk


Már a belépés után rögtön van mit nézni


Nem azért vagyok melegítőnadrágban, amiért a szalonnás fagyit is bicskával eszem (azaz mert paraszt vagyok), hanem mert csak így lehetett bemenni


Őrizzük a palotát


Lelkes pózer a falfestmények előtt



Helyi biztiőr


Arany ameddig a szem ellát


Macska a kambodzsai Angkor Wat makettjében (ekkor még azt hittem hogy pár nap múlva látom az igazit is)


Char Lee angyalai


Több száz éves fegyverek a kiállításon, nemcsak Thaiföldről


A fegyverek éber őre. Felkelt hogy ne fotózzam ha megoldható, aztán visszaaludt

Az idillt – és a következő napjaimat – azonban egy üzenet sikeresen derékbe törte, történt ugyanis hogy jött egy üzenet a főnökömtől. Azt írta hogy ugyan megvan a munkavállalási engedély, de magához a vízumhoz haza kell mennem MAGYARORSZÁGRA, és ott kell igényelnem. Nem hittem a szememnek, először azt hittem Hong Kong-ot akart írni Hungary helyett és elgépelte, de elég hamar kiderült hogy nem. Ha nem kérdeztem meg előzőleg százszor akkor egyszer sem: „Tuti elég majd az a papír, és visszamehetek Kínába? Igen, igen, igen.” Hát mint kiderült nagyon nem, nem, nem.
A következő fél nap számomra kábulatban telt, de közben megnéztem még a palotához közel, pár száz méterre található Wat Pho-t, melynek legnagyobb nevezetessége az arannyal bevont hatalmas, 46 méter hosszú és 15 méter magas fekvő Buddha szobor, mely a legnagyobb beltéri Buddha ábrázolás.
 
Elég kényelmetlen póz de úgy tűnik neki bejön

Szoborról sem csináltam még panorámaképet


Hiába csikizték a talpát, nem csikis (a munkások jól érzékeltetik a szobor hatalmas méretét)

Nemcsak a szobor volt szép Wat Pho templomában (és most nem magamra gondoltam)


Buddha és a mókusok, 2017 telén a mozikban

Nekik már csak ülőhely jutott, a nagydarab elfoglalta az egyetlen fekvős részt


Ezután áthajóztam a túlpartra 3 baht-ért cserébe, és megnéztem a hatalmas és fenséges Wat Arun templomot, mely felújítás alatt állt, így nem lehetett felmászni a tetejére. Valaki nagyon forgatja bennem a tőrt.
 
"Van szád, tudsz olvasni, tudsz kérdezni, köszönöm" - hajóállomás

Bácsi a hajónk mellett

Wat Arun-t már messziről észreveszi az ember


Itt sem spóroltak az arannyal


Úgy tűnik nagyon sok lépcsőtől kímélt meg a felújítás

Nem mellesleg meredek lépcsőktől


Bangkokban nagyon sok iskolás csoportot láttam, egyenruhában

Mindeközben számoltam és gondolkodtam, végigzongoráztam az összes lehetőséget, de a lényeg ez volt: menjek vagy maradjak? Annyit szívtam már a vízum miatt, annyi pénzt buktam rajta, és most még egy retúr magyarországi repjegyet is ki kell fizetnem, ami így utolsó pillanatban megvéve barátok között is 235 ezer forint körül van. Logikai és érzelmi alapon is végül úgy döntöttem hogy nem fogok kiszállni, beleállok a mostani helyzetbe, és megpróbálom kihozni a legjobbat. Sajnos így a kambodzsai túra ugrott, amit tudtam lemondtam, de például a repjegy és a vízum árát már nem lehetett visszatéríteni (adjunk hozzá 30 ezret a fenti 235 ezerhez). Így hát felkészültem, hogy három bangkoki éjszaka után, egyetlen kis kézipoggyásszal hazarepüljek Thaiföldről Budapestre.
Mivel volt még időm városnézésre, megpróbáltam maximálisan kihasználni a lehetőségeim. Felfedeztem a Khaosan Road és a mellette lévő Soi Rambuttri nyüzgő közegét, ahol éjszaka volt igazán élet. Én nagyon szeretek enni, és itt bőven volt miből válogatni. Nagy kedvencem, a pad thai tészta elképesztően finom volt, és egy hatalmas adag már 400 forintból kijött, garnélarákkal is csak plusz 150 forinttal volt drágább. De az utcákon egymást váltogatták a grilles ételek, a kebabosok, a gyümölcsösök, vagy akár a skorpió, óriáspók vagy bogár árusok.
 
