Cikkek
1 - Üdv a világ másik végéből | 2 - A történet folytatódik | 3 - Sanya, ahol olyan hófehér a homok, hogy Hawaii-ra is innen hordják | 4 - Peking | 5 - Sanghaj | 6 - Hong Kong | 7 - Bangkoki kitérő | 8 - Másfél hét Budapest, vissza Kínába1 - Üdv a világ másik végéből
Igaziból azt sem tudom hogy hol kezdjem, de azt tudom hogy valahol most már el kéne, mert lassan három hete itt vagyok, és annyi minden történik, hogy innen már csak felejteni lehet. Ennek megfelelően törökországi kalandjaim után kínai életem mozzanatait is billentyűzetre vetem.
Az úticélom a Kína dél-keleti csücskében található kis trópusi szigetcsoport, Hainan, mely a Kínai Népköztársaság legkisebb tartománya.
2 - A történet folytatódik
3 - Sanya, ahol olyan hófehér a homok, hogy Hawaii-ra is innen hordják
A legutóbbi bejegyzés óta több jó dolog is történt. Mindenképp elsőként emelném ki, hogy megérkezett Lili, akit egyből olyan sziporkákkal fogadtam, mint például hogy remélem nem háttal ült a repülőn. Jöttére olyan alaposan kitakarítottam a lakást, mintha egy tömeggyilkosság bizonyítékait próbálnám eltüntetni, akár a padlóról is lehetett volna enni (bár az Kínában nem kuriózum, inkább elvárás, nemsokára újra kitérek rá). Annak, hogy az agglegénylakásom mostantól se nem agg, se nem legény, pár nap után elég szembeszökő jelei voltak. Többek között annyi cipő, szandál és papucs jelent meg az előszobában, hogy nyithatnék egy saját outlet-et a bejárati ajtóban. Körömlakkból annyit találok lépten-nyomon a lakásban, hogy minden nap más színűre tudná festeni a körmeit. Az összeset, külön-külön.
Ha valakinek esetleg van ismerőse Kínában, nyugodtan küldje ide egy kis manikűrre
Amióta Lilivel sétálok az utcán már inkább vele akarnak közös fotókat készíteni, cserébe megismerkedtünk a „cseszd meg hogy te is itt vagy” pillantással, ahogy ő nevezi. Ez az a nézés amikor rám mosolyognak a lányok az utcán, aztán észreveszik hogy ő is ott van, és a mosoly átmegy a fent nevezett pillantásba, amit már neki szánnak. Mindenesetre nagyon örülök hogy itt van, és mostantól a kalandok egyes szám első személy helyett többes szám első személyben folytatódnak.
Hajrá magyarok!
Mikor befejeztük a válogatást választottunk egy éttermet a piac mellett, ahol elkészítették a kagylót, rákot, polipot, osztrigát, halat (és valamit aminek nem tudom a nevét). Ha valami pakolás közben leesett a földre, az eladó élt a nemzetközi hárommásodperces szabállyal, és úgy dobta be a zacsiba a koszos földről felszedett tintahalat (tényleg, azt is ettünk), mintha mi sem történt volna. A pincér nem beszélt angolul, így megint a telefonos segítség volt a megoldás. Ezúttal a telefon túloldalán lévő is elég erősen törte az angolt, így csak abban sikerült dűlőre jutnunk, hogy csípős legyen. Hát, olyan csípős lett, hogy még Süsü is megkönnyezte volna. Ettől függetlenül elképesztően finom volt, a mennyiség egy kisebb általános iskolás osztálynak is elég lett volna, de becsülettel kivégeztük. A kínaiak mindig sokat rendelnek és aztán a felét ott hagyják, én ezt nagyon nem szeretem. Amit kérek azt mindig próbálom megenni, kivéve persze ha menet közben kiderül, hogy olyan az íze, hogy inkább fürdök a Gangeszben mosásnapon minthogy megegyem.
