Papírok a bőröndből / Cikkek / Ezért a vizeletszagú ételért őrülnek meg Izlandon

Izland egyre népszerűbb úti cél lett az elmúlt években, a hírhedt 2020-at megelőző évben több, mint kétmillió turista látogatott oda. Nem mintha előtte kevésbé lett volna szép az északi ország, de mostanra került be a köztudatba, köszönhetően többek között annak, hogy a Trónok harca bizonyos jeleneteit ott forgatták.

Aki járt már Izlandon annak nem lesz meglepő, hogy ez a világ egyik legszebb helye tele vízesésekkel, hegyekkel, és egyéb geológiai csodákkal. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy van egy különleges ételük is, ami a nemzeti ünnepeken mindig előkerül, annak ellenére, hogy szörnyű íze van: ez nem más, mint a hákarl, azaz a rothasztott cápahús.

Mellette szól, hogy nem árul zsákbamacskát, már messziről megérzi az ember, annyira jellegzetesen erős szaga van. A hákarl a grönlandi cápa feldolgozásából készül, és ez a cápafajta akár hétméteresre is megnőhet, miközben a veséje nagyon apró. Ennek következtében máshogy történik a kiválasztás a testében, és az erős ammóniaszag még akkor is megcsapja a gyanútlan áldozatot, ha tőle kétszáz méterre nyitnak ki egy csomag cápahusit. Leginkább olyan érzése van az embernek, mintha beszagolna egy több tízezres stadion mellékhelyiségébe egy olyan meccs után, ahol ingyen osztogatták a sört. A naiv gourmet ezen a ponton még gondolhatná azt, hogy az íze kárpótol majd a szagért cserébe, de keserű lesz a csalódás; enni is ugyanolyan szörnyű, mint szagolni, nem csoda, hogy Gordon Ramsay is egyből kiköpte, ahogy megkóstolta.

És ha ez nem lenne elég, még bele is lehet halni, ha nem jól készítik el, és itt megint csak a magas ammóniatartalom a hunyó. Csak úgy ehető a grönlandi cápa húsa, ha felszeletelés után először hónapokra elássák, majd ezt követően további hetekre fellógatják. Ekkor lesz ehető, azaz nem hal bele az ember a kóstolásba – de ez távolról sem jelenti azt, hogy ez lesz az új kedvencünk a karácsonyi menüsorban.

Meghoztam a kedvedet hozzá? Az izlandos Hogyan (ne) haljunk éhen videómban a bárányhere és a bálnaháj mellett a rothasztott cápát is megkóstolom – hát, egyik sem lett a kedvencem.