Pad thai első kézből

Kókusz fagyi, tölcsér helyett kókuszban

10 baht-ért, azaz kb. 75 forintért lehetett lefotózni a bogaras standokat

Nagyon tetszett egymás mellett a gyorséttermek és az utcai árusok kontrasztja, főleg mert az előbbieket alig látogatták, annyira jó volt a helyi kínálat

Kedvenc vacsorám, mindössze kb. 530 forintért

Vacsora a Khaosan Road-on

Szegény pára először kóstolja meg a duriánt (és valószínűleg utoljára)

A bárokból élőzene szólt, az utcán freestyle-osok táncoltak. Az utcán a szuvenírvásárláson és evésen kívül csináltathattunk afrofonást, hennát, de rendelhettünk akár diplomát, nyelvvizsgát vagy jogosítványt is (egy magyar jogosítvány is ki volt állítva a példák között). Persze úton-útfélen leszólítják az embert: tuktuk? taxi? masszázs? ping-pong show? happy end? Sokszor mindezt egy ember kérdi. Nem tudom elképzelni, hogy valaki egyszerre vezet tuktukot, és próbál bejuttatni egy ping-pong show-ra.
 
Félórás masszázs 120-150 baht-ért cserébe


Soi Rambuttri



Az a kuki biztos nem azt jelenti ott, mint nálunk, de nekem vicces volt

Ebből valószínűleg semmit nem vihettem volna fel a kézipoggyászomban

Aragorn, a nimfapapagájom a világhír felé!

Nyelvvizsga? Jogosítvány? Diploma? Diákigazolvány? Sajtóbelépő?


Ha már a híres-neves ping-pong show: Bangkok leghírhedtebb és így a turisták számára az egyik legvonzóbb része Patpong, a piroslámpás negyed. Természetesen ez sem maradhatott ki a városnézésből, így egyik este útnak indultam hogy saját szememmel is láthassam. A taxisok sok pénzt kértek a dugó miatt (sok alatt úgy értem hogy thai viszonylatban nézve, még magyar tárcával sem lett volna nagy durranás), úgyhogy gondoltam ideje kipróbálnom a buszt. Miután meglett a megálló és a busz is, leültem egy székre, és a jegyszedő néni minden új felszállóhoz odament. Kifizettem nagyjából 3 baht-ot (23 forintot) a jegyért, és kényelmesen hátradőltem, hogy kiélvezzem az amúgy dugó nélkül 20 perces, így kb. másfél órás utat. Sokszor a busz szó szerint percekig nem mozdult, olyan forgalom volt, de ez itt teljesen normálisnak számít.
 
Ezen a busztáblán igazodjon ki az ember

A jegyszedő néni megígérte hogy szól amikor le kell szállnom, de... elfelejtette

Ha dugó van akkor se előre, se hátra

Patpong-hoz érve megnéztem a helyi kirakodókat a Patpong Night Bazaar-nál, és egy dologban különböztek attól, amiket eddig láttam: itt az árusok az út közepén voltak, és mind a két szélükön, az út mentén éttermek, bárok, sztriptízklubok csalogatták a turistákat, kacsingattak a vetkőzőslányok, haverkodtak a felhajtósrácok.
 