Utána elmentünk vásárolni, mert itt sok olyan van, amit máshol nem találok meg. Wanning a tipikus távol-keleti, kis kínai városka, Sanya inkább a turistákra koncentrál, míg Haikou a legnyugatiasabb. Ennek megfelelően tudtam venni végre egy kis sajtot, majonézt, 100%-os gyümölcslevet, hogy csak pár dolgot említsek, ami miatt kiugrottam a bőrömből. Annyira hiányoznak itt a nekünk megszokott tejtermékek, hogy egy laktózérzékeny igazán otthon érezné magát.
Mostanában egyre hasznosabban töltöm az időt, ugyanis elkezdtem dolgozni egy honlapon, amin az általam eddig meglátogatott helyekről fogok írni. A célja az lesz, hogy a tapasztalataimmal minél több segítséget nyújtsak azoknak, akik olyan helyre utaznak, ahol már én is voltam, mindezt árakkal, látványosságokkal, egyéb információkkal. Remélem a következő bejegyzésben már részletesebben is tudok majd mesélni az oldalról.
Addig is szorgosan dolgozom az oviban, és lankadatlan lelkesedéssel tanuljuk az angolt.
4 - Peking
Mivel nyáron csak minden második héten kell dolgoznom, később pedig már nem lesz több szabadságom, úgy döntöttem ideje egy nagy utazásnak amíg lehet. Az eredeti cél Peking volt, de ahogy néztem a repjegyeket rájöttem hogy ugyanúgy jövök ki, ha egy sima retúrjegy helyett Sanghajt is útba ejtem. Hong Kongot is be kellett terveznem a végére, oda vízumügyintézés miatt kellett mennem. Napokig ment a számolgatás, végül megvettem a repjegyeket: augusztus 20-án délután érkezés Pekingbe, onnan 24-én késő este érkezés Sanghajba, onnan 27-én délután érkezés Hong Kongba, majd másnap, 28-án este vissza a szigetre. Ez kilenc nap alatt négy repülést jelent. A kilenc napból végül tizenegy lett mert nem hagyhattam el Hong Kongot, de erről később.
Természetesen az indulás sem ment zökkenőmentesen. A repülést megelőző napokban egy kisebb tájfun volt a szigeten, fújt a szél és esett az eső, Haikou-ban, a sziget fővárosában ahonnan a repülőnk is ment, kajak-kenu versenyeket lehetett volna rendezni az utcán. Szerencsére szombatra szép idő lett, és időben indult a gépünk. A második sorscsapás az volt, hogy csütörtökön benyelte a bankkártyám az automata (nem először), így ott álltam pénz nélkül és kártya nélkül, két nappal indulás előtt. Szerencsére ez is megoldódott, elmentem a bankba hogy eltűnt a bankkártyám, és kaptam egy újat. Az utolsó probléma az volt, hogy nem készült el időben a vízumom amivel Hong Kongból tudok visszamenni, de azt mondták majd utánam küldik postán a hotelbe. Gondoltam ha a másik két probléma ilyen szépen megoldódott, akkor ezzel sem lesz gond. Tévedtem, ó mekkorát tévedtem.
Szombaton elindultunk tehát Lilivel a nagy utazásra, kibuszoztunk a vonatállomásra, elvonatoztunk Haikou-ba, repülőre szálltunk, és három és fél óra múlva már Pekingben voltunk.
A reptéren kiváltottuk a tömegközlekedési kártyát, és seperc alatt beértünk a városba. Most először próbáltam ki az AirBnb-t, és egyáltalán nem okozott csalódást. A srác, akitől a lakást béreltük, angoltudásának hiányát lelkesedésével pótolta, és a hely is nagyon otthonos volt, két perc sétára a metrótól, ráadásul jobb árban, mint egy hotelszoba, egy hangulatos sikátorban, azaz hutong-ban.
Az első dolog ami megfogott Pekingben az az volt, hogy végre egy nagyvárosban lehettem. Négy hónapja élek ezen a szigeten, imádom a tengert, a kilátást, a nyugit meg mindent, de itt a legnagyobb bolt akkora mint egy Spar, és az emberek úgy néznek rám sokszor, mint egy ufóra. Jól esett végre egy hatalmas metropoliszban lenni, ahol van nyüzsgés, bármit meg tudok venni, amit akarok (na jó, ez túlzás), és a nyugalomból belecsöppentem egy többmilliós pezsgő városba (több ember él itt, mint Magyarországon összesen).
Első este megkerestük a Nemzeti Stadiont, másnéven a Madárfészket, amit a 2008-as pekingi olimpia szimbóluma. Mindenki mondta nekem hogy micsoda tömegre számíthatok, de a metrón teljesen elviselhető volt a zsúfoltság. Aztán megérkeztünk a Madárfészekhez. Nem számítottam rá hogy csak nekem jutott eszembe ide kijönni este, de arra sem, hogy annyi ember lesz még itt, mint Nándorfehérvár ostrománál. Szerencsére nagy volt a terület amin szét lehetett szóródni, jobbra a Madárfészek, balra a Vizeskocka, középen pedig hatalmas szökőkút terek, ahol a földből felcsapódó vízben játszottak gyerekek és felnőttek egyaránt. Már itt legalább háromszor megállítottak minket közös fotó céljából, pedig azért Pekingben nem olyan ritka a külföldi turista. Ennek ellenére a következő napokban olyan is volt, hogy sorba álltak nálunk. Úgy tűnik itt imádnak sorban állni az emberek. Ennek kapcsán megtanultam valamit Kínában: ahol nincs sor, ott nincs semmi látnivaló. Ha lenne, akkor állna ott legalább száz ember, hidd el.
5 - Sanghaj
Sanghajban 10 perc sétára laktunk a metrótól, és első utunk a People’s Square-re vezetett. Ahogy feljöttünk a metróból és körülnéztünk akkor tudatosult bennem, hogy egy igazi világvárosban vagyunk, hatalmas felhőkarcolókkal és modern épületekkel. Így utólag egy átmenetnek mondanám Peking és Hong Kong között: fejlettebb és nyugatiasabb a város, de lakói ugyanolyan átlagos kínaiak, akikkel itt a szigeten is találkozom nap mint nap.
Tai chi-zó bácsi a People's Square-n
Pekinggel ellentétben itt kevesebb helyen volt angol kiírás
Akkora volt a forgalom, hogy a lámpa már nem is elég; sok helyen volt rendőri irányítás is
A legkisebb is számít
Durva hely éjjel a People's Squre, nem szégyellik magukat a fiatalok és zenélnek amikor kedvük tartja
Szobor és csípős paprika ültetvények, lehet a huligánokat tartják távol
"Ne firkáld össze a szobrot mert csípni fogja a lábad!"
Ezek sem az otthon megszokott saláták, főleg nem nem egy szupermarketben, mint itt
Pár perc bóklászás után megtaláltuk a téren a Shanghai Museum-ot, ami azon felül hogy ingyen volt, még egy hatalmas előnnyel rendelkezett: nem volt sor. Öt nap pekingi városnézés után ennek elmondhatatlanul örültem. A múzeum épülete nagyon tetszett, kívül-belül egyaránt, és maga a kiállítás sem volt olyan tömény, hogy az embernek már a harmadik terem után kezd melege lenni, és leütne valakit valamelyik ezeréves Ming vázával.
A múzeum jellegzetes épülete
Nemcsak kívülről, de belül is nagyon jól néz ki
Nem tudom miért, de nagyon tetszik ez a kupola
Tudom, ez eléggé klisés egy kínai múzeumban
Pózolj sárkányos vázával!