Mindenkit üdvözülünk a Másnaposok 2-ben

Patpong éjszakai vásár

Középen egy kis ruha, szuvenír, miegyéb, oldalt meg a klubok

Miután háromszor oda-vissza legyalogoltam az árusokat, úgy gondoltam ha már itt vagyok muszáj benéznem egy híres bangkoki klubba is, így hagytam hogy az egyik „programfüzetet” lóbáló csávó leszólítson, aki kapva kapott az alkalmon. Azt mondta csak egy sört kell vennem 100 baht-ért, és nincs semmi más rejtett költség (100 baht nagyon sok egy sörért, de egy klubban megéri). Arra számítottam, hogy az egyik utcafronton lévő kis klubba megyünk be, gyorsan körülnézek majd szedem a sátorfám, a maradék pénzem és szerveim, mert ezek nem olyan helyek, amelyikről bármelyik turistakönyv azt írná hogy az ember egyedül látogassa. Mint kiderült újdonsült idegenvezetőmnek eltérő tervei voltak mert teljesen más irányba indultunk, átvágtunk az árusokon, fel egy lépcsőn, majd bevitt egy olyan ajtón, amit az utcáról nem is látni. A helyre betérve egy tipikus, lilás-rózsaszínes színben úszó termet láttam, középen egy színpaddal, amin 5-6 lány riszálta magát úgy, mint az LSD hatása alatt álló mókusok. Két dolgot vettem rögtön észre miután beléptem: én vagyok az egyetlen vendég az egész teremben, valamint egy nőt a színpadon, aki gyertyaállásban foglalt helyett, és a lába között szívott egy cigit a nemiszervével (máshogy egyszerűbb lenne kifejezni magam, de hátha gyerekek is olvasnak. Nekik üzenem hogy a cigi rossz, akár a száddal, akár a punciddal szívod. Hopp, csak kicsúszott.) Még felocsúdni sem volt időm, már a kezembe is nyomták a 100 baht-os söröm, leültettek egy helyre, és mindkét oldalamon helyet foglalt egy-egy lány, akiknek határozottan jót tett a sötétség. Én elég hamar a vészkijáratokat kezdtem keresni a szememmel, amikor is elém toltak egy papírt meg egy filcet, hogy írjam rá a nevem. Azt hittem azért kérdik a nevem, hogy majd így közvetlenebbül tudjanak beszélgetni velem. Ráírtam a nevem a papírra, amit az egyik lány elvitt a színpadhoz, és odaadta egy ránézésre 40-50 éves nőnek. Ő picit barátkozott a szöveggel, majd fogott egy filcet, feldugta oda ahova korábban egy kolléganője a cigit, majd a színpadon akkurátusan elkezdte írni a nevem egy üres papírra. Én nem hittem a szememnek de próbáltam laza maradni, hogy a kívülállók számára úgy tűnjön számomra mindennapos az írásnak ezen formája. Közben a mellettem lévő csaj próbált barátkozni, és megkérdezte honnan jöttem. Nagyon abszurd volt az egész. Miután leírta a nevem, mondták hogy adjak neki egy százas borravalót. Mivel a felszólítás hangsúlya nem egészen a kéréshez volt hasonló, gondoltam ennyibe nem halok bele, és kivettem egy százast, amit odaadtam neki. A százassal kijött a pénztárcámból két húszas is, amire úgy csapott le a mellettem lévő két csaj, mintha aranyrudak lennének. Az egyiket visszaszereztem, a másikat a csaj olyan helyre tette ahova gumikesztyűvel sem nyúltam volna. Akitől elvettem a 20 baht-ot – ami nagyjából kemény 150 forint – olyan csúnyán nézett rám, hogy elkezdtem gondolkodni a bangkoki magyar nagykövetség számán, hátha még jól jön. Eddigre már hárman ültek körülöttem, és a színpadiak is engem akartak lekötni, mint egyetlen vendéget. Még fel sem ocsúdtam a kifosztásomra tett kísérletből, amikor nyújtottak felém egy kötelet, hogy fogjam még és kezdjem el húzni. Megnéztem hol a kötél vége, és mondtam hogy kösz nem, inkább nem fognám meg. A csaj nem zavartatta magát, elkezdte húzni helyettem, és a kötél végeláthatatlanul jött ki egy másik lány lábai közül, aki a színpadon állt. Onnan lehetett tudni hogy halad a kötél, hogy 10-15 centinként volt egy papírcsillag a zsinóron, és egyre több ilyen csillag került elő. Akkor sem nyúltam volna a kötélhez ha a végén a munkavízumom van. Mikor végre elfogyott a kötél és mondták hogy neki is adjak borravalót, úgy éreztem elég volt a mókából, és ideje menni, így kitértem az új borravaló elől, és a kiszabadítottam magam. Odamentem a pulthoz, és mondtam hogy kifizetném a százast a sörömért, aztán hazamegyek zuhanyozni és elégetni a ruháim. Kicsit babráltak a számológéppel, majd elém tolták a számlát, amin az állt, hogy 2200 baht. Olyan meglepődve néztem a papírra mint lufiárus a nyílzáporra, de valahol számítottam arra hogy nem lesz olyan egyszerű innen kiszabadulni, és hogy a lányok piáját – ami valamivel drágább mint az én söröm – is nekem kell fizetni. Először diplomatikusan próbáltam kezelni a problémát, és mondtam nekik hogy eddig 100 baht-ról volt szó. Ők kevésbe voltak diplomatikusok, és mondták hogy nem, ennyi. Hiába mondtam hogy volt itt egy csávó, akivel megegyeztem, azt mondták nincs itt semmilyen csávó (és már tényleg nem volt). Úgy láttam itt észérvekkel semmire sem megyek, így a sarkamra álltam, hogy én ezt ki nem fizetem. Úgy tűnt hozzá vannak szokva a harcias vendégekhez, mert egyből körbeállt három alulöltözött csaj. Aki korábban még mellettem ült és próbált a fülembe duruzsolni, most a karomat kezdte rángatni, hogy fizessek de rögtön. Gyorsan alkalmazkodtam a megváltozott tárgyalási stratégiához, iszonyatosan nagyot csaptam az asztalra, és elkezdtem kiabálni, hogy egy százast fizetek, többet nem, mindenki húzzon oda, ahol a cigijüket is szívják. Ettől kicsit megszeppentek és egyből elkezdtek alkudozni, de semmiképp nem voltam hajlandó többet fizetni, mint 100 baht. Végül beletörődtek, és az egyik csaj már úgy lökdösött ki, mintha én akartam volna ott maradni reggelig. Nagy kárt nem tett bennem mert egy feljebb alacsonyabb volt, de nagyon nevettem magamban, hogy aki még tíz perce el akarta nyerni a kegyeim, most szó szerint ki akar dobni. Mire az ajtóhoz értem már annyira tetszett a szitu hogy hangosan nevettem, és bár a buszmegállóig párszor a hátam mögé néztem, egyik puncival-papírsárkányt-hajtogató-amazon sem akart utánam jönni. Nagyon örültem hogy semmit olyat nem fogtam meg a klubban ami miatt később lerohadhat a karom, egészen addig, amíg elmeséltem Anyának a sztorit. Ő hívta fel rá a figyelmem, hogy a filctollat amivel leírtam a nevem valószínűleg nem sterilen vették elő egy dobozból csak az én kedvemért. Anya nagyon nevetett az arckifejezésemen, mikor rájöttem hogy igaza van.
Másnap, az utolsó teljes napomon elmentem a Bangkoki Nemzeti Múzeumba, mely a Királyi Palotától csak 10 perc sétára található (imádom az olyan városokat, ahol a legtöbb nevezetesség ilyen közel van egymáshoz). A múzeumban egy-két iskoláscsoporton és néhány egyéb látogatón kívül nem nagyon volt senki, így teljesen nyugodtan tudtam nézelődni, nem úgy mint például Pekingben, ahol csak kihalásos alapon lehetett egy-egy vitrin tartalmát közelebbről is megtekinteni. A múzeum több épületben mutatja be a térség történetét, nekem nagyon tetszett.
 