Ming és Csing korabeli pénzek
Pecsétek, azokból is a különleges fajták
Ókori szexviccek (nem biztos, nem teljesen értem a szöveget)
Ruhatár
Újabb ok, miért ne vigyél múzeumba
A múzeumlátogatás után a sétálóutcán leszálltunk a metróról és kigyalogoltunk a Bund-hoz, mely a Huangpo-folyó mentén elhelyezkedő folyóparti sétány, kedvelt helye a kínaiaknak és a turistáknak egyaránt. Maga a sétány annyira nem is nagy szám, inkább a látvány: a túloldalt hatalmas felhőkarcolókat látni, többek között a Gyöngy-, vagy más néven TV-tornyot (balra a három rózsaszín gömbbel), a World Financial Tower-t (ami úgy néz ki mint egy sörnyitó), valamint Kína legmagasabb, és egyben a világ második legmagasabb épületét, a Sanghai Tower-t.
Megvan a Bund!
Kiálltam a képből
Mögöttem a három fő épület; hagymácska, sörnyitó, colos
A Bund és a nép
Kilátás a Bund-ról
Egy ideig távolról gyönyörködtünk benne, aztán meg akartuk nézni közelebbről, de metróállomás sehol nem volt a közelben, átúszni meg annyira nem tűnt jó ötletnek. Végül a legkézenfekvőbb megoldás jött szembe és komppal átmentünk a túloldalra, ahonnan pár perc séta után közelebbről is szemügyre tudtuk venni mindazt, amit eddig csak a túloldalon láttunk.
Hajókázás
A Sanghai Torony tövében
Tanácskoznak a nagyok
Metropolisz
A Gyöny-torony és én
Ilyen táskát szeretnék! (a rohamosztagosra gondolok, nem a retikülre)
Vagy egy ilyet (ez mondjuk már Hong Kong, de a mondanivaló szempontjából ez most lényegtelen)
Találtunk egy Disney-boltot is, nem tett jót a költségvetésemnek.
Ha nem féltem volna hogy eltörik tuti veszek hármat
Emlékszem tavaly júniusban a párizsi Disney boltban álltam percekig és néztem újra és újra a Star Wars VII. előzetesét. Ez most sem volt másképp, csak a város Sanghaj, az aktuális film pedig a Star Wars: Rogue One
Ezt követően visszametróztunk Sanghaj sétálóutcájára, melynek neve Nanjing út, és 6 km-es hosszával a világ leghosszabb sétálóutcája (viszonyításképp: a párizsi Champs-Élysées „csak” 1,9 km). Számos modern üzlet, étterem, és egyéb látnivaló található itt. Pekingben már kiéltük a több hónapos gyorskaja elvonási tüneteinket, úgyhogy itt igyekeztünk rendes vacsorát keresni. Az utcában több food plaza is volt, ahol több emeleten keresztül mindenhol csak éttermek vannak, mindenféle választékban.
Nanjing út
Sok kínai szülőnél láttam ilyen gyerekpórázt (jutalomfalatot bezzeg nem)
A sétálóutcában találtunk egy kétemeletes m&m’s boltot, ahol hatalmas lelkierőre volt szükségem ahhoz, hogy ne vegyek meg konkrétan mindent. Mert az az igazság hogy nagyon tudok spórolni az apróságokon, de aztán mindig veszek valami baromságot, Sanghaj esetében például cipőre csatlakoztatható kereket, amivel séta helyett gurulni tudok az utcán (miééért??).
Kerüld el ha erre jársz! Pénztárcával be ne menj!
Az m&m's nagy fal, tele különböző fajta csokival (Lili épp pózol valakinek a bal sarokban, csak a szokásos)
A metrók Pekinghez hasonlóan itt is tiszták és könnyen követhetőek, habár kicsit lassabbak; minden megállónál több másodpercet várni kell az ajtó becsukódása után hogy elinduljon a metró, és érkezésnél sem nyílik ki rögtön. Ez talán egy megállónál nem zavaró, de tizenötnél már percekben mérhető a különbség. Emellett itt nagyobb távolságok vannak két metrómegálló között mint Pekingben, ennek ellenére ez a legjobb megoldás a városban való közlekedéshez.
Várunk a metróra
Várakozásnál gyönyörűen beállnak a megfelelő helyre, de amint beér a metró és nyílik az ajtó úgy özönlenek be - nem törődve a leszállókkal -, mintha nem lenne másnap
Sanghaji metró életkép
Vacsora után visszasétáltunk hogy megnézzük kivilágítva is a felhőkarcolókat, és így még szebb látványt nyújtottak mint napközben.
Este még kimostam pár ruhát kézzel, mert amikor elindultunk Hainanról nem volt arról szó, hogy nem tudok vasárnap haza menni, és nem úgy csomagoltam. Másnap leginkább csak bóklásztunk a városban, megnéztük a Jing’an templomot, végiggyalogoltuk a teljes sétálóutcát, és egyre jobban éreztük az elmúlt hét folyamatos menetelését. Az egyik plázában voltak kipróbálható masszázsfotelek, amik teljesen beburkolták az embert, konkrétan olyan érzés volt, mintha lassan magába szívna. Bele kellett feküdni, bedugni a kezet és a lábat a megfelelő helyekre, cserébe folyamatosan masszírozta a testem legkülönbözőbb részeit; a kezeim, lábaim, hátam, de még a fejem is. A székből kiszállva új erőre kaptam, de venni valószínűleg nem fogok (tekintve hogy nincs rá 10+ millió forintom).
Ha valaki esetleg kedvet kapott a vásárláshoz
Jing'an templom
"A vonat nem vár..." - Főleg ha 430 km/h-val is tud menni
Elmélyülten élvezem a száguldást
6 - Hong Kong
De menjünk sorba, mert ettől függetlenül Hong Kong nagyon is megér egy kirándulást, sok mindenben különleges, kezdjük a szállással. A reptérről bebuszoztam egy emeletes busszal a belvárosba (itt minden busz emeletes, kivéve a minibuszok), a szállásom Kowloon-on, a szárazföldi részen volt, annak is a legfrekventáltabb részén. Kowloon fő utcája ugyanis a Nathan Road és én itt laktam, ráadásul pár perc sétára a Viktória-öböltől. A szállást nem volt könnyű megtalálni, de pár perc ténfergés után megtaláltam a liftet, amivel a 13. emeletre kellett felmennem, mint azt korábban megküldték e-mailben. Az épületbe négy oldalról is be lehetett jutni, és el lehet képzelni a tumultust, ha már a liftnél kordonok voltak, ráadásul a liftek nem is mindegyik emeleten álltak meg; volt ami csak a páros emeletekre ment, volt ami csak a páratlanokra, meg még volt többféle változat, az ember abba a sorba állt be, amelyik lift az ő emeletére vitte. Megtalálva a recepciót kaptam egy papírt rajta sorszámmal, majd amikor sorra kerültem és elintéztük az adminisztrációt, megmutatták a szobámat. Na már most Kowloon a világ legsűrűbben lakott része (bár még mindig sokkal jobbnak éreztem Pekinghez képest), és mivel a terület nem fog nőni, emberből viszont egyre több van, így a szállások mérete is elég kicsi. Szobakeresés közben a 4-7 m2-es szobák voltak az átlagosak, így tudtam, hogy egy doboxra számíthatok. Ennek ellenére VIP kiszolgálást kaptam, ugyanis a recepciós büszkén mondta, hogy az én szobámhoz ablak is jár! Ez konkrétan egy fél m2-es ablak volt, rálátással a két méterre szemben lévő másik miniablakra, de nem panaszkodom, szép szobát kaptam, nagyobbat mint reméltem.
Az épület belülről, a fotón kapásból benne van kb. 20 hostel részlete
Jobbra a zuhanyzó+WC másfél négyzetméteren, a többi része a szobának nagyjából az ágy, de még TV is volt, egy szavam se lehet
Hong Kong Space Museum, könnyen felismerhető a planetárium gömb alakú épületéről
A Cimszácöü-óratorony
Csak szerintem vicces, hogy a pénzváltós csaj pólójára az van írva hogy HUF?