Jéé, még egy iskoláscsoport a bejáratnál

Gengszter-fotó

A szerzetesek a múzeumban is szerzetesek maradnak

Bárhogy kértem, nem volt hajlandó a kamerába nézni


Ki mondta hogy a buddhisták nem szeretik a rockzenét

Az egyik első thai írógép, a billentyűzeten érdekes betűkkel


Thai dumbók

Délután elmentem a Lumpini Parkba, őszintén megmondom csak azért, mert az interneten úgy olvastam, hogy ott szabadon bóklászó nagy varánuszokat lehet látni. Nem is kellett csalódnom, pár perc múlva szembejött az első példány, és utána még nagyon sokat láttam, az egészen aprótól a legalább két méteres óriásig.
 
A park bejárata

Nagyon sok varánusz mászkált szabadon, én meg örültem mint majom a farkának



A parknak ettől függetlenül is kellemes hangulata volt, sokan kocogtak, volt szabadtéri kondi, ráadásul nem a szokásos nálunk is sok helyen megtalálható felnőttjátszótér, hanem kézisúlyok, fekvenyomó padok és állítható gépek. Ráadásul a helyi metrót is kipróbálhattam, amit egy városban sem mulasztok el.
 


Piknik a parkban


Van azért modern része is Bangkoknak


Kínával ellentétben itt tényleg megvárják amíg leszáll az ember


Nem mintha olyan sok utast kéne kerülgetni


Visszafele írtózatos dugó volt, a buszmegállót amúgy sem találtam sehol, így motor-taxival mentem vissza a szállásra

Bangkok összességében nagyon tetszett, a város, az emberek, az ételek, a hangulata, minden, szeretnék még ide később is visszajönni.
 
Utcai árusok

Séróbáró

Szieszta

Utcakép

A Királyi Palota mellett

Este még utoljára sétáltam egyet a Khaosan Road-on és a Soi Rambuttri-n, majd eltettem magam a másnapi hosszú út előtt. Mivel ilyen hirtelen alakult hogy haza kell mennem csak pár embernek szóltam, Anyának direkt nem, őt meglepni készültem. A hazaút zökkenőmentes volt, 11 órás út Bangkokból Moszkvába, majd onnan két és fél óra alatt Budapestre. Mivel Thaiföldhöz képest 5 óra az időeltolódás, így hiába utaztam sokkal többet, délelőtt 10-kor indult a gépem Bangkokból, és már este 8 óra előtt Budapesten voltam. Nagyon fura érzés volt, hogy hiába vagyok a világ másik végén, gyakorlatilag egy napon belül haza tudok menni (persze nem ingyen).
 
A bangkoki reptér is nagyon jól néz ki

Hatalmas és modern

Az orosz légitársaság járatán még játszani is lehetett, kár hogy olyan lassú volt a gép reagálóképessége, hogy átrepültünk egy időzónát mire észrevette hogy megnyomtam egy gombot
Tovább olvasom...

Megtalálsz Youtube-on is:

szia@beferekaborondbe.hu

@beferekaborondbe.hu

Külföldi állások