Nem ám fémből van az építőállvány, jó a bambusz is
Egyem a pofiját
Itt lakik a kínai Sherlock Holmes
7 - Bangkoki kitérő
Néha úgy érzem, hogy ha van Isten akkor időnként szabadságot vesz ki, a sok krízishelyzetet félretéve kiválaszt egy-két szerencsétlen flótást és őket vegzálja pihenésképpen. És úgy tűnik engem különösen szeret ebből a szempontból. Más okot nem tudok elképzelni, ami miatt megint ennyire kiszúrt velem az élet, azon belül is Kína, melynek következtében nem csak Ázsiából, de még a kontinensről is el kellett mennem egy kis időre, úgyhogy a legutóbbi nehézkes hongkongi hazatérésem után most először Bangkokba, majd Magyarországra vezetett utam, hogy az indulástól számított bő két hét múlva már újra Hainan szigetén átkozhassam a kínai vízumrendszert.
Történt ugyanis, hogy miután Hong Kongban megkaptam a két hetes ideiglenes vízumom már csak egy lépésre voltam a végleges, egy évre szóló munkavízumtól. Mivel úgy alakult hogy ez pár nappal pont csak a kéthetes legális tartózkodásom után fog megérkezni, ezért elmentünk Haikou-ba, hogy kérjünk még egy ideiglenes vízumot, amivel áthidaljuk azt a pár napot. Természetesen nem kaptam meg, így ott volt a szitu, hogy a következő hétfőn el kell hagynom Kínát, de csak szerdára lesz kész a papír, amit így majd utánam postáznak. A kezdeti sokk és anyázás után elkezdtem megtervezni hogy a legtöbbet hozzam ki a dologból, és a sok matekozás után az útitervem így festett: 4 nap Bangkok, 3 nap Kambodzsa, utána improvizálok, közben Hainan-ról utánam küldik az elkészült munkavízumos papírt, amivel úgy masírozok majd be Kínába, mint Napóleon Párizsba (csak én a Diadalív helyett a reptéri fémdetektor alatt sétálok át). Elintéztem a szállásfoglalásokat, vettem repjegyeket, igényeltem online kambodzsai vízumot (ilyet is lehet), kötöttem biztosítást, majd hétfőn útnak indultam. Még csak 20 perce indultam el a reptér felé, amikor jött a hír hogy kész a munkavízumos papír, két nappal korábban mint hittük, kell még rá egy-két pecsét és postázzák utánam. Ez nagyon jó hír volt, így úgy voltam vele hogy egy héten belül megyek is vissza, előtte pedig jöhet egy kis városnézés. Naiv vagyok, úgy tűnik semmit sem tanultam a korábbi esetekből.
A sencseni reptér nagyon jól néz ki, itt kellett átszállnom Bangkok felé
Útitárs
Eléggé meglepődtem, hogy a kínai járaton magyar bort reklámoztak a repülős újságban
Bangkokba gond nélkül megérkeztem hétfő este, és a Khaosan Road-nál (ami a város egyik – ha nem a – legnépszerűbb utcája) lévő szállásom nagyon hamar megtaláltam egy reptéri vonat és taxi kombóval. Itt a taxi nem csak a gazdagok kiváltsága, ahogy sok minden más is, ez is nagyon olcsó az országban. A szállásomhoz olyan szűk és ijesztő sikátor vezetett, hogy bármelyik hasfelmetszős horrornak remek színhelye lenne, és már átkoztam magam hogy olyan szállást választottam, ahol a vesémmel fizetek a szobáért, amikor elém tárult egy nagyon szép és tiszta lobby egy üvegfalon át.
"Te tényleg olyan hülye vagy hogy itt vettél ki szobát?"
Most vettem észre hogy ez ugyanaz a macska később a szállásnál. Gyanús
A szobám nagy volt, szépen kitakarítva, a dolgozók jól beszéltek angolul, és ára is nagyon kedvező volt. Miután ledobtam a cuccaim elindultam felfedezni a Khaosan Road-ot és környékét, és első látásra beleszerettem a városba.
Annyiba került ez az erkélyes szoba, amennyiért Hong Kong-ban csak egy pici dobozt kaptam, egy fél négyzetméteres ablakkal
Másnap újult erővel vetettem be magam a városnézésbe, kezdésnek a Királyi Palotát választva. Előre utána olvastam a helynek, és láttam hogy csak hosszú nadrágba lehet bemenni. Mivel nem akartam hogy a ruhabérléssel is lehúzzanak (ami nagy biznisz a palotánál), betettem a szürke melegítőnacim, és a világ legkényelmesebb múzeumlátogatását könyvelhettem el. A számomra eléggé egysíkú kínai kolostorok után nagy felüdülés volt látni az aranyozott, díszes épületeket, melyek lélegzetelállító látványt nyújtottak. Össze-vissza bolyongtam köztük, néha betérve egy-egy érdekes fegyver- vagy más kiállításra.
Nem úgy van az hogy bármilyen ruhában bemehetünk
Már a belépés után rögtön van mit nézni
Nem azért vagyok melegítőnadrágban, amiért a szalonnás fagyit is bicskával eszem (azaz mert paraszt vagyok), hanem mert csak így lehetett bemenni
Őrizzük a palotát
Lelkes pózer a falfestmények előtt
Helyi biztiőr
Arany ameddig a szem ellát
Macska a kambodzsai Angkor Wat makettjében (ekkor még azt hittem hogy pár nap múlva látom az igazit is)
Char Lee angyalai
Több száz éves fegyverek a kiállításon, nemcsak Thaiföldről
A fegyverek éber őre. Felkelt hogy ne fotózzam ha megoldható, aztán visszaaludt
Piknik a parkban
Van azért modern része is Bangkoknak
Kínával ellentétben itt tényleg megvárják amíg leszáll az ember
Nem mintha olyan sok utast kéne kerülgetni
Visszafele írtózatos dugó volt, a buszmegállót amúgy sem találtam sehol, így motor-taxival mentem vissza a szállásra
8 - Másfél hét Budapest, vissza Kínába
A reptéren Ádám jött ki elém (legjobb barát/régi gimis osztálytárs/az autóm bébiszittere a távollétemben), és egyből Anya felé vettük az irányt, aki azt hitte Ádival fog találkozni. Elsőnek így is volt, de aztán kiléptem az árnyékból, és Anya olyan hanghatásokkal ugrott a nyakamba, hogy félő volt hogy a szomszédok csendháborításért kihívják a rendőrséget, a helyi mókusok pedig szívinfarktussal fordulnak le a fáról. Anya nagyon örült nekem, remegő kézzel kb. négy fotót posztolt ki rólam sebtiben, és miután megígértem neki hogy nem tervezek rögtön másnap visszarepülni, ő is ment aludni, meg én is.
Anya szorító ölelésében
Vicces adalék: Ádi munkahelyi címére kértem hogy küldjék a papírokat, melyek meg is érkeztek rendesen. Ádi volt olyan kedves hogy lefénymásolta nekem őket, és úgy adta oda az eredetikkel együtt reggel a nagykövetség előtt. Miközben rendeztem össze a papírokat vettem észre, hogy eggyel több fénymásolat van, mint eredeti. Kis utánajárás után kiderült, hogy az egyik papír ott maradt a fénymásolós cégnél, mikor felhívtuk őket mondták is: "fura betűk egy nagy piros pecséttel?". Szerencsére nem okozott gondot ennek a papírnak a hiánya, és az eredetit is sikerült visszaszerezni, ritka happy end a vízumintézés világában.
